Vágólapra másolva!
A Red Bull pilótája nehezen emésztette meg, hogy összeütközött a lekörözött Esteban Oconnal, és ezért lecsúszott a győzelemről.

Bizarr baleset miatt maradt le a győzelemről Max Verstappen a Brazil Nagydíjon. Az élen haladva összeütközött a lekörözött Esteban Oconnal, az autója megsérült, kicsúszott a bukótérbe, és csak a későbbi győztes Lewis Hamilton mögött ért célba. Verstappen már rögtön a baleset után káromkodva idiótának nevezte korábbi F3-as ellenfelét.

Verstappen a levezető körön is azt mondta a mérnökének, hogy reméli, nem botlik Oconba a paddockban, de ez a mérlegelésnél megtörtént, ahol indulatosan lökdösni kezdte a Force India pilótáját. A többiek nem avatkoztak közbe, de Jo Bauer, az FIA technikai delegáltja a holland pilóta után nyúlt.

A sportfelügyelők Ocont tartották a felelősnek a balesetért, hivatalosan azért, mert nem tudta befejezni az előzési manővert, és súlyos, 10 másodperces stop & go büntetést adtak a francia versenyzőnek. Az ítélettel Otmar Szafnauer, a Force India csapatfőnöke „egyáltalán nem” értett egyet, szerinte Verstappen nem hagyott helyet Oconnak a pályán, ezért alakult ki a baleset.

Ocon a verseny után elmondta, gyorsabb volt Verstappennél, ezért szerette volna visszavenni a körét.

„Már két kör óta Max mögött haladtam, az elsőben és a másodikban is sokkal gyorsabb voltam nála a friss gumikkal – mondta a Sky Sportsnak. – A szabályok azt mondják, hogy az ember visszaveheti a körét, ha gyorsabb. A második kör során én ezt tettem. Kívülről megkerültem őt, ugyanazzal a manőverrel, amit Fernando [Alonso] és sok más pilóta ellen is tettem, miután az első körben még az utolsó voltam. Utána viszont a következő kanyarban nem ugyanúgy történtek a dolgok [mint a többi esetben].”

A leintés utáni tettlegességet így kommentálta: „Max viselkedése nagyon meglep, odajött a mérlegnél, az FIA-s embereknek kellett megállítania őt az erőszak [alkalmazása] előtt, lökdösött, és meg is akart ütni. Ez nem professzionális. Csak ott történt ilyen, a mérlegnél.”

Helmut Marko, a Red Bull motorsport tanácsadója állítólag azt mondta, Ocon az ütközést szándékosan idézte elő, hogy a Mercedesnek hízelegjen, de Otmar Szafnauer, a Force India csapatfőnöke ezt összeesküvés-elméletnek nevezte. „Kétlem, hogy a versenyzők a 2020-as állásukon gondolkodnak akkor, amikor ma tesznek valamit. Egyáltalán nem.

„Akkoriban előnyben voltunk [a Red Bullhoz képest] a gumik terén, és ez még talán 5-8 körig így maradt volna. Maxnak óvatosan kellett használnia az abroncsait, de nekünk nem. Mi körönként 3 másodperccel gyorsabbak voltunk, és közben másokkal is versenyeztünk, akkor is, ha beragadtunk az élen álló mögé.”

Az ominózus pillanat Forrás: DPPI/Eric Vargiolu

A díjkiosztó előtt a futamot megnyerő Hamilton is emlékeztette Verstappent, hogy a lekörözöttek is visszavehetik a körüket, de ez nem hatotta meg a holland pilótát, aki a futam utáni sajtótájékoztatón azt mondta, szerinte a sportfelügyelők ítéletéből egyértelmű, hogy kit tartottak hibásnak az eset miatt. Természetesen védte pilótáját Christian Horner, a Red Bull csapatfőnöke is.

„Az élen álló autó lekörözött egy Force Indiát, és a lekörözött autóknak nem szabad beavatkozniuk az élen álló versenyébe. Mi a fenét gondolt Ocon? Álmodik a nyomor! – mondta. – Tudjuk, hogy [a Force India] gyors az egyenesben, de minek versenyeznek az élen állóval? Ennek abszolút semmi értelme nem volt.”

Verstappen nem bánja, hogy számon kérte Ocont

„Amint elmentem Lewis mellett, csak az abroncsaimat óvtam, hogy eljussak a táv végéig. [Ocon] épp kijött a bokszból, és persze joga van előzni, de óvatosnak kell lennie. Túl nagy kockázatot vállalt, és nem hiszem, hogy ez helyes. Megbüntették, ez gondolom, sokat elmond. Utólag lehet azt mondani, hogy helyet kellett volna hagyni neki, meg bla, bla, bla, de ez nem így működik.”

Verstappen kijelentette, „abszolút semmit sem” sajnál, azt sem, hogy a verseny után kérdőre vonta Ocont. „Mindannyian szenvedélyesek vagyunk a sport iránt, igaz? Furcsa lenne, ha kezet fognék vele.” A Sky Sports riportere felvetette, hogy sokak szerint Verstappen a lökdösődéssel túl messzire ment, de azt felelte: „Nem érdekel, hogy ezek az emberek mit mondanak – közölte. – Győztes [alkat] vagyok. Nem tetszett, hogy így kirakott, és aztán ilyen hülyén reagált.”

Horner: Ocon örülhet, hogy lökdösődéssel megúszta

Nem ítélte el a lökdösődést Horner sem, aki úgy vélte, Verstappen „egész visszafogott” volt ahhoz képest, hogy lemaradt a győzelemről. „A szívét is kiautózta azzal a sérült autóval. Estebannak mázlija van, hogy egy kis lökéssel megúszta. Az érzelmek ilyenkor túlfűtöttek, mondtam is [Verstappennek], hogy uralkodjon magán a levezető kör alatt, mert önhibáján kívül elvesztette a győzelmet. Ez borzasztó bosszantó a számára és a csapatnak is.”

Martin Brundle, a Sky Sports szakértője nem sokkal 21:30 után azt írta a Twitteren, hogy Ocon és Verstappen kezet fogott a paddockban, miután az FIA mindkettejüket beidézte a lökdösődés miatt. A sportfelügyelők végül két napnyi közmunkát szabtak ki Verstappennek, amit a következő hat hónap során kell letöltenie, valószínűleg valamilyen közlekedésbiztonsági kampány részeként.