Vágólapra másolva!
A Forma-2-ben versenyző Mick Schumacher akár már a Bahreini Nagydíj után F1-es tesztet teljesíthet, árulta el az Alfa Romeo csapatfőnöke.

A Forma-1 előszobájában, az F2-ben folytatja pályafutását az F3-as Európa-bajnokság tavalyi győztese, Mick Schumacher. A korábbi hétszeres világbajnok Michael Schumacher fia az idén csatlakozott a Ferrari pilótaakadémiájához, menedzsert váltott, és Nicolas Todt csapatában, a Prema Racingnél folytatja a fejlődését.

A Ferrarival kialakított összeköttetést kihasználva felmerült a lehetőség, hogy Schumacher akár már a Bahreini Nagydíj után megszerezze első F1-es tapasztalatait a Scuderiával szintén együttműködésben lévő Alfa Romeo színeiben. Frédéric Vasseur csapatfőnök a Racefansnek elismerte, erre reális esély van.

Az F1 kapujában áll Forrás: ROC

„Még nem tudjuk, de tárgyalunk – felelte. – Túl korai még erről beszélni, de megtárgyaljuk a héten a Ferrarival, hogy milyen programot tudunk futni” – összegzett a tehetséggondozás terén régi motoros szakember, aki úgy vélte, Schumacher „minden bizonnyal” felkészült az újoncoknak biztosított teszt teljesítésére.

Vasseur elárulta, Schumacher azért is kedvező jelölt a piacon, mert rendelkezik a szuperlicenc kiváltásához szükséges 40 ponttal, de az F2-n kívül nincs más elkötelezettsége. „Nincsenek most sokan, akiknek megvan a 40 pontjuk. Most pont fordított a helyzet, régebben túl sokan voltak. Közöttük is akadnak, akik a Formula E-be vagy a WEC-be szerződtek, és sok az ütközés.”

A német pilóta Jerezben tesztel az F2-es mezőnnyel, az első nap során a 3. helyet érte el Forrás: Joe Portlock/LAT Images

Schumacher fia korábban egyszer vezethetett F1-es autót, édesapja 1994-es Benetton-Fordját kapta kölcsön egy bemutatókörre. A legendás apuka korábbi csapattársa, Nico Rosberg figyelmeztetett, hogy „hatalmas nyomás” nehezedik majd a fiatalember vállára. „Amikor ő versenyez, fél Németország nézi – nyilatkozta a Die Weltnek. – Még legalább két évet adni kell neki.”

Rosberg szerint Schumacher jó helyre került, hiszen a Ferrarinál sokat tanulhat majd Sebastian Vetteltől, aki bevallottan Michael Schumachert tekinti a példaképének.

„Hagynia kell magának annyi időt, amennyire szüksége van – nyomatékosított. – Mick sokat tanulhat Sebastian Vetteltől a versenyhétvégéken. Sebastian nagyjából ugyanúgy dolgozik, ahogy akkoriban Mick édesapja tette” – utalt hasonló munkamoráljukra, és a csapatépítés érdekében tett erőfeszítéseikre.