Vágólapra másolva!
Mégsem a Renault-motor okozta Max Verstappen bahreini időmérős bakiját. Christian Horner szerint a holland lábfeje ráugrott a gázpedálra a rázóköveken, az okozta a „150 lóerős löketet".

Különös balesetet szenvedett Max Verstappen a múlt hétvégi Bahreini Nagydíjon, amikor az időmérő edzés első szakaszában a Red Bull fara hirtelen kitört, és a hollandot a szemközti gumifal állította meg.

Verstappen akkor azt nyilatkozta, hogy hirtelen egy 150 lóerős löketet érzett, ami megindította az autó farát,

amit a meglepett pilóta már nem tudott megfogni.

Verstappen pilótatársai közül többen hitetlenkedve fogadták a magyarázatot, ami technikai hibára engedett következtetni. A Red Bull csapatfőnöke, Christian

Horner Sanghajban elismerte: nem műszaki hiba, hanem a 20 éves holland jobb lába volt a felelős a bakiért.

Verstappen azzal próbált védekezni, hogy egy hirtelen lóerőlöket tréfálta meg Bahreinben a Q1-ben Forrás: AFP/Giuseppe Cacace

„Nem ragadt be a gázpedál – mondta Horner az Autosportnak. – Szerintem amikor ráhajtott a rázókövekre, megugrott a lábfeje. Elég nyilvánvalónak tűnik.

Száz szónak is egy a vége, az ilyesmi előfordul, nem kell ezt tovább ragozni."

Verstappen elsétál a Red Bull mellől. A 20 éves pilóta saját magát billentette fenékbe a jobb lábával Forrás: DPPI/Dppi

A Renault vezetői múlt szombat óta kellemetlenül érezhették magukat, főleg, miután Daniel Ricciardo autója az akkumulátor (vagyis a franciák energia-visszavezető rendszerének) hibájából esett ki a Bahreini GP első körében.

– magyarázta a Renault sportfőnöke, Cyril Abiteboul.

Cyril Abiteboul (balra), a Renault és Christian Horner, a Red Bull vezére a szahíri rajtrácson Forrás: AFP/Picture-Alliance/Hoch Zwei

"Ez sorsszerű dolog, ok és okozat kérdése, ha az ember lenyomja a gázpedált, a motor valamit reagálni fog. A motor pedig pontosan úgy reagált, ahogy az elvárható."

Verstappen 150 lóerős sztorijára a Renault pilótája, Nico Hülkenberg reagált a legkritikusabb hangon. A német kijelentette, nehezen tudja elfogadni a magyarázatot, és

ha a Renault-motornak tényleg van 150 lóerős tartaléka – vagyis "bulimódja" –, akkor ő is használni akarja.

Horner szavai azonban tisztázták a Renault-t a félreértések alól.