Vágólapra másolva!
Megduplázta korábbi pontmennyiségét a Renault, és hogy ez ne forogjon veszélyben a versenyzők összecsapása miatt, arra kérték Hülkenberget, ne támadja meg Ricciardót, hiába lett volna jó sansza az előzésre.

A Renault egy futam alatt megduplázta a korábbi hat versenyen szerzett pontmennyiségét Daniel Ricciardo és Nico Hülkenberg kanadai 6-7. helyével, ezzel kettő pontra megközelítették a McLarent a bajnokságban.

A leintés után kiderült, hogy nem teljesen felhőtlen a hangulat a csapatnál, Hülkenberg ugyanis számon kérte a csapatfőnöktől az egyik döntést, nevezetesen azt, hogy miért nem előzhette meg csapattársát. Ricciardóhoz képest a német nyolc körrel később, a 16.-ban kapott új gumikat, így a táv végén jobb tempót diktált nála, ám felsőbb utasításra tartania kellett a pozícióját.

Hülkenberg a Kanadai Nagydíjon Forrás: Picture-Alliance/AFP/usage worldwide/Hoch Zwei

– mondta Cyril Abiteboul. – Daniel valamelyest használtabb gumin ment Nicónál, részben azért, mert harcolt néhány gyors autóval, így az abroncsai nem voltak annyira jó állapotban. Nicónak valószínűleg meglett volna a tempója az előzéshez, de szóltunk neki, hogy szükségünk van erre az eredményre." Ami burkolt parancsot jelent a sorrend befagyasztására az ütközés kockázatának elkerülése érdekében.

"Biztossá akartam tenni, hogy a csapat visszatér a ringbe. A jövő héttől a pilóták is visszaléphetnek a kötelek közé, de most az volt a fontos, hogy közelebb kerüljünk a konstruktőri tabella negyedik helyezettjéhez, a McLarenhez."

Ez nem jellemző a csapatunkra, nem is szándékozzuk gyakran megtenni."

Nico Hülkenberg Forrás: XPB / James Moy Photography Ltd.

Hülkenberg a felvételek alapján nem volt kifejezetten dühös, a levezető körben integetett a közönségnek, talán Ricciardónak is intett, amikor mellé ért. Az eredményt pozitívan fogadta.

"Láthatjuk, hogy a kemény munka kifizetődik, amit a gyárban és a pályán beleadunk. Ezt jó látni. Az előző versenyhétvégéken alulteljesítettünk kisebb problémák, technikai vagy emberi hibák miatt, de mindig éreztem, hogy az autóban benne van az ilyen eredmény" – mondta.

Ricciardo különösen annak örült, hogy viszonylag sokáig maga mögött tartotta Valtteri Bottas Mercedesét, aki a hosszú egyenesben DRS-sel is csak nehezen talált utat mellette. Ez arra utal, hogy a Renault erősödött végsebességben.