Vágólapra másolva!
Noha nem mindenben, egy dologban biztos egyetértenek: Lewis Hamilton és Max Verstappen is megszabadulna az előzéseket mesterségesen elősegítő hátsó szárnytól, de úgy tűnik, az F1 vezetői nem hallgatnak rájuk.

A DRS néven is ismert állítható hátsó szárnyat 2011-ben vezették be a Forma-1-ben, azóta pedig több más széria is alkalmazza. Lényege, hogy a pálya meghatározott pontjain az 1 másodperces távolságon belül lévő, támadásra készülő autó vezetője kinyithatja a hátsó szárnyat, ezzel lényegesen lecsökkentheti a légellenállást, és jobb helyzetbe hozza a támadót a védekező versenyzővel szemben.

Noha a célját elérte, növelte az előzések számát bevezetése óta, gyakran kritizálják azért, mert mesterségessé teszi a versenyzést. Max Verstappen is a bírálók közé tartozik. Az ötszörös futamgyőztes többször tett már tanúbizonyságot arról, hogy kiválóan és agresszíven képes előzni. A holland bevallotta, nem igazán tudja értékelni azokat a manővereket, amelyek az állítható hátsó szárny miatt valósulnak meg.

Nyitott DRS-sel sokszor túl könnyű az előzés, de vannak pályák, ahol ez sem segít eleget a helyzeten Forrás: DPPI/Florent Gooden

„Nem igazán szerethetők a DRS-sel végrehajtott előzések – kezdte a holland. – Azt szeretném, hogy fordítsunk hátat a DRS-nek. Most azonban még jó megoldást jelent olyan pályákon, ahol normális esetben nem lehet előzni."

Hamilton jóval kritikusabb volt kollégájánál, szerinte a DRS-re azért van szükség, mert a jelenlegi autókkal egyébként nem lehetne izgalmasan versenyezni.

„Ez van, az autók felépítését nem lehet alapjaiban felforgatni, és a légörvényektől sem lehet csak úgy megszabadulni, amiket keltenek. Valamilyen más megoldást kell találni, hogy a versenyzés izgalmasabb legyen" – vélte Hamilton, aki azzal egyetértett, hogy az állítható szárny a bahreini futamnak jót tehet.

„Többet kell majd taktikázni, szorosabb lesz – mondta. – Itt mindig nagy tempóelőnyre van szükség, hogy legyen esélyünk előzni. A DRS lecsökkenti az ehhez kellő időkülönbséget, ami szerintem jó dolog."

A DRS 2011 óta főszerepet játszik az előzések során, az idén még nagyobb a hatása, mert megnövelték a hátsó szárny méretét Forrás: DPPI/Antonin Vincent

A jelek szerint azonban Hamilton és Verstappen vágya, miszerint eltűnik az állítható hátsó szárny a sportból, nem fog megvalósulni a közeljövőben. A német Auto Motor und Sport ugyanis megszerezte azon elemek listáját, amelyeket a sportot irányító FIA egységesíteni akar.

Ezek között szerepel a DRS is, ami arra utal, hogy az állítható hátsó szárnnyal igenis számol a Nemzetiközi Automobil Szövetség a következő szezonokban is.

A lista az autó elég sok elemét érinti, többek között a fékbetéteket, a féknyerget, a felniket, glóriát, a kerékanyákat, a fékpedált, a gázpedált, a bokszkiálláshoz szükséges felszereléseket és a benzintank több részét. Az FIA célja az, hogy csökkentse a csapatok kiadásait, vagy legalábbis megfékezze az értelmetlen költekezést. Olyan elemeket akarnak egységesíteni, amelyek a nézők számára nem tűnnek fel, illetve nem igazán járulnak hozzá az autó teljesítményének alakulásához.