Veszélyben a Renault első tesztje, megcsúsztak az autó gyártásával

Forma-1, Renault Sport Racing, autóbemutató, Nico Hülkenberg, Cyril Abiteboul, Daniel Ricciardo
(L to R): Nico Hulkenberg (GER) Renault Sport F1 Team with Cyril Abiteboul (FRA) Renault Sport F1 Managing Director and Daniel Ricciardo (AUS) Renault Sport F1 Team. Renault Sport F1 Team RS19 Launch, Tuesday 12th February 2019, Enstone, England.
Vágólapra másolva!
Noha rendereken ma bemutatta 2019-es F1-es autóját a Renault, a valóságban nem véletlenül csak egy módosított tavalyi modellt állítottak az újságírók elé, az idei konstrukció ugyanis még gyártás alatt van, és lehet, hogy a jövő heti első szezon előtti teszt kezdetére sem készül el.

A Renault Forma-1-es csapata is bemutatta 2019-es autóját, ez a megállapítás azonban csak részben igaz, a franciák ugyanis egy idei festéssel és első, valamint hátsó szárnnyal felvértezett tavalyi modellről rántották le a leplet Enstone-ban, az idei autót, vagy legalábbis annak alapverzióját pedig rendereken mutatták meg. Ennek oka a Renault sportprogramját igazgató Cyril Abiteboul elmondása alapján pedig az, hogy egy kicsit túlságosan is kitolták az új autó elkészültének határidejét, ami miatt nemhogy a tesztek előtt két nappal esedékes bejáratás, hanem az első hivatalos tesztnapon való részvételük is veszélybe került. Ezzel együtt az istállónál nagyon bizakodóak, remélik, hogy csökkenthetik a távolságot a topcsapatokhoz képest, idei motorjuktól pedig sokat várnak.

Ez még a tavalyi autó az idei első és hátsó szárnnyal, a teszteléshez azonban az egyelőre gyártás alatt álló idei modellre lenne szükség Forrás: XPB / James Moy Photography Ltd.

Az F1-es csapatok általában igyekeznek mindent a lehető legkésőbbre hagyni az előszezonban, azzal ugyanis értékes fejlesztési időt nyerhetnek, a határt azonban nem tanácsos átlépni, mert azzal azt kockázatják, hogy egy esetleges, csak az első pályára lépéskor felmerülő hibát nem lesz idejük kijavítani, ami miatt az amúgy is korlátozott tesztelési időből veszítenek.

A Renault csak reménykedhet, hogy új autójával minden rendben lesz, előfordulhat ugyanis, hogy azt csak az első teszten, és nem a két nappal korábbra tervezett bejáratáson fogják először kipróbálni, ha egyáltalán elkészülnek vele a február 18-án, Barcelonában kezdődő közös gyakorlásra.

„Még mindig azt tervezzük, hogy szombaton, egy filmes nap keretében járatjuk be az autót, aztán ez vagy megvalósul, vagy nem” – mondta Abiteboul az idei autót bemutatóját követő sajtóbeszélgetésen.

A két pilótánk ott lesz [Barcelonában], ha beszélgetni vagy kávézni akarnak velük, a motorhome-unk és a kávégép elvileg működőképes lesz, jelenleg azonban csak ebben vagyok teljesen biztos.”

A Renault csapatfőnöke részben a későn bejelentett 2019-es szabályokra hárította a felelősséget. „Néha felszólaltunk a késői szabályváltozások miatt, amelyek rideg valósága ilyenkor mutatkozik meg. Azt hiszem, nem mi vagyunk az egyetlen csapat, amelyik ebben a helyzetben van."

Az új autó egyelőre csak virtuálisan létezik, ha egyáltalán ez már az a változat, amellyel Barcelonában pályára gurulnak Forrás: XPB / James Moy Photography Ltd.

Abiteboul azt is elmondta, hogy tudja, hogy a versenyképesség nagyrészt a szélcsatornában eltöltött időtől függ, ezért a határon kell táncolnia a határidőkkel annak, aki az élmezőnnyel akar küzdeni,

ezúttal azonban talán egy kicsit túl messzire mentek.

„A gondolataim a gyártási részleg körül forognak, amely jelenleg is keményen dolgozik azon, hogy elkészüljön az elemekkel az első tesztig.

Ez egy egyensúlygyakorlat, egy kicsit pedig most túl messzire mentünk, talán jövőre meg kell vizsgálnunk ezt."

A motorral dobhatnak nagyot

A kasztni terén Abiteboul szerint még nincsenek ott, ahol szeretnének, a motorral azonban a hibrid-érában még nem léptek ekkorát előre.

Lényegében új motorról van szó, de továbbviszi azt a koncepciót, amelyet tavaly bevezettünk és sikeresen teszteltünk a Red Bull-lal, azaz a híres C specifikációt, amelyet mi végül nem vetettünk be. De ez rendben van, elég információt és visszajelzést kaptunk azzal, hogy a Red Bull használta. Az idei motorral azonban sokkal messzebbre mentünk."

Hülkenberg és Ricciardo időben ott lesz Barcelonában, a kérdés már csak az, hogy idei autójuk megérkezik-e Forrás: XPB / James Moy Photography Ltd.

Abiteboul úgy gondolja, hogy egy-két villanásra szükségük lesz a szezon során ahhoz, hogy az emberek lássák, komolyak az ambícióik azt illetően, hogy utol akarják érni a Ferrarit, a Mercedest és a Red Bullt. Ezek a villanások pedig nagyobb eséllyel jöhetnek a motornak, mintsem a kasztninak köszönhetően. „Nyilvánvalóan amiatt, hogy már elég mélyen a Renault-család tagja vagyok,

– mondta Daniel Ricciardo, aki tavaly a Red Bullnál a C specifikációt is vezette, lesz tehát összehasonlítási alapja. – Jó tél volt. Nyilván a versenyautók versenyautók, sok dolgot lehet végezni a próbapadon, utána azonban az ember kimegy a pályára és azt mondja, »ez meg miért csinálja ezt, erre nem számítottunk.« Az ember soha nem akar mindent egy lapra feltenni és azt mondani, hogy »ez ütős lesz«."

A Renault ausztrál pilótája amondó, hogy a minél több megtett körrel lesz elégedett az előszezoni teszteken, és nem a leggyorsabb időt fogja hajszolni, mivel ha a megbízhatóság rendben van, csak akkor kezdhetnek el a teljesítményre fókuszálni.