Vágólapra másolva!
Váratlanul a Williams is előrukkolt 2019-es Forma-1-es betonszaggatójával, az FW42-vel, noha a valóságban csak február 18-án mutatja azt meg Barcelonában, ahol a Haas már ma körözött az idei autóval.

A Ferrari prezentációja után egy előre nem beharangozott autóbemutató is történt pénteken, már ha a Williams rendereit egyáltalán annak lehet nevezni. A grove-i istálló korábban főhadiszállásán rántotta le a leplet idei festéséről és névadó szponzoráról, mindezt azonban az idei szárnyakkal szerelt tavalyi autóján tette. A csapat az előzetes tervekkel ellentétben törölte a február 18-án kezdődő barcelonai tesztelés előtti hétvégére tervezett bejáratását, mert nem készült el időben az FW42-essel, így azt a várakozások szerint csak hétfő reggel mutatják meg a kíváncsi szemeknek. Ez részben így is lesz, most ugyanis csak rendereket közöltek az új autóról.

Egyelőre csak rendereken, de így néz ki a Williams idei autója, az FW42

Messzemenő következtetéseket nem lehet levonni a csapat által közzétett képekből,

a Toro Rosso esetében is kiderült, hogy a rendereken látott autó több helyen is eltért az azóta Misanóban bejáratott változattól,

vélhetően a Williamsnél sem lesz ez másként. Természetesen az autó hátulsó részét a grove-iak is rejtegetik, miként tette azt eddig az összes csapat, a diffúzorról nem közöltek képeket. Claire Williams csapatfőnök korábban nem akart belemenni abba, hogy elvárásokat támasszon az istállóval szemben, mondván az „veszélyes", és csak egyetlen dolgot remél, hogy fejlődni tudnak a katasztrofálisan sikerült tavalyi idény után. Rövid távon az a céljuk, hogy visszazárkózzanak az első négy csapatra, és képesek legyenek ismét dobogóra állni.

A VF-19 első méterei Grosjeannal a volánnál

A Williams mellett nagy valószínűséggel a Renault is éppen, hogy kész lesz a hétfői tesztre az új autójával (vagy lehet még arra sem), két csapat is megcsúszott tehát a menetrenddel.

Nem úgy a Haas, amely a Mercedes, a Red Bull, a Sauber és a Toro Rosso után negyedikként járatta be forgatási nap keretében 2019-es autóját, a VF-19-et.

A csapat egyelőre csak két rövid videót közölt az eseményről, amelyeken Romain Grosjean először kihajt a bokszból, majd vélhetően aerodinamikai tesztet végezve egyenletes sebességgel elhúz a célegyenesben.

A Haas aero-teszteket is végzett a filmezés mellett

A Ferrarival szoros partneri kapcsolatban levő istálló teljes tesztbeosztását is ismertette, ennek alapján Grosjeané lesz az első nap, Kevin Magnussené a második, míg szerdán és csütörtökön fél-fél napot kap Pietro Fittipaldi, a csapat harmadik számú versenyzője is, ami Günther Steiner csapatfőnök szerint a szimulátoros munkájuk szempontjából fontos.