Vágólapra másolva!
A szezonnyitó Ausztrál Nagydíjon a Ferrari nyomát sem mutatta annak a lehengerlő formának, amelyben a téli tesztek során volt. Mattia Binotto csapatfőnök szerint azonban nem az első versenyen, hanem a Barcelonában látottak a mérvadóak.

Mozgalmas két hét előtt áll a Ferrari a Bahreini Nagydíj előtt, a vörösöknek ugyanis égető szükségük van arra, hogy rájöjjenek, a szezonnyitó Ausztrál Nagydíjon miért teljesítettek a vártnál jóval gyengébben. Melbourne-ben a tanácstalanság volt a jellemző az egész csapatra, amely most azt igyekszik bebizonyítani, hogy a téli teszteken mutatott erős forma után csak kisiklás volt az első versenyen mutatott tempó. Tavaly már sikerült talpra állniuk az első futamról a másodikra, igaz, Sebastian Vettel szerint akkor teljesen más gondjaik voltak, némi szerencsével pedig Melbourne-ben is nyerni tudtak annak ellenére, hogy a Mercedes volt a gyorsabb.

Egyelőre nem tudják, hogy mitől voltak lassúak Ausztráliában Forrás: Picture-Alliance/AFP/usage worldwide/Hoch Zwei

Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnöke amondó, hogy a Ferrari formahanyatlása csak egyszeri alkalom volt, és az előszezoni tesztelésen látottak tükrözik a Scuderia valós erejét, amely Melbourne-ben egyszerűen zsákutcába futott a beállításokkal.

Mattia Binottót, a Ferrari csapatfőnökét szembesítették kollégája szavaival, a svájci szakember pedig azt mondta, valóban ez volt a helyzet, az okokra azonban még nem jöttek rá.

„A körülmények egyértelműen mások voltak, mint Barcelonában, egyenetlenebb volt az aszfalt, és az idő is sokkal szelesebb volt, valamint magasabb volt a hőmérséklet is. Voltak olyan külső tényezők, amelyek befolyásolhatták, vagy hatással lehettek az autónk teljesítményére. Amint azt Toto mondta – nyilván tisztában van vele –, nem találtuk meg a megfelelő működési tartományát az autónak, ha mondhatjuk így, nem leltünk rá a helyes egyensúlyra. Meg kell értenünk, hogy ez miért történt.

Az autóban bizonyára több van, de nem voltunk képesek ezt előhívni belőle a hétvége során.”

Már pénteken gondjaik voltak az autóval, a megoldást pedig vasárnapra sem találták meg Forrás: AFP/William West

Wolff felhívta rá a figyelmet, hogy bár a csapatoknak nagyon komoly szimulációk állnak a rendelkezésére ahhoz, hogy jó alapbeállítással érkezzenek minden egyes versenyre, a finomhangolásra a helyszínen nincs sok idejük, mindössze két napjuk.

Ez a Ferrarinak egyértelműen nem volt elég arra, hogy a problémák mélyére ásson, és eltüntesse azokat az időmérő edzésre, amely után már nem nyúlhattak az autóhoz.

„Az ember mindig reméli, hogy megoldja az olyan helyzeteket a versenyhétvége alatt, amelyeknél az egyensúllyal és a beállítással vannak gondjai. Ez azonban nem történt meg, most pedig az összes adat birtokában otthon kell kielemeznünk a történteket” – mondta Binotto.

Jó lecke volt. Ha sikerül azonosítanunk a problémát, erősebben térhetünk vissza, mint amilyenek a teszten voltunk.”

A Ferrari a tavalyi Ausztrál Nagydíjon is tetemes hátrányban volt az időmérő edzésen a Mercedeshez képest, Vettel hátránya akkor is majdnem 7 tizedre rúgott Lewis Hamiltonnal szemben. A vörösök akkor azonban a versenyen közelebb voltak a Mercedeshez, a címvédő stratégiai bakija miatt pedig a versenyt is meg tudták nyerni. Ezt követően Bahreinben pedig már ők diktálták a tempót, és szombaton sem találtak legyőzőre.

A 2018-as Ausztrál Nagydíjon sem volt a legjobb formában a Ferrari, akkor azonban mással küzdöttek, nem utolsósorban pedig már a teszteken látszott, hogy nincs minden rendben az autójukkal Forrás: AFP/Saeed Khan

Bár a helyzet hasonlónak tűnik a tavalyihoz, Vettel szerint nem az. „Tavaly, amikor befejeztük a téli teszteket, gondjaink voltak az autóval, mert nem úgy viselkedett, ahogy akartuk, vagy ahogy kellett volna neki. Most pont az ellenkezője történt, az autó nagyon jónak érződött a teszteken. Tavaly eljöttünk Ausztráliába, az egyensúly pedig nem volt rendben, nagyon rossz volt az autó hátsó tengelyének tapadása, nagyon az alulkormányzottság felé kellett elmennünk a beállításokkal. Ez nem volt valami jó érzés. A versenytempónk rendben volt, az időmérőn mutatott azonban nem, a futamon pedig szerencsénk volt. Utána Bahreinre megoldottuk a gondjainkat, hirtelen pedig rengeteg tempót találtunk az autóval.”

Jelenleg még nincs válaszunk, de biztos vagyok benne, hogy találni fogunk valamit, mert tisztában vagyunk vele, hogy jobb autónk van annál, mint amilyennek tűnt.”