Mark Webber nemrég egy podcastban elárulta, mindig is furcsának tartotta, hogy az F1-es pilótáknak más élsportolókkal ellentétben nincs edzőjük. Még ha kimondottan a vezetéstechnikai részben nem is tud segíteni, a mentális felkészülésben igen, így több versenyző, például Romain Grosjean, vagy a 2016-os vb-címe elnyerésekor Nico Rosberg is együtt dolgozott pszichológussal. Idei hibáit látva többen felvetették, Sebastian Vettelre is ráférne a külső segítség, ő azonban kijelentette, egyedül is boldogul.
A Ferrari német pilótája feltűnően sokat hibázott az idei szezonban, legutóbb a Szingapúri Nagydíj péntekjén vétett komolyat, amely közrejátszott abban, hogy ismét kikapott Lewis Hamiltontól. Ezután elmondta, a folytatásban mind a hat hátralevő futamot meg kell nyernie, ha világbajnok akar lenni. Az Autobild meg is kérdezte tőle, nem izzad-e a tenyere ettől a kihívástól, Vettel azonban először viccel ütötte el a felvetést. „Nem izzad, mert versenykesztyűket viselek. Egy kicsit néha izzadtak, de soha sem vizesek” – mondta, majd komolyabb hangnemre váltott.
Természetesen van rajtam nyomás, de az esetek többségében ezt én helyezem magamra. Amikor az ember tudja, hogy mire képes, de mégsem éri el azt, akkor nem elégedett."
A világbajnoki pontverseny második helyezettjétől megkérdezték, miért nem veszi igénybe szakember, mondjuk pszichológus segítségét, aki segíthetne csökkenteni ezt a nyomást.
Vettel erre azt válaszolta, szerinte saját módszereivel tökéletesen tudja kezelni a feszült helyzeteket.
„Érdekesnek találom ezt a felvetést, de még nem találkoztam olyan emberrel, aki megítélésem szerint segíthetne. Foglalkoztam a témával, úgyhogy ez az egész dolog nem került el teljesen.
Amikor az embert stressz éri, meg kell találnia az egyensúlyt. Én kifejlesztettem dolgokat, amelyek nálam működnek,
valamint megfelelő az önfegyelmem ahhoz, hogy ne engedjem összezavarni magam."
A négyszeres világbajnok rengeteg kritikát kapott, először bakui, aztán franciaországi, majd hockenheimi hibájáért. Ezek mindegyike dobogós helyezéstől, németországi pedig egy biztosnak látszó győzelemtől fosztotta meg.
Vettelről azonban nemhogy leperegnek a kritikák, el sem nagyon jutnak hozzá.
„A szabadidőmben nem igazán olvasok cikkeket a Forma-1-ről, sokkal inkább a futballról.
Nem engedem, hogy a külső kritikák eljussanak hozzám, így megspórolom, hogy meg kelljen birkóznom velük.
Összességében az a mottóm, hogy soha nem vagy olyan jó, mint ahogyan azt az emberek mondják, de nem is vagy olyan rossz, mint ahogy mondják."