Brawn: Hamiltonnak van Schumacherrel közös vonása

Forma-1, Ross Brawn, Lewis Hamilton, Mercedes-AMG Petronas, Spanyol Nagydíj
HAMILTON Lewis (gbr) Mercedes W08 Hybrid EQ Power+ team Mercedes GP, and BRAWN Ross (gbr) Managing Director of motorsport Formula One Group, ambiance portrait during 2017 Formula 1 FIA world championship, Spain Grand Prix, at Barcelona Catalunya from May 11 to 14 - Photo Florent Gooden / DPPI
Vágólapra másolva!
A brit szakember korábban mindkét világbajnokkal dolgozott együtt, a Mercedes technikai igazgatója is méltatta Hamiltont.

Vasárnap a sportág történetének második ötszörös világbajnoka lett Lewis Hamilton, ezzel már csak a hétszeres világelső, Michael Schumacher áll előtte az örökranglistán. Ross Brawn, az F1 sportért felelős ügyvezetője mindkét pilótát jól ismeri, hiszen Schumachert technikai igazgatóként segítette a sikeres évek során a Benettonnál és a Ferrarinál, Hamiltont pedig ő szerződtette a Mercedeshez.

Brawn mindössze egy közös szezont töltött el Hamiltonnal, de a brit pilóta első mercedeses győzelme a Hungaroringen még az ő nevéhez fűződik. A szakember a 2013-as szezon végén visszavonult, 2017-től viszont az F1 sportért felelős ügyvezetőjeként tért vissza. Bár a Mercedes sikerszériáját már nem várhatta meg a csapat élén, Hamilton így is köszönetet mondott neki.

Nem sokáig dolgoztak együtt, de Brawnnak nagy szerepe van abban, hogy Hamilton a Mercedeshez került Forrás: DPPI/Florent Gooden

„Ha egy tulajdonságát kellene kiválasztanom, ami Lewist különlegessé teszi, az a képessége lenne, amivel sok olyan versenyt meg tud nyerni, még ha nem is ő az esélyes – mondta Brawn. – Ezt az idén is számos alkalommal láthattuk: Hockenheimben, Budapesten, és Monzában, csak, hogy egy párat megnevezzek. Persze, azokat is megnyerte, ahol az ő győzelme volt a legvalószínűbb.”

Hamilton és a Mercedes nehézkesen kezdte az idei szezont, de szorgalmasan gyűjtögette a pontokat, kihasználva Sebastian Vettel és a Ferrari pontjait, amikor pedig formába lendült az Ezüstnyíl, sorra nyerni kezdte a futamokat. James Allison, a Mercedes technikai igazgatója rögtönzött beszédében is Hamiltont méltatta a világbajnoki győzelme után.

Jó autó nélkül nem megy, de az idén inkább Hamilton nyert, mint a Mercedes Forrás: AFP/2018 Getty Images/Dan Istitene

„Ez k**** szar volt ma, de a szezon egésze briliánsan alakult. Még nincs vége, de erre a szezonra biztosan emlékezni fogunk az egész életünk során. Emlékezni fogunk arra, hogy a versenyképességünk végig ingadozott. Akadtak időszakok, amikor nem a miénk volt a legjobb felszerelés, de hétvégéről hétvégére mindig visszavágtunk – mondta Allison Mexikóban.

„Mindannyian úgy fogunk visszaemlékezni erre az évre, hogy mi voltunk a csapat, ahol minden idők egyik legjobbja ült a volán mögött, és nagyon büszkék leszünk erre” – jelentette ki a brit mérnök, akinek nem indult zökkenőmentesen a kapcsolata Hamiltonnal.