Vágólapra másolva!
A DTM hockenheimi nyitóhétvégéjén elindult az autósport történetének első női F3-as bajnoksága, a W Series. A tanácsadó testület elnöke, David Coulthard szerint az F1 programjába is bekerülhetnek.

Kizárólag női versenyzőknek indítottak hatfutamos F3-as bajnokságot a múlt hétvégén, W Series néven. A sorozat az idén a német túraautó-bajnokság (DTM) programjában szerepel, az alapítói között egyebek mellett a korábbi F1-es és DTM-pilóta, David Coulthard is megtalálható. A 18 fős mezőny többfordulós válogatás után alakult ki.

A W Series koncepcióját több női pilóta is bírálta, kiemelve, hogy szerintük szegregálja a versenyzőket, akik szerintük a férfiakkal közös mezőnyökben is megállnák a helyüket, míg az alapítók pont azt kívánják elérni, hogy a bajnokság segítse a női tehetségek kibontakozását. Elsőre rögtön a DTM programjában szerepelnek, de Coulthard szerint a W Series akár F1-es betétfutam is lehet.

Jamie Chadwick nyerte az első versenyt Forrás: Sam Bloxham/W Series

„Ausztrália szerette volna, ha ott tartjuk az első versenyt. Az ottani rendezvényt az állam finanszírozza, nem lett volna gond számukra, hogy elvigyenek minket oda – idézte a Reuters. – Én nagyon lelkes voltam, [azt mondtam], ott kell lennünk Ausztráliában a nagydíjon. A csapatunk viszont aggódott, hogy mi történik, ha bármilyen okból nem jön össze, pont abban a környezetben.”

Coulthard szerint helyesen döntöttek, hogy nem akartak rögtön bekerülni az F1-es programba, hiszen erre később is lesz lehetőségük.

„Akad néhány nagydíjhelyszín, ahol a betétprogramokat nem a Forma-1 [jogtulajdonosa] határozza meg – árulta el a skót expilóta. – Szerintem nagyon érdekes lehetne, ha egy kis nyomást tudnánk helyezni az F1-re” – utalt a W Series előretolására, de hozzátette, az ötletük így is felkeltette a Liberty Media érdeklődését.

A közönség érdeklődése mérsékelt volt, bár ehhez a zord időjárás is hozzájárult Forrás: Sam Bloxham/W Series

„Nagy örömmel léptünk együttműködésre a DTM-mel, de ahogy a versenyzőinket sem láncoltuk ide a W Serieshez, úgy nekünk is lehetnek további futamaink” – nyilatkozta Coulthard. Hozzátette, szerinte a sorozat passzol a Liberty Media céljához, hogy az F1-et szélesebb körben népszerűsítse, de egyelőre kivárnak, mert az F1 jogtulajdonosa látni szeretné a női bajnokság fejlődését.

A W Series pénzjutalommal segíti a bajnok előmenetelét, az ügyvezető Catherine Bond-Muir szerint az FIA a szezon végén dönthet arról, hogy szuperlicenc-pontokat is adnak-e majd a győztesnek.

Az első, kissé kaotikus futamot a brit Jamie Chadwick nyerte, aki „civilben” az Aston Martin juniorpilótája is. A szabályok szerint neki is 40 pontot kell összegyűjtenie az F1-es jogosítványhoz az összetett eredményei alapján, a W Seriesért egyelőre nem jár semmi, míg a nemzeti F3-as bajnokságok megnyerése 10 pontot, az FIA F3-as bajnokságban elért győzelem 30 pontot ér.

Esőben elég nagy volt a szórás a mezőny tagjai között az időmérőn