Vágólapra másolva!
Bernie Ecclestone, a Forma-1 korábbi ügyvezető igazgatója nem tartja kizártnak, hogy a Liberty Media több csapat elvesztését kockáztatja azzal, hogy egyre halogatja a döntést a száguldó cirkusz 2021-es reformjairól.

Egyre égetőbbé kezd válni a helyzet a száguldó cirkusz 2021-es reformjai körül, ugyanis már csak hónapjai vannak hátra a csapatoknak és a jogtulajdonos Liberty Mediának arra, hogy lefektessék a Forma-1 új korszakának alapjait. A kereskedelmi szerződések újraosztására és a költségvetési plafon bevezetésére a legtöbb istálló szerint hatalmas szükség van, Frédéric Vassuer, az Alfa Romeo Racing csapatfőnöke szerint a mezőny több mint fele nem tudná fenntartani a jelenlegi működését hosszú távon, Bernie Ecclestone, az F1 korábbi ügyvezetője szerint pedig minél később születik megegyezés, annál nagyobb lesz a veszélye annak, hogy egyes csapatok kiszállnak a sportágból.

Egyelőre homályba burkolóznak az F1 új kereskedelmi szerződései, amelyekkel a jelenlegi feltételeket tenné kiegyenlítettebbé a Liberty Forrás: AFP/Josep Lago

Tizennyolc hónap. Ennyivel a 2021-es szezon kezdete előtt kell legkésőbb döntést hozni a Forma-1 új szabályairól és kereskedelmi viszonyairól, ami azt jelenti, hogy az idén júliusig dűlőre kell jussanak a csapatok a Libertyvel. Chase Carey, az F1 elnök-vezérigazgatója nemrég leszögezte, hogy attól, hogy nem látszik előrelépés, zárt ajtók mögött igenis zajlanak a tárgyalások, nem is eredménytelenül.

Hogy valójában mennyire közeli a megegyezés, azt nem lehet tudni,

Frédéric Vasseur nyilatkozata mindenesetre arra enged következtetni, hogy a Liberty demokratikus megközelítése nem hozza meg a várt eredményt, és a jogtulajdonosnak diktatórikusabb módszereket kellene bevetnie ahhoz, hogy ne csússzanak ki a határidőből.

„A gond az, hogy tíz csapat ül az asztalnál teljesen eltérő megközelítéssel, struktúrával és költségvetéssel – mondta Vasseur a Racefansnek. – Nem akarok a versenyképességről beszélni, de ott van például a Haas és a Renault többé-kevésbé ugyanazon a szinten, de teljesen más megközelítéssel.

Végül [a Libertynek] kell cselekednie és döntéseket hoznia."

Vasseur szerint lejárt az az idő, amelyben a mindenki számára megfelelő megoldás keresésén volt a hangsúly, a Libertynek ideje lépnie Forrás: NurPhoto/Xavier Bonilla

„Jó, ha mindenkit meghallgatunk, de egy ponton döntéseket kell hozni, és felelősséget kell vállalni.

– utalt az Alfa Romeo csapatfőnöke a Forma-1 horribilis költségeire. – A csapatok tulajdonosai és részvényesei mindent megtesznek, hogy túléljenek 2021-ig, akkor azonban változtatni kell."

Nemcsak a változtatás, hanem annak iránya is fontos, hiszen

amennyiben a kijelölt irány nem tetszik egyes istállóknak, azok könnyedén otthagyhatják a sportágat, legalábbis Bernie Ecclestone, az F1 korábbi ügyvezetője szerint.

„Minél tovább halogatják [a döntést], annál nagyobb az esélye, hogy néhány csapat kiszáll, és annál rosszabb lesz a Libertynek és a csapatoknak – nyilatkozta Ecclestone az Autosportnak. – Talán a Mercedes ottragad a Formula E-ben, mert azt gondolják, hogy a Formula E összeegyeztethetőbb azzal az iránnyal, amelybe az autóipar tartani fog. A Red Bullnak sem szükséges az F1-ben lennie, rengeteg publicitást kapnak egyéb tevékenységekből is, amelyeket folytatnak. Egyáltalán nem fogja károsítani őket, ha kiszállnak.

Könnyedén kezdhetnének másba a motorsportban."

A Mercedes az idei év végén elindítja gyári Formula E-csapatát, Ecclestone szerint ez a jövőben alternatívát adhat nekik a Forma-1 helyett Forrás: Anadolu Agency/Mustafa Yalcin

Mint általában, Ecclestone szerint a legfőbb vita most is a pénz körül folyik. A bevételek jelenlegi elosztása a Ferrarinak kedvez a legjobban, de más csapatok is kapnak az eredményességtől független plusz juttatásokat.

Sokkal jobb show-t szeretnénk, ezért készek vagyunk ennyit fizetni.« Azt hiszem, ha én részvényes lennék, boldogabb lennék, ha mindez el lenne rendezve. Öt év, mindenki boldog, a csapatok és a promóterek is, és minden megy tovább."