Vágólapra másolva!
Romain Grosjean és Kimi Räikkönen nem látja az összefüggést az F1-es dohányreklámok és a gyerekekre gyakorolt hatásuk között, nem zavarja őket, hogy az ajtón kidobott márkák visszatérnek az ablakon.

Az Európai Unió területén 2005. augusztus 1-től tilos a dohánytermékek reklámozása, és ezt néhány kivétellel a Forma-1-ben is alkalmazzák. A legtöbb csapat már megelőző jelleggel eltávolodott a cigarettamárkáktól, mindössze a Ferrari tartotta fenn az együttműködését a főszponzorával, ami trükközve tavaly ismét visszakerült az autóra is.

Az ausztrál hatóságok átláttak a szitán, ezért a kérdéses reklámok az idénynyitón hiányoztak a Ferrari karosszériájáról, a bahreini és a kínai hétvégén azonban nem merültek fel jogi akadályok. Hasonló cipőben jár a McLaren is, ami eredetileg szintén bújtatott reklámmal próbálkozott, most viszont már nem titkolóznak, és egy e-cigarettát hirdetnek a karosszérián.

Kétes megítélésű szponzorok jelennek meg az F1-ben Forrás: Picture-Alliance/AFP/Hoch Zwei

Az ilyen jellegű kampányokkal kapcsolatban gyakori felvetés, hogy a gyermekek felé is népszerűsíthetnek egészségkárosító termékeket, de a Racefans kérdésére három pilótaapuka kijelentette, őket nem zavarják az alternatív dohánytermékek reklámjai, még akkor sem, ha nem feltétlenül értenek egyet a használatukkal.

– nyilatkozta Romain Grosjean, a Haas pilótája. – Szerintem az e-cigaretták talán kevésbé károsak. Ha szponzorálni akarnak a Forma-1-ben, miért ne. Sok évig én is a Totallal voltam, és csodálatos közös élményeink voltak. Lehet mondani, hogy az olaj nem tesz jót a környezetnek, de szerintem a hozzájuk hasonló cégek sokat tesznek a környezetvédelemért, nem csak kitermelik az olajat” – érvelt.

Kínában a McLaren ismét burkoltabb reklámmal jelent meg Forrás: Steven Tee

„Igazából nem tudok sokat az e-cigarettákról, de [talán] egészségügyileg jobb és kevésbé büdös. Most, ahogy feljöttünk a lépcsőkön, pokoli cigiszag volt. Ugyanez van a reptereken is, mindenki rágyújt, amint lehet, és megcsapja az embert. Ha az idén ez javulhat egy kicsit, már az nagyszerű. Ha [az e-cigarettával] javul a helyzet, miért ne, és ha segíti a sportágunkat is, az nagyszerű.”

Sergio Pérez egyetértett Grosjean álláspontjával, Kimi Räikkönen pedig a rá jellemző apátiával kezelte a kérdést.

„Nekem ezzel nincs bajom. Mindegy, hogy alkohol, dohány vagy más, nem hiszem, hogy ez befolyásolja a fiam döntéseit – utalt négyéves gyermekére. – Nekem ez az álláspontom. A szabály az szabály, hogy lehet-e [reklámozni] vagy sem, ez nem az én dolgom, de engem ez nem aggaszt” – tette hozzá a finn pilóta.

A mezőny apukái közül a megszólalók nem akadékoskodtak Forrás: Imaginechina/Cao haigen - Imaginechina/Cao Haigen

A témára visszatérve Grosjean hozzátette, hogy a mai pilóták a dohányreklámokkal együtt nőttek fel, korábban a Williams, a Jordan, a Ferrari vagy a McLaren autói is rendszeresen hirdettek ilyen termékeket. „Az egész életemben sohasem dohányoztam, pedig megnéztem jó sok versenyt, úgyhogy nem látok itt összefüggést” – tette hozzá.

Különböző kutatások azonban nem feltétlenül támasztják alá ezt az álláspontot, több tanulmány is rámutat, hogy a reklámok elősegítik a dohányzás népszerűsítését vagy a fogyasztás fenntartását.