Vágólapra másolva!
Eddig csendben tűrtek, de már nem bírták tovább, és összefogva szálltak bele a Forma-1 kereskedelmi jogait birtokló Liberty Mediába az F1-es nagydíjak promóterei, akik a sportág jövője miatt aggódnak.

A Forma-1-es Promóterek Szövetsége (FOPA) hétfői találkozója után közleményt adott ki, amelyben élesen bírálja a sportág kereskedelmi jogait birtokló Liberty Mediát. A lépés annak a növekvő elégedetlenségnek az első látható megnyilvánulása, amelyet a Liberty utóbbi időben tett lépései váltottak ki. A biztosítékot leginkább a 2019-re tervezett, majd legalább 2020-ig elhalasztott Miami Nagydíjnak adott kedvező ajánlat verte ki a promótereknél, a Liberty ugyanis profitmegosztást kínált az amerikai szervezőknek a bevett gyakorlat, azaz az előre fizetendő rendezési díj helyett.

A Magyar Nagydíj promótere is ott volt a Libertyt kritizáló 16 promóter között Forrás: Hungaroring

Az utóbbi években több tradicionális verseny jövője is veszélybe került, közülük négynek (Silverstone, Monza, Barcelona, Hockenheim) ebben az évben lejár a szerződése, miként Mexikónak is.

Többek között ez is vezetett oda, hogy a promóterek úgy érezték, egységesen kell fellépniük és kifejezniük aggodalmaikat a Liberty felé.

A promótereket tömörítő FOPA közleményének fő pontjai a következők:

  • nem szolgálja a sportág hosszú távú érdekeit az, hogy a rajongók elveszítik a szabad hozzáférést a közvetítéshez és az F1-gyel kapcsolatos tartalmakhoz;
  • nem átláthatóak az F1 új kezdeményezései, azok végrehajtásába pedig nem vonják be a promótereket;
  • az új helyszíneket nem a meglévők kárára kellene bevezetni, noha a szövetségre biztatóan hat a leendő helyszíneknek ajánlott alternatív üzleti modell."

Az első pontban említett ingyenes közvetítések számának csökkenése az idei évben tovább folytatódik, számos ország után ugyanis a sportág hazájának számító Nagy-Britanniában is lényegében megszűnt a szabadon fogható F1-es adás, az idei szezontól a silverstone-i futamot kivéve az összes verseny csakis a fizetős Sky Sportson látható élőben a szigetországban.

A silverstone-i pálya korábban aktivált egy záradékot a szerződésében, így ha nem sikerül megegyezniük a Libertyvel, jövőre már nem rendeznek F1-es futamot Forrás: DPPI/Florent Gooden

A második pont pusztán a Liberty F1 fejlesztésére irányuló törekvéseit, vagy inkább azok visszafogottságát kritizálja, míg

a harmadik pont burkolt kritika arra vonatkozóan, hogy a Liberty a többi helyszínénél jóval kedvezőbb, profitmegosztáson alapuló szerződést kötött a Miami Nagydíj szervezőivel, miközben más versenyek dollártízmilliókat fizetnek a rendezésért.

A promóterek elsősorban azt szeretnék elérni, hogy nagyobb beleszólásuk legyen az F1-gyel kapcsolatos dolgokba. „Ahogy annak a sportágnak, amelynek évtizedek óta promóterei vagyunk, egy új idénye veszi kezdetét, a promóterek egy együttműködőbb megközelítésre törekednek a bajnokság fejlődésének érdekében, és az együttműködés szellemében felajánlják a tapasztalatukat és szakértelmüket a Forma-1-nek és az FIA-nak" – áll a közleményben.

A promóterek szövetsége 16 verseny promóterének álláspontját, köztük a Magyar Nagydíj szervezőiét közvetítette a Liberty felé. A bahreini, a monacói, az orosz, a japán és az abu-dzabi promóterek voltak azok, akik nem álltak be az összefogás mögé.

A hétfői tanácskozást Stuart Pringle, a silverstone-i pálya igazgatója, egyben a Brit Nagydíj promótere vezette.

Miamiban jóval kedvezőbb feltételek mellett rendezhetnek versenyt, mint a legtöbb helyszínen, egyedül a Monacói Nagydíj az, amelyiknek hagyományosan nem kell fizetnie a rendezésért Forrás: 2018 Getty Images/Michael Reaves

Pringle a Daily Mailnek nyilatkozva arról beszélt, hogy a miami versenynek adott kedvező szerződés volt az egyik olyan esemény, ami végleg meggyőzte a promótereket az összefogás szükségességéről. „Miami látszólag ingyenes szerződést kapott, ezt pedig senki nem fogadta jól, a legkevésbé a srácok Austinban, akik keményen dolgoznak azért, hogy fizetni tudjanak [a Libertynek].

A Liberty Media az Autosportnak nem kommentálta a fejleményeket, a szaklap azonban úgy tudja, hogy a mai napon (kedden) találkozik a promóterekkel megvitatni a felmerült problémákat.

Az oroszok megvédték a Libertyt

Szergej Vorobjev, az Orosz Nagydíjat promótáló Rosgonki vezérigazgató-helyettese már korábban is jelezte, hogy nem híve a Liberty Media nyilvános kritizálásának, és szeretné megtartani a Bernie Ecclestone ideje alatt bevett gyakorlatot, azaz ha valakinek gondja van, az ne a nyilvánosság előtt, hanem személyesen közölje azt a kereskedelmi jogok birtokosával. Vorobjev ezek után a 16 promóter közleményét sem hagyta szó nélkül és az Autosportnak nyilatkozva megvédte a Libertyt, mondván a promóterek olyan dolgokat kifogásolnak, amelyekre a Libertynek vagy nincs ráhatása, vagy már dolgozik a megoldáson.

Az Orosz Nagydíj szervezői nem értenek egyet az elégedetlenkedőkkel Forrás: AFP/Andrej Isakovic

„A Liberyt felvetése volt, hogy minden promóter találkozzon Londonban és vitassa meg az ügyeket a Liberty Mediával közösen. Nem látom szükségét néhány promóter külön találkozójának, nem osztom Stuart Pringle, a FOPA jelenlegi elnökének nézeteit. A sajtóban gyakran illette személyes kritikával a Liberty vezetését és az egész sportágat.

A Miami Nagydíjjal való kivételezés ügyében Vorobjev szintén engedékenyebb a többi szervezőnél,

szerinte ugyanis fölösleges már most azon aggódni, hogy a miami promóterek kedvezőbb elbírálás alá esnek, amikor a nagydíjnak még nincs is biztosított helye a versenynaptárban.

„Ha megnézzük az idei szezon naptárát, nincs benne a Miami Nagydíj, így tehát mi értelme elméleti párbeszédet folytatni arról, hogy mi lehet most, vagy 2020-ban.

Jelenleg azonban teljesen értelmetlen megvitatni ezt, semmi értelme emiatt aggódni, mert a Miami Nagydíj nincs benne a versenynaptárban."

Az Orosz Nagydíjnak van az egyik leghosszabb időre szóló szerződése jelenleg Forrás: AFP/Alexander Nemenov

Van azért olyan terület, amin Vorobjev szerint is javítani kell. „Mint minden résztvevő, mi sem tudjuk teljesen, hogy miként fog kinézni a Forma-1 2021-től, de hiszek Ross Brawn menedzseri és mérnöki képességeiben.

Az F1-nek valahogy vissza kéne térnie a lecsupaszított, kemény versenyekhez. Azt nem tudom, hogy a Liberty, az FIA és a csapatok osztják-e ezt a nézetet, de biztos vagyok benne, hogy a következő napokban lehetőségünk lesz megvitatni ezt."