Vágólapra másolva!
Pályafutása első sportautó futamán győzelemmel mutatkozott be a kétszeres F1-es világbajnok Fernando Alonso a Toyota színeiben.

Kettős győzelemmel kezdte a sportautó világbajnokság (FIA WEC) szezonját a Toyota csapata a spái hatórás futamon, ráadásul a 8-as rajtszámú autóban a kétszeres F1-es világbajnok Fernando Alonso szelte át a célvonalat a szintén egykori F1-es Sébastien Buemi és Nakadzsima Kazuki váltótársaként.

Alonso a McLaren F1-es programja mellett a teljes WEC szezont is teljesíti, köztük a Le Mans-i 24 órás versenyen is indul. Eleinte úgy tűnt, hogy a 8-as számú autónak Spában sima útja lesz a győzelem felé, hiszen a teljesítmény terén csupán márkatársaik, a 7-es rajtszámmal induló Mike Conway, Kobajasi Kamui és José María López jelentett komoly veszélyt rájuk. Ők viszont kénytelenek voltak a boxutcából rajtolni, míg Alonso autója Buemi vezetésével a pole pozícióból kezdett.

Fernando Alonso a Sportautó-világbajnokság (FIA WEC) spái nyitófordulóján a Toyota Gazoo Racing színeiben

Fernando Alonso és Nakadzsima Kazuki a Sportautó-világbajnokság (FIA WEC) spái nyitófordulóján a Toyota Gazoo Racing színeiben
José María López, Kobajasi Kamui, Mike Conway , Fernando Alonso, Nakadzsima Kazuki és Sébastien Buemi a Sportautó-világbajnokság (FIA WEC) spái nyitófordulóján a Toyota Gazoo Racing színeiben

Sébastien Buemi, Nakadzsima Kazuki és Fernando Alonso a Sportautó-világbajnokság (FIA WEC) spái nyitófordulóján a Toyota Gazoo Racing színeiben

Fernando Alonso és váltótársai autója a Sportautó-világbajnokság (FIA WEC) spái nyitófordulóján a Toyota Gazoo Racing színeiben

Sébastien Buemi a Sportautó-világbajnokság (FIA WEC) spái nyitófordulóján a Toyota Gazoo Racing színeiben

Podium Race winner Fernando Alonso, Kazuki Nakajima, Sebastien Buemi  
TOYOTA GAZOO  Racing 
World Endurance Championship 6 Hours of Spa.
Sébastian Buemi, Fernando Alonso és Nakadzsima Kazuki a Sportautó-világbajnokság (FIA WEC) spái nyitófordulóján a Toyota Gazoo Racing színeiben

Sébastien Buemi, Fernando Alonso és Nakadzsima Kazuki a Sportautó-világbajnokság (FIA WEC) spái nyitófordulóján a Toyota Gazoo Racing színeiben

A 7-es számú autót azonban három Safety Car-fázis is segítette, az utolsó szinte teljesen megsemmisítette Alonso egyperces előnyét, de a Toyota vezérkara ekkor csapatutasítást alkalmazott, hogy a két autójuk biztosan az élen zárja a futamot. Conway engedelmeskedett, nem támadta Alonsót és végül 1,4 másodperccel mögötte ért célba.

Nem volt problémamentes a 8-as autó futama sem, Alonso első etapja után Nakadzsima biztonsági öve meglazult, ezért a japán pilóta mindössze egy kör után kénytelen volt újra a boxutcába hajtani,

majd nem sokkal később a La Source kanyarban meg is pördült. Az előnyük viszont így is számottevő maradt és csak a végső Safety Car-fázis tette szorossá a versenyt. Az összetett és egyben az LMP1-es kategória 3. helyén az 1-es rajtszámú Rebellion ért célba Andre Lotterer, Neel Jani és Bruno Senna vezetésével, de technikai szabálytalanság miatt kizárták őket, így márkatársaik, Gustavo Menezes, Thomas Laurent és Mathias Beche érte el a dobogós helyet a 3-as számú Rebellionnal.

Ötéves győzelmi aszály ért véget

Alonso a 2013. május 12-én megrendezett F1-es Spanyol Nagydíjon győzött utoljára világbajnoki futamon még a Ferrari színeiben. Ezt 2014-ben már a gyengélkedő Scuderiával, majd 2015-től a folyamatosan szenvedő McLarennel sem tudta megismételni. A tavalyi Indianapolis 500-on vezette a mezőnyt, mielőtt motorhiba miatt kiesett, a WEC-ben viszont megtörte a nyeretlenségi sorozatot.

Fernando Alonso a Sportautó-világbajnokság (FIA WEC) spái nyitófordulóján a Toyota Gazoo Racing színeiben
Fernando Alonso a Sportautó-világbajnokság (FIA WEC) spái nyitófordulóján a Toyota Gazoo Racing színeiben
Fernando Alonso a Sportautó-világbajnokság (FIA WEC) spái nyitófordulóján a Toyota Gazoo Racing színeiben
Fernando Alonso a Sportautó-világbajnokság (FIA WEC) spái nyitófordulóján a Toyota Gazoo Racing színeiben
Fernando Alonso és Nakadzsima Kazuki a Sportautó-világbajnokság (FIA WEC) spái nyitófordulóján a Toyota Gazoo Racing színeiben
José María López, Kobajasi Kamui, Mike Conway , Fernando Alonso, Nakadzsima Kazuki és Sébastien Buemi a Sportautó-világbajnokság (FIA WEC) spái nyitófordulóján a Toyota Gazoo Racing színeiben
Fernando Alonso a Sportautó-világbajnokság (FIA WEC) spái nyitófordulóján a Toyota Gazoo Racing színeiben
Fernando Alonso a Sportautó-világbajnokság (FIA WEC) spái nyitófordulóján a Toyota Gazoo Racing színeiben
Fernando Alonso a Sportautó-világbajnokság (FIA WEC) spái nyitófordulóján a Toyota Gazoo Racing színeiben
Fernando Alonso a Sportautó-világbajnokság (FIA WEC) spái nyitófordulóján a Toyota Gazoo Racing színeiben
Fernando Alonso a Sportautó-világbajnokság (FIA WEC) spái nyitófordulóján a Toyota Gazoo Racing színeiben
Fernando Alonso a Sportautó-világbajnokság (FIA WEC) spái nyitófordulóján a Toyota Gazoo Racing színeiben
Fernando Alonso a Sportautó-világbajnokság (FIA WEC) spái nyitófordulóján a Toyota Gazoo Racing színeiben
Fernando Alonso a Sportautó-világbajnokság (FIA WEC) spái nyitófordulóján a Toyota Gazoo Racing színeiben
Fernando Alonso a Sportautó-világbajnokság (FIA WEC) spái nyitófordulóján a Toyota Gazoo Racing színeiben
Sébastien Buemi, Nakadzsima Kazuki és Fernando Alonso a Sportautó-világbajnokság (FIA WEC) spái nyitófordulóján a Toyota Gazoo Racing színeiben
Fernando Alonso és Nakadzsima Kazuki a Sportautó-világbajnokság (FIA WEC) spái nyitófordulóján a Toyota Gazoo Racing színeiben
Fernando Alonso és váltótársai autója a Sportautó-világbajnokság (FIA WEC) spái nyitófordulóján a Toyota Gazoo Racing színeiben
Fernando Alonso és váltótársai autója a Sportautó-világbajnokság (FIA WEC) spái nyitófordulóján a Toyota Gazoo Racing színeiben
Fernando Alonso és váltótársai autója a Sportautó-világbajnokság (FIA WEC) spái nyitófordulóján a Toyota Gazoo Racing színeiben
Fernando Alonso és váltótársai autója a Sportautó-világbajnokság (FIA WEC) spái nyitófordulóján a Toyota Gazoo Racing színeiben
Sébastien Buemi a Sportautó-világbajnokság (FIA WEC) spái nyitófordulóján a Toyota Gazoo Racing színeiben
Sébastien Buemi a Sportautó-világbajnokság (FIA WEC) spái nyitófordulóján a Toyota Gazoo Racing színeiben
Fernando Alonso a Sportautó-világbajnokság (FIA WEC) spái nyitófordulóján a Toyota Gazoo Racing színeiben
Fernando Alonso a Sportautó-világbajnokság (FIA WEC) spái nyitófordulóján a Toyota Gazoo Racing színeiben
Fernando Alonso a Sportautó-világbajnokság (FIA WEC) spái nyitófordulóján a Toyota Gazoo Racing színeiben
Fernando Alonso és Nakadzsima Kazuki a Sportautó-világbajnokság (FIA WEC) spái nyitófordulóján a Toyota Gazoo Racing színeiben
Podium Race winner Fernando Alonso, Kazuki Nakajima, Sebastien Buemi  
TOYOTA GAZOO  Racing 
World Endurance Championship 6 Hours of Spa.
Sébastian Buemi, Fernando Alonso és Nakadzsima Kazuki a Sportautó-világbajnokság (FIA WEC) spái nyitófordulóján a Toyota Gazoo Racing színeiben
Fernando Alonso és váltótársai autója a Sportautó-világbajnokság (FIA WEC) spái nyitófordulóján a Toyota Gazoo Racing színeiben
Sébastian Buemi, Fernando Alonso és Nakadzsima Kazuki a Sportautó-világbajnokság (FIA WEC) spái nyitófordulóján a Toyota Gazoo Racing színeiben
Sébastien Buemi, Fernando Alonso és Nakadzsima Kazuki a Sportautó-világbajnokság (FIA WEC) spái nyitófordulóján a Toyota Gazoo Racing színeiben
Fernando Alonso a Sportautó-világbajnokság (FIA WEC) spái nyitófordulóján a Toyota Gazoo Racing színeiben
Fernando Alonso a Sportautó-világbajnokság (FIA WEC) spái nyitófordulóján a Toyota Gazoo Racing színeiben
Fernando Alonso a Sportautó-világbajnokság (FIA WEC) spái nyitófordulóján a Toyota Gazoo Racing színeiben
Fernando Alonso a Sportautó-világbajnokság (FIA WEC) spái nyitófordulóján a Toyota Gazoo Racing színeiben
Fernando Alonso és Nakadzsima Kazuki a Sportautó-világbajnokság (FIA WEC) spái nyitófordulóján a Toyota Gazoo Racing színeiben
José María López, Kobajasi Kamui, Mike Conway , Fernando Alonso, Nakadzsima Kazuki és Sébastien Buemi a Sportautó-világbajnokság (FIA WEC) spái nyitófordulóján a Toyota Gazoo Racing színeiben
Fernando Alonso a Sportautó-világbajnokság (FIA WEC) spái nyitófordulóján a Toyota Gazoo Racing színeiben
Fernando Alonso a Sportautó-világbajnokság (FIA WEC) spái nyitófordulóján a Toyota Gazoo Racing színeiben
Fernando Alonso a Sportautó-világbajnokság (FIA WEC) spái nyitófordulóján a Toyota Gazoo Racing színeiben
Fernando Alonso a Sportautó-világbajnokság (FIA WEC) spái nyitófordulóján a Toyota Gazoo Racing színeiben
Fernando Alonso a Sportautó-világbajnokság (FIA WEC) spái nyitófordulóján a Toyota Gazoo Racing színeiben
Fernando Alonso a Sportautó-világbajnokság (FIA WEC) spái nyitófordulóján a Toyota Gazoo Racing színeiben
Fernando Alonso a Sportautó-világbajnokság (FIA WEC) spái nyitófordulóján a Toyota Gazoo Racing színeiben
Fernando Alonso a Sportautó-világbajnokság (FIA WEC) spái nyitófordulóján a Toyota Gazoo Racing színeiben
Fernando Alonso a Sportautó-világbajnokság (FIA WEC) spái nyitófordulóján a Toyota Gazoo Racing színeiben
Sébastien Buemi, Nakadzsima Kazuki és Fernando Alonso a Sportautó-világbajnokság (FIA WEC) spái nyitófordulóján a Toyota Gazoo Racing színeiben
Fernando Alonso és Nakadzsima Kazuki a Sportautó-világbajnokság (FIA WEC) spái nyitófordulóján a Toyota Gazoo Racing színeiben
Fernando Alonso és váltótársai autója a Sportautó-világbajnokság (FIA WEC) spái nyitófordulóján a Toyota Gazoo Racing színeiben
Fernando Alonso és váltótársai autója a Sportautó-világbajnokság (FIA WEC) spái nyitófordulóján a Toyota Gazoo Racing színeiben
Fernando Alonso és váltótársai autója a Sportautó-világbajnokság (FIA WEC) spái nyitófordulóján a Toyota Gazoo Racing színeiben
Fernando Alonso és váltótársai autója a Sportautó-világbajnokság (FIA WEC) spái nyitófordulóján a Toyota Gazoo Racing színeiben
Sébastien Buemi a Sportautó-világbajnokság (FIA WEC) spái nyitófordulóján a Toyota Gazoo Racing színeiben
Sébastien Buemi a Sportautó-világbajnokság (FIA WEC) spái nyitófordulóján a Toyota Gazoo Racing színeiben
Fernando Alonso a Sportautó-világbajnokság (FIA WEC) spái nyitófordulóján a Toyota Gazoo Racing színeiben
Fernando Alonso a Sportautó-világbajnokság (FIA WEC) spái nyitófordulóján a Toyota Gazoo Racing színeiben
Fernando Alonso a Sportautó-világbajnokság (FIA WEC) spái nyitófordulóján a Toyota Gazoo Racing színeiben
Fernando Alonso és Nakadzsima Kazuki a Sportautó-világbajnokság (FIA WEC) spái nyitófordulóján a Toyota Gazoo Racing színeiben
Podium Race winner Fernando Alonso, Kazuki Nakajima, Sebastien Buemi  
TOYOTA GAZOO  Racing 
World Endurance Championship 6 Hours of Spa.
Sébastian Buemi, Fernando Alonso és Nakadzsima Kazuki a Sportautó-világbajnokság (FIA WEC) spái nyitófordulóján a Toyota Gazoo Racing színeiben
Fernando Alonso és váltótársai autója a Sportautó-világbajnokság (FIA WEC) spái nyitófordulóján a Toyota Gazoo Racing színeiben
Sébastian Buemi, Fernando Alonso és Nakadzsima Kazuki a Sportautó-világbajnokság (FIA WEC) spái nyitófordulóján a Toyota Gazoo Racing színeiben
Sébastien Buemi, Fernando Alonso és Nakadzsima Kazuki a Sportautó-világbajnokság (FIA WEC) spái nyitófordulóján a Toyota Gazoo Racing színeiben
Fernando Alonso a Sportautó-világbajnokság (FIA WEC) spái nyitófordulóján a Toyota Gazoo Racing színeiben
Fernando Alonso a Sportautó-világbajnokság (FIA WEC) spái nyitófordulóján a Toyota Gazoo Racing színeiben
Fernando Alonso a Sportautó-világbajnokság (FIA WEC) spái nyitófordulóján a Toyota Gazoo Racing színeiben
Fernando Alonso a Sportautó-világbajnokság (FIA WEC) spái nyitófordulóján a Toyota Gazoo Racing színeiben
Fernando Alonso és Nakadzsima Kazuki a Sportautó-világbajnokság (FIA WEC) spái nyitófordulóján a Toyota Gazoo Racing színeiben
José María López, Kobajasi Kamui, Mike Conway , Fernando Alonso, Nakadzsima Kazuki és Sébastien Buemi a Sportautó-világbajnokság (FIA WEC) spái nyitófordulóján a Toyota Gazoo Racing színeiben
Fernando Alonso a Sportautó-világbajnokság (FIA WEC) spái nyitófordulóján a Toyota Gazoo Racing színeiben
Fernando Alonso a Sportautó-világbajnokság (FIA WEC) spái nyitófordulóján a Toyota Gazoo Racing színeiben
Fernando Alonso a Sportautó-világbajnokság (FIA WEC) spái nyitófordulóján a Toyota Gazoo Racing színeiben
Fernando Alonso a Sportautó-világbajnokság (FIA WEC) spái nyitófordulóján a Toyota Gazoo Racing színeiben
Fernando Alonso a Sportautó-világbajnokság (FIA WEC) spái nyitófordulóján a Toyota Gazoo Racing színeiben
Fernando Alonso a Sportautó-világbajnokság (FIA WEC) spái nyitófordulóján a Toyota Gazoo Racing színeiben
Fernando Alonso a Sportautó-világbajnokság (FIA WEC) spái nyitófordulóján a Toyota Gazoo Racing színeiben
Fernando Alonso a Sportautó-világbajnokság (FIA WEC) spái nyitófordulóján a Toyota Gazoo Racing színeiben
Fernando Alonso a Sportautó-világbajnokság (FIA WEC) spái nyitófordulóján a Toyota Gazoo Racing színeiben
Sébastien Buemi, Nakadzsima Kazuki és Fernando Alonso a Sportautó-világbajnokság (FIA WEC) spái nyitófordulóján a Toyota Gazoo Racing színeiben
Fernando Alonso és Nakadzsima Kazuki a Sportautó-világbajnokság (FIA WEC) spái nyitófordulóján a Toyota Gazoo Racing színeiben
Fernando Alonso és váltótársai autója a Sportautó-világbajnokság (FIA WEC) spái nyitófordulóján a Toyota Gazoo Racing színeiben
Fernando Alonso és váltótársai autója a Sportautó-világbajnokság (FIA WEC) spái nyitófordulóján a Toyota Gazoo Racing színeiben
Fernando Alonso és váltótársai autója a Sportautó-világbajnokság (FIA WEC) spái nyitófordulóján a Toyota Gazoo Racing színeiben
Fernando Alonso és váltótársai autója a Sportautó-világbajnokság (FIA WEC) spái nyitófordulóján a Toyota Gazoo Racing színeiben
Sébastien Buemi a Sportautó-világbajnokság (FIA WEC) spái nyitófordulóján a Toyota Gazoo Racing színeiben
Sébastien Buemi a Sportautó-világbajnokság (FIA WEC) spái nyitófordulóján a Toyota Gazoo Racing színeiben
Fernando Alonso a Sportautó-világbajnokság (FIA WEC) spái nyitófordulóján a Toyota Gazoo Racing színeiben
Fernando Alonso a Sportautó-világbajnokság (FIA WEC) spái nyitófordulóján a Toyota Gazoo Racing színeiben
Fernando Alonso a Sportautó-világbajnokság (FIA WEC) spái nyitófordulóján a Toyota Gazoo Racing színeiben
Fernando Alonso és Nakadzsima Kazuki a Sportautó-világbajnokság (FIA WEC) spái nyitófordulóján a Toyota Gazoo Racing színeiben
Podium Race winner Fernando Alonso, Kazuki Nakajima, Sebastien Buemi  
TOYOTA GAZOO  Racing 
World Endurance Championship 6 Hours of Spa.
Sébastian Buemi, Fernando Alonso és Nakadzsima Kazuki a Sportautó-világbajnokság (FIA WEC) spái nyitófordulóján a Toyota Gazoo Racing színeiben
Fernando Alonso és váltótársai autója a Sportautó-világbajnokság (FIA WEC) spái nyitófordulóján a Toyota Gazoo Racing színeiben
Sébastian Buemi, Fernando Alonso és Nakadzsima Kazuki a Sportautó-világbajnokság (FIA WEC) spái nyitófordulóján a Toyota Gazoo Racing színeiben
Sébastien Buemi, Fernando Alonso és Nakadzsima Kazuki a Sportautó-világbajnokság (FIA WEC) spái nyitófordulóján a Toyota Gazoo Racing színeiben

„Ez mindenképpen szép bemutatkozás – nyilatkozta Alonso. – A futamon lényegében az összes kör során mi vezettünk, a Safety Car miatt háromszor is elvesztettük az előnyünket, de az utolsó körig megtartottuk a pozíciónkat. Szenzációs kezdés, a csapat csodálatos munkát végzett, hiszen az időmérőn és a futamon is az 1-2. helyet értük el.”

Noha a Toyota beavatkozása a versenybe lényegében konzerválta Alonso elsőségét, ez abból a szempontból indokolható volt, hogy Alonso önhibáján kívül, a Safety Car miatt elvesztette az előnyét, ráadásul a sebességváltójának hőmérséklete is felfele kezdett szökni, ezért hamarabb kellett felváltania.

„A teljesítmény terén biztosra mentünk a versenyen, mert tudtuk, hogy nagy az előnyünk – magyarázta. – A Safety Car-fázisokkal ez az előny azonban elszállt” – tette hozzá. – Nem a mi hozzáállásunk volt a leggyorsabb és egészen a verseny végéig küzdenünk kellett. Ez viszont egy csodálatos csapat és szerintem tökéletesen levezényeltük a versenyt.”

Alonso ezzel a lehető legjobban melegített a június 16-17-én zajló Le Mans-i 24 órás versenyre,

amelynek megnyerése az idei legnagyobb célja. Amennyiben ez sikerülne, közreműködne a Toyota történetének első Le Mans-i diadalában, ráadásul közelebb kerülne hőn áhított céljához, hogy elhódítsa az autósportok „tripla koronáját”, vagyis az F1-es Monacói Nagydíj után győzhetne Le Mans-ban és később újra szerencsét próbálhatna az Indy 500-on is.