Verstappen kezd lenyugodni, ami az F1 sportigazgatójának is feltűnt

Forma-1, Max Verstappen, Red Bull Racing
Motorsports: FIA Formula One World Championship 2018, Grand Prix of Singapore, #33 Max Verstappen (NLD, Aston Martin Red Bull Racing), 15.09.2018. | usage worldwide
Vágólapra másolva!
Ross Brawn, az F1 sportigazgatója szerint Max Verstappen újabban mutatott hozzáállásával előbb-utóbb megnyerheti a világbajnoki címet, ehhez azonban jó autó kell kapnia.

Max Verstappen lassan negyedik F1-es szezonjának végéhez ér. Már amikor 17 évesen bemutatkozott a száguldó cirkuszban, a jövő világbajnokának tartották, első futamgyőzelmét 2016-ban aratta, majd 2017-ben hozzátett még kettőt, az idén pedig egy újabbat. Ross Brawn, az F1 sportigazgatója úgy véli, mostanra kezd megmutatkozni, hogy a Red Bull pilótáját valóban világbajnoki anyagból gyúrták, már csak egy jó autó kellene neki.

Verstappen Szingapúrban beférkőzött a Ferrari és a Mercedes közé Forrás: Picture-Alliance/AFP/usage worldwide/Hoch Zwei

Az év eleje a Red Bull holland pilótájának hibáitól volt hangos, Bahreinben ütközött Lewis Hamiltonnal, Kínában megtorpedózta Sebastian Vettelt, Monacóban pedig egy lehetséges győzelmet dobott el, miután a harmadik szabadedzésen összetörte az autóját.

Azóta azonban megbízhatóbban teljesít, amit Ross Brawn is észrevett, a Szingapúri Nagydíj után pedig elmondta, Verstappen valóban a jövő világbajnoka lehet.

„A szingapúri futam megmutatta, hogy a hollandnak mindene megvan, ami egy jövőbeli bajnokot fémjelez – mondta Brawn. – Nem elég fenomenális teljesítményt nyújtani néhány versenyen, ha a többit buta hibák rontják el,

A Red Bull noha viszonylag fiatal csapat, a múltban már megmutatta, tudja, hogyan kell ilyen autót építeni."

Brawn szerint a legutóbbi példa Verstappen érettségére a Szingapúri Nagydíj közben kialakult helyzet volt, amikor a lekörözöttek miatt a holland hirtelen utolérte a vezető Hamiltont, de nem vetődött be mellé meggondolatlanul.

Inkább kivárt, ahelyett, hogy mindent kockára téve megtámadta volna Hamiltont Forrás: DPPI/Florent Gooden

Verstappen az idén egy futamot nyert Ausztriában, ami nagyban annak köszönhető, hogy a Red Bull csak az autójuknak igazán passzoló helyszíneken tudja felvenni a harcot a Ferrarival és a Mercedesszel. A csapat úgy kalkulál, ilyen helyszínből még egy lesz az idén.

– mondta Christian Horner csapatfőnök. – Remélhetőleg begyűjthetünk még pár dobogós helyezést az év vége előtt."

Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnöke is úgy számol, hogy Mexikóban nem csak a Ferrari lesz az ellenfelük. „A Red Bull valódi tényező volt Szingapúrban. Jó őket is az elejében tudni, jó a szurkolóknak és a versenynek is, mi is élveztük. A következő futam Mexikó lehet, ahol igazán gyorsak lehetnek, de ki tudja, mi történik Szocsiban és Szuzukában."

Barátja nem készül földbe döngölni Verstappent

A jelenleg még a Toro Rossónál versenyző Pierre Gasly lesz jövőre Max Verstappen csapattársa a Red Bullban.

A francia pilótának jó a kapcsolata Verstappennel, a holland Ziggo Sport kérdésére pedig elmondta, természetesen az a célja, hogy jövőre legyőzze csapattársát, de nem készül arra, hogy ezt hatalmas különbséggel tegye meg.

„Egyértelműen nem a válaszom. Nem szeretnék megsemmisítő vereséget mérni rá, de mindketten autóversenyzők vagyunk, így természetesen azért megyek a Red Bullhoz, hogy a legjobb legyek. Én akarok lenni a legjobb pilóta az F1-ben, ahogyan Max is."

Gasly (balra) és Verstappen régóta jóban vannak Forrás: AFP/Greg Baker

A Red Bull jövőre Honda motorokkal megy, Gaslynak pedig már az idei szezonból rengeteg tapasztalata van a japánokkal és úgy érzi, még nincsenek azon a szinten, ami a jövő évi sikerekhez kell. „

remélem, hogy a kezdetektől fogva képesek leszünk a győzelmekért küzdeni. A Hondának mindene megvan a sikerhez, de továbbra is több motorerőre van szüksége."