Vágólapra másolva!
A Renault óvást nyújtott be a Haas autója ellen az Olasz Nagydíj leintése után. A két csapat szoros küzdelmet vív a konstruktőri világbajnokság 4. helyéért.

A 6. helyen intették le Romain Grosjeant, a Haas-Ferrari pilótáját a vasárnapi Olasz Nagydíjon, míg Carlos Sainz, a Renault versenyzője csak a 9. helyezett lett, így a Haas beérte a Renault-t a konstruktőri világbajnokság 4. helyén. Mindkét csapat egyenként 84 ponttal állt a leintés után, a kiéleződő küzdelem pedig a sportfelügyelőknél folytatódott.

„Megerősíthetjük, hogy kérvényt nyújtottunk be a rendezvény sportfelügyelőihez annak érdekében, hogy tisztázódjon a Haas F1 Team VF-18-as autójának szabályszerűsége” – írta a Renault a Twitteren. Az FIA mindkét csapat képviselőit beidézte a verseny után, kiderült, hogy az enstone-i istálló Grosjean autóját kifogásolta.

A Haas nem tetszik a Renault-nak Forrás: Motorsport Images/Andy Hone

A padlólemez kialakítása nem tetszett a Renault-nak a Haas autóján, Charlie Whiting, az FIA versenyigazgatója a helyszínen azt mondta, „a padlólemez egy kis részletéről” van szó, de nem a hajlékonyság miatt, hanem „geometriai probléma” van.

A Haas csapatfőnöke „kissé bizarrnak” nevezte a kifogást.

Ted Kravitz, a Sky Sports riportere arról számolt be, hogy „valami olyasmiről van szó, ami egy ideje már felkerült a Haas autójára és a Renault nem igazán örült neki. Kértek már állásfoglalásokat, de egyik sem volt kifejezetten kielégítő a számukra, ezért óvás révén próbálják erőltetni az ügyet.”

Sainz a 9. lett, így a Haas beérte a Renault-t Forrás: XPB / James Moy Photography Ltd.

Több órával a leintés után a sportfelügyelők úgy döntöttek, hogy a Haas autója nem felel meg a technikai szabályzat 3.7.1 d) pontjának és a TD/033-18 számú technikai állásfoglalásnak, amit 2018. július 25-én adtak ki. A szabályzat vonatkozó része alapján, a padlólemez elején a sarkok görbülete nem felelt meg a szabályoknak, melyek azt írják elő, hogy

a hozzájuk tartozó ív sugara 50 mm legyen (ettől 2 mm-rel lehet eltérni).

Az FIA szerint a júliusi állásfoglalás után a Haas haladékot kért az autójuk módosítása ügyében, azt ígérték, hogy a Szingapúri Nagydíjra legyártatják az új alkatrészeket és műszaki rajzokat is prezentáltak. A szövetség ezt elfogadta, de figyelmeztette a csapatot, hogy így nyitva hagyják az óvás lehetőségét, amit a Renault végül ki is használt, fényképes bizonyítékok segítségével.

Az FIA azt is elárulta, hogy legalább egy csapat meg tudta oldani az autójuk átalakítását a nyári szünet ellenére is.

A szabálytalanságból következő kizárás miatt a Haas elveszti a Grosjean által Monzában megszerzett pontokat, így az Olasz Nagydíj után is a konstruktőri világbajnokság 5. helyén szerepelnek. A francia pilóta kizárása azt jelenti, hogy Szergej Szirotkin megszerzi pályafutása első F1-es pontját. A Haas fellebbez a döntés ellen, a végeredmény nem hivatalos.