Vágólapra másolva!
A Mercedes szponzorai is szerepet játszhatnak abban, hogy Lewis Hamilton a korábbi motoros szárnypróbálgatásai után egy MotoGP-versenygépet is kipróbálhasson.

A világbajnoki címvédő Mercedes két komoly szponzora, a Monster és a Petronas is elősegítheti, hogy az ötszörös F1-es világbajnok Lewis Hamilton akár már az idén tesztelhessen egy MotoGP-motort.

Az energiaital-gyártó a Yamaha gyári csapatát és versenyzőjét, Valentino Rossit támogatja, az olajtársaság pedig az SRT Yamaha istállót szponzorálja. Az együttműködés révén Jorge Lorenzo korábban kipróbálhatott egy F1-es Mercedest, és a tervek szerint hasonló, de még nagyobb körítéssel járó csere jöhet létre Hamilton és Rossi részvételével.

Hamilton az SRT Yamaha vendégeként Forrás: Daimler AG/© Mercedes-Benz Grand Prix Ltd./Gareth Harford

Ennek megvalósulását Rossi és Hamilton szerződése hátráltathatja, azok ugyanis nagy valószínűséggel tartalmazzák, hogy a szezon vége előtt nem űzhet egyikőjük sem a saját sportágán kívül veszélyes sportot. Ez pedig Hamilton esetében azt jelenti, hogy a tesztre december elejéig várni kellene, ugyanis akkor ér véget a 2019-es F1-es szezon.

– árulta el a Yamaha egyik szóvivője. – Meglátjuk, mi történik ezúttal. Semmi sem biztos még!” – tette hozzá, Hamilton viszont ennél is magabiztosabban nyilatkozott a MotoGP katari idénynyitóján, ahol elárulta, „nyaggatni” fogja a Petronast egy tesztlehetőséggel kapcsolatban.

Forma-1, Red Bull Ring, Marc Marquez, Scuderia Toro Rosso

Forma-1, Red Bull Ring, Marc Marquez, Scuderia Toro Rosso, Niki Lauda

Forma-1, Red Bull Ring, Marc Marquez, Scuderia Toro Rosso, Mark Webber,  Dr. Helmut Marko, Niki Lauda

Forma-1, Red Bull Ring, Mark Webber, Marc Marquez, Scuderia Toro Rosso

„100 százalék, hogy ki fogok próbálni egyet, már készülök rá – nyilatkozta a MotoGP.com-nak. – Több tesztnapra lesz szükségem, mert eddig csak két és fél napot töltöttem a pályán, de végül szeretnék kipróbálni egy MotoGP-gépet. Ez az álmom. Minden alkalommal nézem, még akkor is, amikor nagydíjhétvégém van, az időmérő után kiugrom a megbeszélésekről.”

Nem úttörő az ötlet

Rossit legutóbb 2016-ban hívták F1-es tesztre, akkor szintén a Mercedesnél merült fel a neve, de egy bő évtizeddel ezelőtt a Ferrarinál is többször megfordult. Legelőször 2004-ben ült a vörösök F1-es autójában, majd 2006 elején egy kollektív teszten is részt vett, Valenciában két napon át az aktuális F1-es mezőnnyel körözött a Ferrari egy korábbi versenygépével, akkor ugyanis még lazábbak voltak a tesztelésre vonatkozó szabályok.

Rossi egy Ferrari F2008-as volánja mögött Forrás: AFP/Ho

Rossi a második napon a tizenöt versenyzőből a kilencedik leggyorsabb lett, egy másodperccel Michael Schumachertől lemaradva.

Hamilton szintén nagy rajongója a motoroknak. A brit legutoljára azzal keltett feltűnést, hogy a Yamaha Superbike gépét tesztelte Jerezben.

A kétnapos alkalom során a Yamaha versenyzője Michael Van der Mark figyelt Hamiltonra, és látta el tanácsokkal. A holland motoros azt mondta, hogy lassítania kellett a britet, aki nem ismert félelmet két keréken sem, ennek egy bukás is lett a vége.

„Az első napon megpróbáltam lassítani őt – kezdte van der Mark. – Le is kellett egyszer állítanom, egyáltalán nem félt, olyan gyorsan akarta a kanyarokat bevenni, mint az autójával. A második napon már a stílusán dolgoztunk.”