Vágólapra másolva!
A Ferrari mindent megtesz, hogy Charles Leclerc minél hamarabb felvegye a ritmust és tapasztalatot szerezzen Maranellóban, ezért egyik rutinos vezető mérnökét rendeli a fiatal pilóta mellé.

Tapasztalt mentort kap Charles Leclerc a Ferrarinál jövőre, ugyanis Jock Clear, az istálló egyik vezető mérnöke lehet a 2019-es szezonra a Scuderiához csatlakozó fiatal monacói versenymérnöke. Az erről szóló pletykák már korábban szárnyra kaptak, a Brazil Nagydíj hétvégéjén pedig egyre biztosabbnak tűnik a rutinos szakember csapaton belüli pozícióváltása, aki minden lehetséges módon segíteni fogja a fiatal pilótát.

Jock Clear több világbajnokkal is dolgozott már együtt Forrás: DPPI/Dppi

Clear rutinja sokat jelenthet és segíthet Leclerc-nek a beilleszkedésben és a fejlődésben, az 55 éves mérnök ugyanis már több mint két évtizede dolgozik a Forma-1-ben,

ezalatt pedig olyan világbajnokok mellett vállalt kiemelt szerepet, mint Michael Schumacher, Lewis Hamilton, Nico Rosberg, vagy Jacques Villeneuve.

Clear 2016 elején csatlakozott a Ferrarihoz azután, hogy 2014 végén otthagyta a Mercedest, a 2015-ös évet pedig az ilyenkor megszokott kényszerszabadságán töltötte.

Leclerc a Sauberhez távozó Kimi Räikkönen helyét veszi át a Ferrarinál. A 2007-es világbajnok jelenleg Carlo Santival dolgozik együtt, míg Sebastian Vettel oldalán Riccardo Adami teljesít szolgálatot. A Brazil Nagydíj előtt Clear beismerte, hogy szorosan együtt fog dolgozni a monacói újonccal, és jelen állás szerint ő lesz a versenymérnöke.

– nyilatkozta Clear. – Hogy a versenymérnök titulusa lesz-e az enyém, arról később döntünk, de bizonyosan szorosabb figyelemmel fogom őt követni, mint ahogyan azt Kimivel vagy Sebbel tettem volna."

Leclerc sokat profitálhat Clear rutinjából Forrás: © FERRARI MEDIA/© Foto Studio Colombo

Noha a Ferrari ifjú titánja meggyőző teljesítményt nyújtott első szezonjában, még mindig csak 21 futamnyi tapasztalattal a háta mögött érkezik meg Maranellóba, jelen állás szerinti legjobb helyezése pedig egy hatodik hely.

Clear bízik benne, hogy a segítségével Leclerc maradéktalanul be tud illeszkedni az olasz istállóba.

„Rengeteg tapasztalatom van fiatal pilótákkal, miként tapasztaltabbakkal is. Charles érkeztével minden módon segíteni fogom, hogy könnyebbé tegyem az életét, levegyek róla némi nyomást és biztosra menjünk, hogy belőle és a csapatból is a legjobbat hozzam ki a következő években."