Vágólapra másolva!
A világbajnoki címvédő szerint Valtteri Bottas egyelőre jobban érzi a Mercedest a sanghaji pályán, de így is viszonylag sima napot zárt, és szoros csatát vár a Ferrari ellen.

Valtteri Bottas révén a Mercedes zárta az élen a Kínai Nagydíj második szabadedzését, míg Lewis Hamilton egyelőre lépéshátrányban van csapattársához képest. Bottas kiemelte, hogy nehéz úgy egyensúlyba hozni az autót, hogy a kör során végig jól viselkedjen, de szerinte a nap végére eljutottak egy elfogadható állapotra.

Hamiltonhoz hasonlóan kiemelte, hogy a Ferrarik még mindig nagyon gyorsak az egyenesekben, a kanyarokban viszont a Mercedes jobban szerepelt. Az erőviszonyokkal kapcsolatban nem akart jóslásokba bocsátkozni, azért sem, mert várhatóan a szélirány is megváltozik a hétvégén, így „ismét olyan trükkösek lehetnek a dolgok, mint Bahreinben, két héttel ezelőtt.”

Bottas jó formában kezdett Forrás: Picture-Alliance/AFP/Hoch Zwei

Munka akad a Mercedesnél így is, mert az Auto Motor und Sport értesülése szerint az FIA szabálytalannak minősítette a csapat által pénteken bevetett új első vezetőszárnyat, mivel annak véglapjai oldalról nem takarják el teljesen a légterelő elemeket. A Mercedes ezzel az ún. „outwash hatást” próbálta elősegíteni, de a megoldást a szövetség elutasította.

A szárny módosítása vagy lecserélése mellett a mérnököknek elsősorban Hamilton oldalán lesz teendőjük. A brit pilóta a hideg időjárás közepette küszködött a gumikkal.

„Különösen az én oldalamon akad teendő, mert Valtteri sokkal otthonosabbnak tűnt az autóban. Keményen fogunk dolgozni, és remélem, hogy holnap erősebben térünk vissza. Az autó tempója lehetővé teszi, hogy az élmezőnyben küzdjünk, de rá kell találnunk a helyes beállításokra. Jó látni, hogy szoros a verseny a Red Bull-lal és a Ferrarival.”

Hamilton szoros versenyre számít Forrás: Picture-Alliance/AFP/Hoch Zwei

Simának nevezte a mai napot a Mercedes vezető versenymérnöke, Andrew Shovlin is. Elárulta, az első szabadedzésen különböző beállításokat próbálgattak, minden tervezett feladatot elvégeztek, aztán a beállítások finomításával foglalkoztak, különösen azt igyekeztek elkerülni, hogy a nyújtott kanyarokban ingadozzanak a hőmérsékletek.

„Valtteri egészen elégedett volt az autóval a nap során, csak az autó elejére kért nagyobb leszorítóerőt. Lewisnak nehezére esett boldogulni az autóval, ezt még ki kell nyomoznunk, hogy miért. Úgy tűnik, a Ferrari és a Red Bull is jó köröket fut rövidebb és hosszabb etapokon is, úgyhogy szorosnak tűnik a helyzet, de van még terünk a fejlődésre az éjszaka során.”