Vágólapra másolva!
Kipróbáltuk az online F1-es közvetítést, ami egyelőre alkalmatlan a versenynézésre, de az archívum miatt mégis ígéretes, főleg a Forma-1-es B-közép tagjainak.

Talán nem túlzás médiatörténeti jelentőségűnek nevezni a Forma-1 kapcsán a csütörtök délutánt vagy akár a Spanyol Nagydíj egész hétvégéjét, hiszen egyik pillanatról a másikra elindult a világ legnépszerűbb autóversenyének előfizetéses, online közvetítése. A reform mindössze másfél évvel azután valósult meg, hogy az F1 új tulajdonosa, a Liberty Media átvette a sportág irányítását.

Médiavállalatként a Liberty nem titkolt célja, hogy még nagyobb bevételeket sajtoljon ki az F1-ből, ami elsősorban a televíziós közvetítések, valamint a versenyrendezések jogainak értékesítéséből szerzi meg az évente körülbelül 1,8 milliárd dollárt, aminek felét a résztvevő csapatok eltartására, de legalábbis jutalmazására fordít.

A szolgáltatás nyitóképe a bejelentkezés után Forrás: F1 TV Pro

Az F1 globális sikerének egyik kulcsa a tévéközvetítés, ezért az előző menedzsment Bernie Ecclestone vezetésével eleinte az egyre nagyobb elérést, majd az anyagilag egyre zsírosabb, gyakran előfizetéses csatornákat előtérbe helyező szerződéseket részesítette előnyben. A Liberty viszont arany középutat talált és a hagyományos tévétársaságok mellett is elindította az online közvetítést is.

A szolgáltatás csütörtök óta Magyarországról is előfizethető, mi a havi 8 dollárért (kb. 2.100 Ft) vagy évente 65 dollárért (kb. 17.200 Ft) kínált F1 TV Prót próbálgatjuk. Van egy olcsóbb változat is, az F1 TV Access, ebből lényegében az élő funkció hiányzik, de az archívum például benne van.

Az előfizetéshez mindössze egy hazai bankkártyára van szükség, PayPal vagy egyéb megoldás használatára sajnos nincs lehetőség, de az online vásárlás révén így is percek alatt beüzemelhető az f1tv.formula1.com címen működő oldal. Az persze már itt is szembetűnő, hogy a felület magyar nyelven nem készült el, az angol vagy a német nyelv ismerete szükséges.

Természetesen teljesképernyős nézet is választható Forrás: F1 TV Pro

Bár a Liberty hatalomátvétele óta viszonylag gyorsan lezajlott a szolgáltatás elindításának folyamata, az előkészületek már évek óta zajlottak a háttérben. A legszűkebb keresztmetszetet valószínűleg az okozta, hogy az F1 valóban élő, csúszásmentes közvetítést próbál megvalósítani, egyelőre sajnos inkább kevesebb, mint több sikerrel.

Annak ellenére, hogy az Ausztrál Nagydíjra tervezett indítást hivatalosan a tesztelés miatt halasztották el, az élő közvetítés egyelőre sajnos még bétának is csak jóindulattal nevezhető.

Az ajándékát bontogató gyermekként kezdtük kattintgatni a felületet a pénteki első szabadedzés előtt, de az egyelőre hiányosnak, instabilnak és az élő közvetítés terén alapvetően használhatatlannak bizonyult. Viszont, nagy ígéretet hordoz magában és a sportág ínyenc közönsége már most is megtalálhatja benne a számítását.

Élő, de még nem éledt fel

Pillanatnyilag a szolgáltatás legidegesítőbb része az, hogy az élő közvetítés nem éri el egy tetszőlegesen választott „kalóz” stream színvonalát sem. A felületen nem látni visszaszámlálót, nem tudni, hogy a beharangozott edzés (vagy futam) előtt mennyivel indul el a műsor, vagy egyáltalán honnan vesszük észre, hogy már lenne mit nézni.

Amikor pedig már megkezdődött, akkor is folyamatosak a megakadások, a betöltések és az elsötétülő képernyők,

pedig nagyvállalati és lakossági internetcsatlakozásokkal, kábellel és Wi-Fi-vel is egyaránt próbálkoztunk. Pénteken elsősorban a szerkesztett közvetítéssel voltak gondok, a választható belsőkamerás nézetek úgy, ahogy működtek, de a minőség folyamatosan ingadozott és a felhasználó nem választhatja ki a neki tetsző felbontást.

Akadt probléma az időzítéssel is, hiszen a teljesen valós idejű közvetítés rendszeresen csúszott egy-másfél percet az élő időméréshez képest, bár az évek során megszokhattuk már, hogy e téren vannak eltérések akár a televízió esetében is. Amikor viszont a közvetítés működött és jó volt a sávszélesség is, gyönyörű, tűéles képpel lehetett élvezni a pályán köröző autókat.

Jó lesz ez, majd egyszer

Noha az üzemzavar miatt lehetnénk keserűek is, sokkal izgalmasabb, hogy milyen lehetőségeket tartogat magában a szolgáltatás. Ezt leginkább az archív tartalmak terén tudjuk megfogni, hiszen ezek már az indulás pillanatában stabilan működtek, akár már nem sokkal az adott edzés leintése után is. Ilyenkor már

önfeledten kapcsolgathattuk a különböző belső kamerákat, hallgathattuk a csapatrádiókat vagy a bújhattuk az archív versenyek tárát, még akkor is, ha az egyelőre erősen hiányos.

Egy évtizede a csapatok még bennfentes újságíróknak is alig voltak hajlandók fülhallgatókat adni, hogy belehallgathassanak a rádióforgalomba, most pedig – nyilván szűrve, de – otthonról is be lehet kapcsolódni a versenyek alakulásába. A dolog szépséghibája, hogy élőben egyelőre ez nem igazán működik, de a friss tartalmak utólagos lejátszása terén a funkcionalitás egyezik az élő közvetítéssel.

Oldalt választhatók a belsőkamerás nézetek Forrás: F1 TV Pro

Vagyis azok, akik szeretik önállóan kielemezni a versenyeket, már most is megtehetik ezt, közben váltogatva a kameraképek között, belehallgatva a rádióba és egyeztetve azt a mobilappban rejlő egyéb információkkal. Sajnos a közvetítés (bár most nem ez a legnagyobb baja), egyelőre csak böngészőből használható, de későbbre ígértek mobilos integrációkat is. Ebből is látszik, hogy

ez az eszköz elsősorban az F1 keménymagjának készült és nem azoknak a fiataloknak, akik már nem a tévénézésen szocializálódtak.

Számukra és a laikus drukkereknek az F1 TV Pro felülete a téli arculatfrissítés ellenére (vagy pont azért) nem eléggé korszerű, nem elég könnyen navigálható, nincsenek értesítések vagy közösségi integráció. Ezek magvát már elvetették a mobilappok és az F1 nemrég elindított önálló közösségi oldala révén, de a különálló elemek még egyáltalán nem álltak össze egy működő, átgondolt egésszé.

Az archívum egyelőre hiányos, akadnak teljes futamok is, de inkább az összefoglaló DVD-k tartalmai nézhetők meg Forrás: F1 TV Pro

Talán az átgondoltság az, ami a leginkább hiányzik a szolgáltatásból, pedig médiacégként ezt várhattuk volna elsősorban a Liberty Mediától. Szinte érezhető a nyomás, hogy a közelgő negyedéves zárás előtt el kellett indítani az online közvetítést és begyűjteni az előfizetési díjakat, ezt viszont a minőség és a tartalmi kínálat is megsínylette.

Ettől függetlenül érdemes próbálkozni az F1 TV-vel, bár talán az olcsóbb F1 TV Access is megteszi addig, amíg az élő közvetítés valóban nem igazán működőképes.

Arra kell készülni, hogy fejenként tényleg meg kell venni egy hozzáférést, mert a rendszer még akkor is hajlamos kizárni az embert az F1 TV Pro élő közvetítéséből, ha egy másik gépről nemrég jelentkeztünk ki a szolgáltatásból, tehát nagyon, sőt túlságosan is szigorúan veszik az aktív bejelentkezések megfigyelését. Azt ígérik, hogy a VPN szolgáltatásokat is keményen szűrik majd, de ez nálunk nem igazán probléma.

Nem minden szezonban található tartalom Forrás: F1 TV Pro

A gyermekbetegségekről már az üzemeltetők is tudnak és vasárnap hajnalban emailben kértek elnézést az előfizetőktől. Elismerték, hogy az élő közvetítés problémái a Spanyol Nagydíj rajtjáig valószínűleg nem oldódnak meg, ezért a jövő héten az első kétheti előfizetési díjat visszatérítik a felhasználóknak a megadott bankkártyára.

Noha gördülékenyebb indulást is el lehetett volna képzelni, egy újonc pilótát sem menesztenek rögtön, ha nem sikerül az első versenyhétvégéje. Egy kis időt és némi bizonyítási lehetőséget adni kell még a szolgáltatásnak, némi csiszolással valóban nagyot lendíthet majd a nézői élményen.