Vágólapra másolva!
Több F1-es csapat is pályára lépett a goodwoodi Sebességfesztiválon. Valtteri Bottas, Stoffel Vandoorne és Brendon Hartley a versenyek ritka szünetében sem pihenhetett.

Noha nem kifejezetten az F1-ről szól, a goodwoodi Festival of Speed rendezvényen minden évben nagy arzenállal vonulnak fel a Forma-1-ben érdekeltek is. Idén néhány privát tulajdonos mellett elsősorban a csapatok tettek ki magukért. A teljesség igénye nélkül videók segítségével próbáljuk összegezni, hogy ki, mivel vett részt a híres felfutáson.

A Mercedes az elmúlt négy szezon világbajnok autóinak egy-egy példányát vitte ki, sőt George Russell tesztpilóta a W07 mellett egy klasszikus Ezüstnyilat is meghajthatott. Vasárnap Valtteri Bottas érkezett a brit fesztiválra (miközben Lewis Hamilton a wimbledoni tenisztornán lazított).

Hazai csapat lévén természetesen a McLaren is szép standdal készült. Egy átfestett showcar mellett az 1973-as M23-ast is láthatta a közönség eleinte a szimulátorbajnokból lett fejlesztőpilóta, Rudy van Buren vezetésével.

A Williams ezúttal nem spórolt a lóerőkkel: A 2004-es FW26-os egy magánkézben lévő példányát vitték ki a fesztiválra, így Karun Chandhok révén ismét felüvölthetett az F1 történetének valószínűleg legerősebb szívómotorja, a V10-es BMW, ami 950 lóerő körüli teljesítményre képes.

A Renault a Hihetetlen család 2 című rajzfilmet népszerűsítette a piros színre fújt 2012-es autójukkal, valamint RS01-es és az RE40 típusú F1-es legendákat vitte el a fesztiválra.

A Red Bull a jól ismert RB8-as idei színekre fújt változatával készült, korábbi szponzoráltjuk, Patrick Friesacher léphetett pályára a remek hangú autóval.

A Honda az 1968-as RA301-es típusú autóval készült, amit nem más, mint Jenson Button vezethetett. Bár nem volt kifejezetten sikeres, 11 futamból John Surtees 8-at feladott vele, így is a rendezvény egyik fénypontja volt.

A tavalyelőtti fesztivál után Ross Brawn idén is kivitte Button világbajnok autóját, a Brawn BGP001-et, ezúttal viszont az autót csak állva tekinthette meg a közönség.

A Ferrari „idegenben”, brit földön egy 2009-es F60-assal lépett fel, de egyebek mellett ott volt az 1961-es „cápaorrú” 156 F1-es is.