Vágólapra másolva!
Újabb ázsiai helyszín állhat be azon országok sorába, amelyek F1-es nagydíj rendezését fontolgatják. A Fülöp-szigetek fővárosa, Manila is képbe került.

Ázsiában folytatódhat az F1-es versenynaptár bővítése, legalábbis erre utal, hogy az Independent értesülése szerint levédették a „Philippines Grand Prix”, vagyis a Fülöp-szigeteki Nagydíj nevet, miközben egy új, erre a célra létrehozott versenypálya építését is tervezik a főváros, Manila szomszédságában.

Ez az első alkalom, hogy ez a helyszín felmerült, de az egyáltalán nem újdonság, hogy az F1 tovább bővítené a jelenlétét Ázsiában. Tavaly bejelentették, hogy Vietnam fővárosában, Hanoiban is lesz verseny 2020-tól, és nyílt titok, hogy Kínában is szívesen rendeznének még egy futamot. A versenynaptár bővíthetősége azonban véges.

Manilában 40 millióan élnek, nem utcai versenyt terveznek Forrás: AFP/Photononstop/Philippe Turpin

A csapatok és a pilóták többsége szerint a jelenlegi 21 futam a teljesítőképességük határát súrolja, a szerződések szerint a szám maximum 25-ig bővíthető, ehhez azonban állítólag a Ferrari, a McLaren és a Red Bull közül kettőnek támogatnia kell az emelést. A tavaly meglebegtetett Miami Nagydíj kapcsán ez valószínűleg nem lett volna gond, azonban

a január 7-én bejegyzett Fülöp-szigeteki Nagydíj esetében kérdéses, hogy a csapatok mit szólnának ehhez az új belépőhöz.

A név bejegyeztetése még csak egy, de fontos lépcsőfok az adott helyszínnel való tárgyalások esetében, ennél nagyobb akadályt természetesen az anyagiak előteremtése jelenti majd. Becslések szerint egy nagydíj megrendezése évente kb. 6,1 milliárd forintnyi valutába kerül egy épített versenypályán, ehhez még nagyságrendileg 8,56 milliárd forintnyi jogdíj is társul.

Manila és az ázsiai ország nem az autóversenyről híres, F1-es bemutató eddig összesen egyszer, 2013-ban zajlott Manilában, akkor a mai Renault-csapat jogelődje, a Lotus parádézott az utcákon a helyi gyökerekkel is rendelkező Marlon Stockinger révén. Ez azonban megváltozhat, mivel

a Manila melletti nagydíjpályát 2021-ben adhatják át.

A Pradera Verde Racing Circuit több nyomvonalból áll majd, a leghosszabb 5013 méteres lehet, 22 kanyarral és 725 méteres egyenessel, ez lehet az F1-es pálya alapja, de több változatból választhatnak majd a szervezők. A létesítményt az F1-es berkekben jól ismert Hermann Tilke tervezi.