Vágólapra másolva!
Hülkenberg kiborult, Gasly megértő volt Grosjeannal a Spanyol Nagydíjon történt rajtbaleset után. A sportfelügyelők sem hagyták szó nélkül az incidenst.

A 66 körös Spanyol Nagydíj rajtja után két kanyarig úgy tűnt, gond nélkül eljön a teljes mezőny és megússzák baleset nélkül az első kört. A harmadik kanyarban azonban beindult a láncreakció, Kevin Magnussen megcsúszott, szorosan mögötte haladó csapattársa pedig rögtön ezután elvesztette az uralmát autója fölött és keresztbe állt a pályán.

Az érkező Nico Hülkenberg és Pierre Gasly már nem tudta elkerülni a tehetetlenül csúszó Haas-Ferrarit, a német a Renault-ja bal hátuljával, a francia a Toro Rosso jobb elejével kapta el Grosjean autóját, törmelékkel szórva tele a pályát. A romok eltakarításáig a mezőny a Safety Car mögé sorakozott fel, a hármas pedig mehetett vissza a bokszba interjút adni, amely során Hülkenberg nem kímélte Grosjeant.

Itt még Grosjean (balra) és Gasly sem sejthette, hogy percekkel később egymással ütköznek Forrás: Red Bull Content Pool

A Renault német pilótája még a futam alatt nyilatkozott keserűen az ORF-nek, nem titkolva, hogy – bár akkor még nem látta a balesetről készült felvételeket – Grosjeant teszi felelőssé az ütközésért.

– szúrt oda kíméletlenül a franciának Hülkenberg, majd a BBC-nek folytatta. – Nem tehettem semmit, nem tudtam elkerülni. Szeret megpördülni, de nem az első kör a legjobb alkalom erre. Tanulmányoznia kell az esetet és tanulnia belőle."

A post shared by FORMULA 1® (@f1) on

Hülkenberg abban nem tévedett, hogy Grosjean már a hétvége korábbi szakaszában is jó párszor meglátogatta a pálya széli területeket, a második szabadedzésen például a hetes kanyar kavicságyában ragadt. A francia a kiesését követően elmondta: az autó megcsúszásának pillanatában meg volt pecsételve a sorsa.

– nyialtkozta a Sky Sports-nak. – Próbáltam a gázon maradni, hogy ne forduljak szembe a többiekkel. Ez nem sikerült, de nem hiszem, hogy enélkül más lett volna. Ez egy reflexmozdulat, elég megnézni [Nico] Rosberget 2016-ban, vagy [Michael] Schumachert 2010-ben. Ha fékeztem volna, a pálya közepén maradok és ugyanaz lett volna a vége. Sajnos az autó egyszer csak visszacsúszott a pályára."

Grosjean a teljes barcelonai hétvége alatt előszeretettel látogatta a kavicságyat Forrás: Picture-Alliance/AFP/usage worldwide/Hoch Zwei

Gasly nem volt annyira kemény Grosjeannal, de honfitársa szerinte is tehetett volna az ütközés ellen.

– idézte fel az ütközés előtti pillanatokat Gasly. – Megpróbáltam gyorsan elengedni a kormányt, nagy volt a becsapódás, de jól vagyok, csak csalódott, amiért már az első körben kiestem. Az ember egész hétvégén azért dolgozik, hogy pontokat szerezhessen, erre az izgalmaknak ilyen hamar vége."

Nem csak Hülkenberg, hanem a sportfelügyelők is Grosjeant tették felelőssé a balesetért, ezért három helyes rajtbüntetéssel sújtották a Monacói Nagydíjra.

A francia ezen kívül két büntetőpontot is kapott, így ezekből már összesen öt van neki az elmúlt egy évből. A felügyelők közleményében az áll: azért büntették a franciát, mert szerintük nem a jó döntést hozta azzal, hogy megpróbált gázadással kitérni a mögötte érkezők útjából.

„A versenyző kijelentette a felügyelőknek, hogy szerinte a legjobb megoldás a pályán keresztbe való átvágás volt az ütközés elkerülése érdekében. Noha feltételezés, hogy miként végződött volna az eset, ha másképp dönt, a felvételeken látszik, hogy az autó a pálya bal szélén haladt és szinte teljesen a pályán kívül volt már, amikor úgy döntött, hogy keresztezi azt" – áll a közleményben.