Vágólapra másolva!
Bonyolódnak a szálak a Force India eladása körül, miután a sokáig a csapat jövőbeni tulajdonosának tartott Rich Energy ajánlatát lesöpörték az asztalról, a cég azonban hajthatatlan.

Beindult a Forma-1-es uborkaszezon, a Force India alkalmazottai azonban aligha pihenhetnek nyugodtan, hiszen a csapatuk csődbe ment, a csődbiztos közreműködésével pedig új tulajdonosra várnak. A brit Rich Energy úgy tűnt, kiszáll a versenyből, miután a csődeljárás megindítása előtt olyan ajánlatot tett, amelyet a bíró egyből visszadobott, és úgy döntött, a csődeljárással jobb esélyei vannak az istállónak a túlélésre. Az energiaital-gyártó azonban nem adja fel.

Nyikita Mazepin édesapja is a lehetséges vevők között szerepel Forrás: Hungaroring

Úgy tudni, a Rich Energy az év nagy részében tárgyalt a Force Indiával a csapat megvételéről, azonban sorozatosan elutasító választ kapott az ajánlataira. Az utolsó ilyen ajánlat egy 30 millió fontos szponzorációs csomag volt. A két, 15 millió fontos részletben érkező összeget azonban a bíró kevésnek találta arra, hogy a csapat adósságait figyelembe véve megmenthesse a gárdát, ezért inkább zöld utat adott a csődeljárás alá helyezésnek.

William Storey, a Rich Energy ügyvezető igazgatója úgy nyilatkozott a Motorsport TV-nek, hogy machiavellisztikus játszma folyt a háttérben,

az általa képviselt, négy milliárdos által támogatott konzorciumnak pedig májusban szerződése volt a csapat megvásárlására, az adásvételt azonban az istálló ügyvédei visszatartották.

Storey szerint „tragikus és elkerülhető" volt a Force India csődeljárás alá vonása, a saját terveit pedig nem szerette volna pontosan a nyilvánosság elé tárni, mindössze annyit mondott: „előbb vagy utóbb, de a Rich Energy ott lesz a Forma-1-ben."

A bíró szerint a csődeljárás alá helyezés volt a csapat legjobb esélye a túlélésre Forrás: Sahara Force India/Sahara Force India/James Moy Photography

„Megvan a pénzünk, az üzleti modellünk és az okaink is, hogy így tegyünk – nyilatkozta. – Hat hónapig dolgoztunk a Force India megvételén, úgyhogy

A csődeljárás megindításával a Force India sorsa a csődbíztos FRP Advisory kezében van, potenciális vevőkből pedig nincs hiány.

Az egyik legkomolyabb jelöltnek Lawrence Strollt, a Williamsnél versenyző Lance Stroll édesapját tartják, de egy másik apuka, Dmitrij Mazepin is a jelöltek között van.

Ő nem mellesleg a GP3-ban versenyző, a csapat fejlesztő pilótájaként a Magyar Nagydíj utáni hungaroringi teszten is köröző Nyikita Mazepin édesapja.

A Rich Energy a jelek szerint nem nyugszik bele, hogy kihúzták a talajt a lába alól Forrás: DPPI/Florent Gooden

Két amerikai konzorcium is az esélyesek között lehet, az egyikben pedig ott van az IndyCarban szereplő Andretti csapat főnöke, Michael Andretti, valamint a Forma-1-et is megjárt pilótája, Alexander Rossi édesapja, Peter is. A Rich Energy-nek mostantól nem a korábbi résztulajdonos Vijay Mally-át és tulajdonostársait, hanem az FRP Advisory-t kell meggyőznie, hogy alkalmasabb vevő lehet az imént felsorolt, meglehetősen jó anyagi helyzetben levő jelölteknél. „Rengeteg vezető beosztású ember dolgozik a sportágban, akik látták már a pénzünket" – mondta Storey.