Vágólapra másolva!
Nyilvánosságra hozta a Pirelli a 2019-es szezon első négy futamára a csapatok rendelkezésére bocsátott keverékeket, három versenyen eltérő lesz a helyzet 2018-hoz képest.

Nemrég ért véget a 2018-as szezon, valamint a szezonzáró után rendezett gumiteszt, a Pirelli máris közölte, hogy melyik keverékeket bocsátja a csapatok rendelkezésére a 2019-es szezon első négy versenyén. Melbourne-ben debütálnak a gyártó egyszerűsített jelölései, amelyek bizonyos szempontból nehezíteni fogják azok dolgát, akik tudni szeretnék, valójában melyik keveréket is takarja a kemény, a közepes és a lágy elnevezés. A cikkünkben elhelyezett táblázat talán segít a megértésben.

Csak három jelölés, viszont 5 keverék lesz Forrás: Motorsport Images

Az alapvető változások 2018-ról 2019-re a gumik terén a keverékek számának csökkentése volt. A kínálatból kikerült a biztonsági tartalékként funkcionáló szuperkemény, valamint a lágyhoz és ultralágyhoz túl közel levő szuperlágy is, a kemény és a közepes keverék lágyabb, az ultralágy és a hiperlágy pedig valamivel keményebb lett, míg a lágyat változatlanul hagyták.

Sebastian Vettel már az Abu-dzabi teszt után utalt rá, hogy a valóságban nem a keverékek változtatása lesz a döntő a következő szezonban, hanem az, hogy a Pirelli melyik keverékeket viszi el az egyes versenyekre.

Most mondhatnánk, hogy mindegyikre a keményet, a közepeset és a lágyat, de valójában ezek csak a jelölések,

a valós keverékeket a közvetítésekben nem megjelenő, a hiperlágy, szuperlágy stb. elnevezés helyett bevezetett C1, C2, C3, C4 és C5 kóddal jelölik, ahol a C1 a legkeményebb, a C5 a leglágyabb keveréket jelenti.

Ez jelenleg, legalábbis a régi elnevezésekről történő átállás alatt csak bonyolította a helyzetet, az emberek ugyanis először az eddig használt keverékek új megfelelőit fogják beazonosítani, majd utána nézik meg, hogy akkor ezek közül melyik is lesz használatban az adott hétvége kemény, közepes és lágy gumijaként. Az alábbi táblázat segíthet a megértésben.

For confused folks out there...this is how 2019 tyres will look like. Same 3 colours & 3 names, 5 compounds in total from r/formula1
A felső sorban az új elnevezések a régi színkóddal láthatóak, alatta pedig ott vannak a régi elnevezések is, így könnyebb beazonosítani, hogy valójában melyik keverékek lesznek szolgálatban a versenyeken

Az első, a második és a negyedik versenyen, azaz Ausztráliában, Kínában és Azerbajdzsánban a C2-es, a C3-as és a C4-es keverék lesz használatban, ami az idei skála szerint az ultralágyat, a lágyat és a közepest jelenti.

Ausztráliában és Azerbajdzsánban az idén az ultralágy, szuperlágy, lágy kombináció volt bevetésen, de mivel a szuperlágynak a jövő évi palettán nincs megfelelője, a helyére jött be a közepes.

Ez az elosztás nagyobb különbséget eredményez a keverékek között, a lágy és az ultrlágy között ugyanis kimaradt egy lépcső, ami a csapatokat is komolyabb fejtörés elé állíthatja a megfelelő taktikát illetően.

Lesz piros oldalfalú gumi Melbourne-ben jövőre is, de a szuperlágy helyett az idei ultrlágy, 2019-es nevén a C4-es gumit takarja majd Forrás: AFP/William West

A kínai futamon ezzel szemben marad ugyanaz az elosztás, ott már tavaly is az ultralágy, lágy, közepes hármas volt bevetésen. Bahreinben, a szezon második versenyén azonban lesz változás, a Pirelli ide a C1, C2 és C3 kódjelú gumijait viszi, tehát a három legkeményebbet.

Idén a közepes, a lágy és a szuperlágy volt elérhető Manamában, jövőre ez a kemény, a közepes és a lágy lesz.

A csapatoknak a tengerentúli versenyek esetében 14 héttel az esemény előtt kell leadniuk, hogy melyik keverékből hány szettet szeretnének, a Pirelli ezért jelentette be már most az elérhető gumikat az első négy futamra. Az európai versenyek esetében a határidő 8 hét.