Vágólapra másolva!
Nem először, és vélhetően nem is utoljára emelte fel a szavát Cyril Abiteboul, a Renault sportprogramjának igazgatója a Haas és a Ferrari által tökélyre vitt együttműködési modell miatt, amely szerinte komoly veszélyt jelent azokra az együttesekre nézve, akiknek nincs úgynevezett B-csapata.

A Renault többévnyi távollét után 2016-ban élesztette újjá gyári csapatát a Forma-1-ben, a sikerhez pedig hároméves ciklusokban határozta meg az előmenetelét. Az első három évben az építkezés, a második háromban pedig már az eredményesség a legfontosabb, az istálló technikai igazgatója azt mondta, hogy 2021-ben világbajnoki címet akar nyerni az alakulat. A Renault sportprogramjának igazgatója azonban figyelmeztet, egyre nehezebb a dolguk, a szlengben csak B-csapatoknak hívott, azaz topcsapattal szoros technikai együttműködésben álló istállók térnyerése ugyanis a középmezőnyt is annyira erőssé teszi, amire a korábbiakban nem volt példa. Abiteboul még azt is belengette, hogy ha a helyzet nem változik, a Renault a jövőben nem kíván szerepelni a Forma-1-ben.

Az idén már az eredményesség is előtérbe kerül, legalább egy dobogós helyezést szeretne begyűjteni a Renault 2019-ben Forrás: XPB / James Moy Photography Ltd.

A franciák nem először szólalnak fel a B-csapatok ellen, már a tavalyi év során is előszeretettel hangoztatták, hogy szerintük nem ez a jó irány. Abiteboul a Haast hozta fel példának, amely 2016 óta szerepel a száguldó cirkuszban, és bár konstruktőrnek számít, a szó klasszikus értelmében véve nem az, ugyanis semmit sem házon belül készít, mindent külső beszállítóktól rendel. Az egyik ilyen beszállító a Ferrari, amely a jelenlegi szabályok adta kereteken belül, amit csak lehet, az amerikai istálló rendelkezésére bocsát, szoros technikai partnerségben áll Gene Haas együttesével. „A Haas olyan precedenst teremtett, amit most már nehéz visszacsinálni” – nyilatkozta Abiteboul az Auto Motor und Sportnak.

A tíz istállóból négy vagy öt lett, erre korábban nem gondoltunk a stratégiánk kialakításakor. Hamarosan nem lehet majd nyerni, ha az embernek nincsen B-csapata."

Abiteboul elmondása szerint

a Renault mostanra alakította ki azt a szervezetet, amellyel reményei szerint utolérheti a Ferrarit és a Mercedest, noha korábban nem számolt azzal az őrült fegyverkezési versennyel, amely a két csapat között kialakult.

„[Amit ők csinálnak], az egy másik sport, egy másik univerzum. A tervünk az volt, hogy a topcsapatok szintjén működjünk, de ők szinte ugyanolyan tempóban növekedtek, mint mi, közben olyan őrült számokat produkálva, amivel mi nem tudtunk, és nem is akartunk versenyezni" – mondta Abiteboul, utalva arra, hogy a Renault jelenleg 1200 embert foglalkoztat, de még így is elmarad a Ferrari és a Mercedes 1600 alkalmazottja mögött.

A Haas az idei téli tesztek alapján ismét ott lehet a középmezőny elejében Forrás: NurPhoto/Jose Breton

A franciák szerint nem elég azonban a Ferrarit és a Mercedest üldözni, közben meg kell küzdeni a Haasszal, vagy az Alfa Romeóval, amely szintén sokat profitál abból, hogy szorosabbra fonta a szálakat Maranellóval. „Mielőtt legyőzhetnénk a Ferrarit, le kell győznünk a Haast, és ahogy ez egyre nehezebb lesz, szponzorokat és több pénzdíjat is egyre nehezebb lesz szerezni – mondta Abiteboul. – Mi nagyon súlyosnak látjuk ezt a helyzetet, és nemcsak a Renault problémájának, hanem mindenkiének, aki nem engedheti meg magának ezt a modellt. Ha az embernek kevesebb pénze és forrása van, az egyik csapat koncentrálhat az aerodinamikára, a másik a kasztnira.

Jelenleg azonban még részesei a száguldó cirkusznak, az idei szezonban pedig

reményeik szerint megszilárdíthatják negyedik helyüket a konstruktőri pontversenyben, olykor pedig szeretnének beleszólni az élmezőny küzdelmeibe.

„Közelebb vagyunk az első hármashoz, mint korábban. A becsléseik szerint tulajdonképpen nincs különbség köztünk, a Toro Rosso, a Haas, az Alfa Romeo és a McLaren között, míg a Red Bull továbbra is rejtély számunkra" – mondta Abiteboul.

„Szerintem nagyon versenyképes Renault-t fogunk látni az idén – nyilatkozta Nick Chester technikai igazgató az El Confidencialnak. – Nagy a különbség az előttünk levő csapatokhoz képest, de szeretnénk ezt csökkenteni, és legalább egy dobogós helyezést elérni. Mindeközben a jövőbe is tekintünk, 2021-ben világbajnokok akarunk lenni."