Vágólapra másolva!
Három különböző Forma-1-es csapat is érdeklődik Lando Norris, a McLaren felfedezettje iránt. Helmut Marko elismerte, hogy ingott Brendon Hartley helye a Toro Rossónál.

Az F1-be igyekvő fiatal pilóták egyik legkelendőbb tagja lett Lando Norris, miután a McLarennel kötött szerződése ellenére is több csapat érdeklődik a szolgálatai iránt. Norris 2015 és 2017 között öt különböző juniorkategóriát nyert meg, köztük az MSA Formulát, a Eurocup Formula Renault 2.0-t, valamint az F3-as Európa-bajnokságot.

Idén a Forma-2-ben versenyez a Carlin-csapatnál, valamint a McLaren tesztpilótájaként dolgozik. Sokan már Fernando Alonso lehetséges utódját látják benne, ehhez azonban a kétszeres világbajnoknak új kihívást kell keresnie a következő szezon során, például az amerikai IndyCar-sorozatban. Amennyiben Alonso maradna, az is felmerülhet, hogy Stoffel Vandoorne helyét vehetné át.

Norris tavaly a Hungaroringen tesztelt, akkor is felhívta magára a figyelmet Forrás: Farkas Péter - GPhírek

Az F+1 blog már a Monacói Nagydíj alatt beszámolt arról, hogy Norrisra kivetette a hálóját Helmut Marko, a Red Bull motorsport tanácsadója is. Erre azért volt szükség, mert Marko nagyon elégedetlen volt Brendon Hartley teljesítményével, de az új-zélandi pilóta egyelőre megtarthatta a helyét a Toro Rossónál.

Folytattunk tárgyalásokat, de nem olyan formában, mint ahogy azt sokan képzelik”

- nyilatkozta Marko az Autosportnak. A befolyásos osztrák szakember a Motorsport-Magazin.com-nak elárulta, komolyan foglalkoztatta Hartley lecserélése, versenyzője a Kanadai Nagydíjra összekapta magát, ezért már optimistán tekint a jövőbe.

Az ifjú brit pilótára számítanak a McLarennél Forrás: Steven Tee/LAT Photographic/Steven Tee

A Red Bull esetében nem megszokott, hogy egy másik istálló felfedezettjét akarják megszerezni és nem a saját juniorprogramukból választanak pilótákat. Marko ezt annyival kommentálta, hogy “a Red Bullnál sosem lehet tudni, mit is csinálunk valójában. Jók vagyunk abban, hogy meglepetéseket okozzunk!”

E meglepetés most meghiúsult, mert a McLaren Racing ügyvezetője, Zak Brown kijelentette, nem hajlandó elengedni Norrist a csapattól.

“Egynél több csapat keresett meg minket - erősítette meg Brown az Autosportnak. - Három csapat is érdeklődött, különböző szinten. Volt, ami az idei évre [szerződtette volna Norrist], de azt szeretnénk, ha az F2-re összpontosítana és megtarthatnánk őt a McLarennél. Ha úgy éreznénk, hogy [az átigazolás] jót tenne a pályafutásának és a McLarennek is, akkor eseti jelleggel megfontontolnánk. Ezek a megkeresések viszont azt jelentették volna, hogy elhagy minket, ez viszont minket nem érdekel. Ez nem tárgyalási alap. Nem fogjuk őt kiképezni valaki más érdekében, és azt sem hiszem, hogy valaki megtenné ezt nekünk.”