Vágólapra másolva!
A Red Bull idén sem fogja megúszni rajtbüntetések nélkül a szezont extra motorok beszerelése miatt, de a holland pilóta nem mérgelődik ezen, sőt, még örül is, ha ezáltal csökken a Honda lemaradása a Ferraritól és a Mercedestől.

A Red Bull az előző motorszállítójával hozzászokott, hogy képtelen az engedélyezett motorkerettel teljesíteni a szezont. A Renault után valószínűleg a Hondával is így lesz, a háromdarabos kvóta második (bár legalább továbbfejlesztett) eleméhez nyúlnak a negyedik nagydíjon, Bakuban, miután a gyártó hibát fedezett fel a toro rossós Danyiil Kvjat egységében Kínában.

Max Verstappen mégsem bosszankodik, mert úgy érzi, a később várható rajtbüntetések összességében a csapat formajavulását szolgálhatják. "Valójában nagyon örülök, mert [a Honda] folyamatosan keményen hajt a fejlesztésért. Ez mindig hasznos – nyilatkozta. – Tavaly megmutattam, például Austinban, hogy hátulról indulva is elérhető a dobogó, úgyhogy nem hiszem, hogy [a büntetés] komoly probléma."

Verstappen új motort kap az Azeri Nagydíjra, csapattársával és a Toro Rosso pilótáival együtt Forrás: Red Bull Content Pool

"Ezt elfogadnám."

Már náluk is elérhető a bulimód

A hétvégén esedékes cserét a megbízhatóság motiválja, a teljesítmény növelése másodlagos szempont, az később kaphat nagyobb hangsúlyt.

"Főleg a megbízhatóság miatt váltunk. Azt hiszem, kicsit jobb lesz a teljesítmény is, de nem jelentősen – mondta Verstappen. – Örülök, hogy javítottak a motor szerkezetén, mert így remélhetőleg valamelyest tovább használhatjuk ezt az erőforrást, mint az elsőt, amit egyébként szintén használhatunk még."

A Red Bullnál egyelőre elégedettek a Hondával Forrás: Picture-Alliance/AFP/Hoch Zwei

A fejenkénti háromdarabos motorkeret kimerítése után minden egyes új V6-os beszerelése 10 rajthelyes büntetést von maga után. Amikor van mód tervezni, a csapatok gyakran taktikáznak, hogy olyan pályán vessék be az új elemet, ahol nem számítanak jó eredményre.

Verstappen úgy érzi, a Mercedeshez képest csökkentett a hátrányán a Honda,

a Ferraritól viszont "még mindig messze vannak, ahogy a többi gyártó is."

"Találtak valamit, ami igazán jól működik. Ez azért jó, mert még több motivációt ad a Hondának, hogy még keményebben dolgozzanak." Elárulta, hogy már a Hondánál is rendelkezésre áll a speciális időmérős – a Mercedes szóhasználatával elterjesztett "buli" – üzemmód, ami körönként több tizedet ér.

Új motorokat szerelnek a Toro Rosso autóiba is Forrás: Red Bull

A holland három futam után megelőzi a Ferrari pilótáit a rangsorban, és kiemelte, hogy ebben nagy szerep jutott a megbízhatóságnak. "Eddig minden eredményt maximalizáltunk, egyszer harmadikak, kétszer negyedikek lettünk, egyszer sem estünk ki. Ez időnként fontosabb, mint találni egy plusz tizedmásodpercet majd folyton lerobbanni" – véli.

A Red Bull és a Honda egyelőre harmóniában dolgozik, nyoma sincs az utolsó renault-s éveiket mérgező beszólogatásoknak, konfliktusoknak.

Helmut Marko, az istálló tanácsadója az Auto Bildnek elmondta, hogy az új motor egyes híresztelésekkel ellentétben 20 lóerőnél kevesebbet hoz a konyhára, viszont tényleg hosszabb ideig járathatják nagyobb teljesítményen. A következő frissítés az idény közepén várható.