Vágólapra másolva!
A korábbi F1-es tesztpilóta, Susie Wolff mérsékelt tempóval ismerkedett a szuzukai pályával, de férje, Toto Wolff már ezt is nehezen viselte. Aztán jött a fekete leves.

A múlt hétvégén megrendezett Japán Nagydíj alkalmával két expilótából lett menedzser is pályára lépett, akik ráadásul házastársak is: Susie Wolff a Williams tesztpilótája is volt korábban, Toto Wolff pedig formulaautókkal és sportautókkal is versenyzett, mielőtt először a Williams, majd a Mercedes résztulajdonosa, és utóbbi csapatfőnöke lett.

Susie korábban nem vezetett még a szuzukai pályán, ezért férje javaslatára inkább viszonylag óvatos tempóval kezdett a Mercedes-AMG GT R volánja mögött, de így is alaposan elvétette a sikánban a csúcspontot, erre Toto élcelődve fel is hívta a figyelmet. „Oké, nem kell nagy ügyet csinálni belőle” – replikázott Susie.

Az elején még mókásnak tűnt a dolog Forrás: Mercedes-AMG Petronas YouTube-csatorna

A második, gyorsabb kör során, a hajtűkanyar felé haladva Toto közölte, „ez nem vicces”, Susie viszont hozzátette, komoly fejlődésen ment keresztül a házasságuk, mert „a legutóbb, amikor ezt csináltuk, inkább megkértél, hogy álljak meg, aztán visszasétáltál a bokszba. Ez előrelépés.” Ezt Toto is elismerte.

Toto már éppen kezdett rosszul lenni, amikor a célegyenesbe visszaérve kajánul vigyorogni kezdett, majd megjegyezte, most ő következik, eljött a „törlesztés” ideje. „Itt ülök az anyósülésen, és nem egy professzionális pilóta vezet. Ő tulajdonképpen egy menedzser, úgyhogy nem fűzök sok reményt ehhez a körhöz” – mondta Susie.

Férje viszont szinte rögtön padlógázt nyomott, majd az arckifejezése alapján Susie végig rémülten figyelte, ahogy egyre gyorsabban jönnek a kanyarok egymás után. „Igen, mindenképpen inkább én szeretek vezetni, FÉKEZZ, FÉKEZZ, FÉKEZZ, ez túl gyors” – hadarta már a célegyenes végén, aztán csóválni kezdte a fejét, és néha oda sem nézett inkább.

– mondta megvetéssel a hangjában, de a kört végül sikerrel teljesítették, a 250 km/h-s csúcssebességet is túllépve. Ezt Susie egy szintén ironikus „ja, gratulálok” megjegyzéssel nyugtázta, majd azt mondta, „hála az égnek, hogy vége, mostanában ez nem fog megismétlődni.” Arról egyelőre nem érkezett hír, hogy bármelyikük is beadta volna a válókeresetet.