Vágólapra másolva!
Cyril Abiteboul megérti, ha a Red Bull inkább a Hondát választja motorszállítónak a következő évekre, de úgy véli, a Renault-nak és a csapatnak is jót tenne, ha folytatódna az együttműködés.

A Red Bull a július 1-jén zajló Osztrák Nagydíjig meghozza a döntést, hogy milyen motorokkal indulnak az F1-ben a következő szezonok során, ezt Christian Horner és Helmut Marko is megígérte az elmúlt napok során. A világbajnoki címekre hajtó istálló várhatóan a következő két szezonra tervez, mert 2021-től komoly szabályváltozások várhatók a motorok terén is.

A csapatot a 2007-es szezon kezdete óta a Renault látja el erőforrásokkal, 2010 és 2013 között világbajnoki címeket is nyertek együtt, a felek viszonya azonban 2014-től megromlott, mert a francia erőforrások a turbókorszak kezdete óta nem tudják felvenni a versenyt a Mercedes és a Ferrari motorjaival, a csapat pedig nem tudja kompenzálni a hátrányt a karosszériafejlesztés terén.

A Renault-nak jó, hogy a Red Bullnak is adnak motort, kérdés, hogy ez fordítva is igaz-e Forrás: DPPI/Florent Gooden

Az osztrák kézben lévő brit istálló korábban már megpróbálta lecserélni a Renault-t más beszállítóra, de a Mercedes és a Ferrari sem adott nekik erőforrást, a visszatérést fontolgató Aston Martin és Porsche pedig leghamarabb 2021-ben jöhet számításba. Tavaly viszont alternatíva bukkant fel azzal, hogy a McLaren megszabadult a Hondától, ami a Toro Rossóban egyre jobban működik.

A Red Bull a hétvégén összehasonlítja a továbbfejlesztett Renault és Honda erőforrásokat, Cyril Abiteboul viszont már megüzente, szerinte jobban járnának, ha együtt folytatnák a munkát.

„Megértem, hogy mire törekednek – nyilatkozta a Renault Sport Racing ügyvezetője a Sky Sportsnak. – Áttekintik a technikai és üzleti szempontokat is, mert nyilvánvalóan más dolog a Renault ügyfelének lenni, mint a Honda gyári csapatává válni. Nagyon más helyzetek és én ezt elfogadom. A magam részéről viszont

Abiteboul kiemelte, hogy a Red Bull „nyilvánvalóan remek autót, talán a legjobbat” építi és úgy vélte, a Renault előkészületben lévő fejlesztéseivel a következő két év során újra világbajnokságokat nyerhetnek. Daniel Ricciardo a Kínai Nagydíj megnyerése előtt azt mondta, kezd fogyni a türelme az ígéretekkel kapcsolatban.

Abiteboul néha durván összeszólalkozott a Red Bull menedzsmentjével Forrás: DPPI/Florent Gooden

A francia szakember nem tagadta, hogy mindkét félnek összetett döntést kell hoznia. Rámutatott, hogy már 12 éve tépi a haját Horner és Marko miatt, de a gyári Renault-csapat újjáépítése miatt még mindig fontosnak tartja, hogy legyen előttük egy mérce és ebből a szempontból érdekes számukra az együttműködés a Red Bull-lal.

„Így tudhatjuk, hol kell még fejlődnünk látva azt, hogy ők mit csinálnak. Megmutatták, hogy sima körülmények esetén a Renault motor is versenyeket nyerhet, úgyhogy ez jó jel arra nézve, amivel foglalkozunk és megmutatja, hol fejlődünk és hol kell még javulnunk.”