Hamilton: Vettel is kiállt mellettem, amikor én voltam tűzvonalban

Forma-1, Lewis Hamilton, Mercedes-AMG Petronas, USA Nagydíj
AUSTIN, TX - OCTOBER 18: Lewis Hamilton of Great Britain and Mercedes GP talks in the Drivers Press Conference during previews ahead of the United States Formula One Grand Prix at Circuit of The Americas on October 18, 2018 in Austin, United States. Clive Mason/Getty Images/AFP
Vágólapra másolva!
A brit pilóta még emlékszik arra, hogy Vettel is melléállt, amikor a sajtó bírálni kezdte őt. 

A tavalyi szezon után az ideit is Lewis Hamilton és Sebastian Vettel párharca jellemezte, egyelőre úgy tűnik, hogy ismét a brit pilóta javára. Bár kettejük csatája olykor indulatokkal teli, a konfliktusokat eddig tudták rendezni, és egymás pillanatnyi túlkapásain és készek voltak túllépni.

Vettelt az elmúlt hetek során a közvélemény és a világsajtó is többször bírálta, mert sok pontot vesztett különböző versenyszituációkban, de a Ferrari fejlesztéseinek hatékonysága és a csapat operatív hibái is kellettek ahhoz, hogy a Mercedes versenyzője már a hétvégén világbajnok lehessen. Hamilton a Japán Nagydíj után védelmébe vette német ellenfelét.

Forma-1, Alfa Romeo Sauber, USA Nagydíj
Forma-1, Daniel Ricciardo, Red Bull Racing, USA Nagydíj

Forma-1, Haas F1 Team, USA Nagydíj
Forma-1, Scuderia Ferrari, USA Nagydíj
Forma-1, Circuit of the Americas
Forma-1, Lewis Hamilton, Mercedes-AMG Petronas, USA Nagydíj
Forma-1, Lewis Hamilton, Mercedes-AMG Petronas, Fernando Alonso, McLaren Racing, USA Nagydíj

Forma-1, McLaren Racing, USA Nagydíj
Forma-1, Pierre Gasly, Scuderia Toro Rosso, USA Nagydíj
Forma-1, Scuderia Ferrari, USA Nagydíj
Forma-1, Scuderia Toro Rosso, USA Nagydíj
Forma-1, Sebastian Vettel, Scuderia Ferrari, USA Nagydíj
Forma-1, Alfa Romeo Sauber, USA Nagydíj
Forma-1, Charles Leclerc, Alfa Romeo Sauber, USA Nagydíj
Forma-1, Daniel Ricciardo, Red Bull Racing, Lewis Hamilton, Mercedes-AMG Petronas, USA Nagydíj
Forma-1, Force India, USA Nagydíj

Forma-1, Brendon Hartley, Scuderia Toro Rosso, USA Nagydíj

„Szerintem, ha én lettem volna ilyen helyzetben, talán ők is ugyanezt tették volna – utalt Hamilton a mezőny többi tagjára. – Mindannyian tagjai vagyunk a GPDA-nak [a versenyzők szakszervezete – a szerk.], és szerintem össze kell tartanunk, és úgy gondolom, talán évek óta a legmagasabb fokú tisztelet uralkodik köztünk. Legalábbis, mióta én a Forma-1-ben vagyok.”

Hamilton szerint nagyon feszült a szezon a négyszeres világbajnok Vettel ellen.

„Minden egyes botlást felnagyítanak, ahogy talán minden sportág csúcsán így van. Akadt viszont sok, legalábbis számos alkalom, amikor én voltam a tűzvonalban és Seb mindig nagyon tiszteletteljes volt és támogatott engem, ezért úgy gondoltam, most én teszem ugyanezt” – utalt Hamilton a nyilatkozatára.

A Forma-1-es Orosz Nagydíj, Max Verstappen
A Forma-1-es Orosz Nagydíj, Valtteri Bottas
A Forma-1-es Orosz Nagydíj, Lewis Hamilton
A Forma-1-es Orosz Nagydíj, légiparádé
A Forma-1-es Orosz Nagydíj, Kevin Magnussen
A Forma-1-es Orosz Nagydíj
A Forma-1-es Orosz Nagydíj, rajt
A Forma-1-es Orosz Nagydíj, Lewis Hamilton, Valtteri Bottas, Mercedes
A Forma-1-es Orosz Nagydíj, Marcus Ericsson, Sauber, Daniel Ricciardo, Red Bull
A Forma-1-es Orosz Nagydíj, Kevin Magnussen, Haas
A Forma-1-es Orosz Nagydíj, Kimi Räikkönen, Ferrari
A Forma-1-es Orosz Nagydíj
A Forma-1-es Orosz Nagydíj, Valtteri Bottas, Lewis Hamilton, Mercedes
A Forma-1-es Orosz Nagydíj, Sebastian Vettel, Ferrari
A Forma-1-es Orosz Nagydíj, Lewis Hamilton, Mercedes, Sebastian Vettel, Ferrari

A Forma-1-es Orosz Nagydíj, Fernando Alonso, McLaren
A Forma-1-es Orosz Nagydíj, Lewis Hamilton, Mercedes
A Forma-1-es Orosz Nagydíj, Max Verstappen, Red Bull
A Forma-1-es Orosz Nagydíj, Sebastian Vettel

A Forma-1-es Orosz Nagydíj, Valtteri Bottas, Lewis Hamilton, Sebastian Vettel
A Forma-1-es Orosz Nagydíj, Valtteri Bottas, Lewis Hamilton, Sebastian Vettel, Vlagyimir Putyin
A Forma-1-es Orosz Nagydíj, Daniel Ricciardo, Red Bull

Vettel viccelődve megjegyezte, hogy nem tudta, mit mondott Hamilton, mert nem hívta fel őt, majd komolyra fordítva a szót lényegében egyetértett a Mercedes pilótájával. „Mindig is tisztelet uralkodott közöttünk, és bár tény, hogy nagyon különböző [karakterek] vagyunk, mindig elismertük a másik srác által végzett munkát. Szerintem kölcsönösen tiszteljük egymást.”