Vágólapra másolva!
Sergio Marchionne lát fantáziát az F1 menedzsmentje által nemrég bemutatott szabálytervezetekben, de továbbra is elfogadhatatlannak tartja az anyagi feltételeket.

Kismértékben közeledtek az álláspontok a Ferrari és a Forma-1 kereskedelmi jogait birtokló Liberty Media között a sportág 2021-es reformterveivel kapcsolatban. A jogtulajdonos olcsóbb, egyszerűbb, a közönség számára izgalmasabb autókat és versenyeket szeretne, a Ferrari viszont élesen tiltakozik a „lebutítás” és a bevételeik megkurtítása ellen.

A feszültség már tavaly eszkalálódott, amikor Sergio Marchionne, a Ferrari elnök-vezérigazgatója azzal fenyegetőzött, hogy 2021-től kivonja a Scuderiát az F1-ből, de bennfentesek sem igazán hiszik, hogy ez valós lehetőség. A Liberty viszont meghallotta a kifogásokat, Bahreinben bemutattak egy javaslatcsomagot, ami a mezőny többségének tetszik, és a Ferrarit is gondolkodóba ejtette.

A Ferrari nélkül még nem zajlott F1-es szezon Forrás: DPPI/Florent Gooden

Marchionne a héten telefonkonferenciát bonyolított üzleti elemzők részvételével, a BBC szerint ekkor azt mondta, változást tapasztal a Liberty hozzáállása terén. „Jelzésértékű, hogy elismerték, a motorszabályoknak tükrözniük kell a sport jellegét. Ez a legfontosabb” – vélte az olasz-kanadai üzletember.

– tette fel a kérdést, valószínűleg az Aston Martinra utalva. A Ferrari eddig kínosan kerülte az állásfoglalást a Bahreinben bemutatott tervekkel kapcsolatban, főleg azért, mert a technikai és sportszakmai kérdések mellett komoly gazdasági vetülete is van az ügynek. A Liberty évi 150 millió dolláros költségplafont vezetne be, viszont a Ferrari prémiumait is alaposan csökkentenék.

Marchionne még mindig elégedetlen a feltételekkel Forrás: AFP/Marco Bertorello

Budapesti látogatása alkalmával Chase Carey, az F1 elnök-vezérigazgatója azt mondta, hogy a Ferrarit „különlegesnek” tartja, de minden résztvevőnek egyenlő feltételeket akarnak nyújtani a sportágban. Ez most egyáltalán nincs így, hiszen még Bernie Ecclestone vezetése alatt olyan

kétoldalú megállapodások születtek, amelyek bizonyos csapatoknak, köztük a Ferrarinak is előnyöket biztosítanak.

„A cucc, amit most letettek az asztalra, rendszerszinten akár még eléggé működőképes is lehet. A gazdasági oldala viszont nem. Erre még vissza kell térnünk a Libertyvel” – szögezte le Marchionne. – Most viszont már megvan az alap az értelmes tárgyalásokhoz, és remélhetőleg az év végéig megoldódik az ügy, vagy így, vagy úgy.”

A motor a kulcskérdés

Marchionne azzal nem könnyíti meg a helyzetet, hogy ismét hangsúlyozta a motorfejlesztés jelentőségét. Az FIA és a Liberty Media e téren egyszerűsíteni akar, egyebek mellett az MGU-H részegységet is száműznék (ezt állítólag a Mercedes és a Ferrari is elfogadta), hogy megspórolják a fejlesztési költségeket. Marchionne viszont nem engedne ebből.

– szögezte le. – Folytatni kell a munkát a kereskedelmi jogok birtokosával, a Libertyvel és az FIA-val, hogy észszerű egyensúlyra leljünk. Ha ez nem lehetséges, elmondtam már, hogy ki fogunk szállni, de ott még nem tartunk. Tartozunk a sportnak azzal, hogy minden erőnkkel megpróbáljuk kizárni ezt az eshetőséget. Az év vége előtt megpróbálunk mindent rendezni.”