Vágólapra másolva!
A német szerint annak köszönhető a bahreini edzéselsősége, hogy sokat dolgozott a mérnökökkel a Ferrari első fertályának stabilizálásán. A Ferrari számára is meglepetés az SF71-H erős tempója.

Nagyot fordult a Ferrarival a világ két héttel ezelőtthöz képest. Melbourne-ben az időmérő edzés után Sebastian Vettel még arra panaszkodott, hogy "hiányzik az autóba vetett bizalom", különösen fékezés alatt. Bahreinben viszont fókuszáltak a problémára, ennek köszönhető az időmérőn elért siker.

Sok mindent kipróbáltunk, de egy versenyhétvégén soha sincs elég idő" – mondta Vettel a Motorsportnak.

Vettel pályafutása 51. és az idei első pole pozícióját szerezte Bahreinben Forrás: AFP/Giuseppe Cacace

„Ausztráliában, ami az első verseny volt egy huplis pályán, sokat fejlődtünk, de nem nagyon lehetett következtetéseket levonni. De miután lement a verseny, és megtettünk egy csomó kört, már sokkal jobban ráéreztem [az autóra]. Utána beszéltünk erről [a mérnökökkel] és utánanéztünk."

Ez meglátszik az eredményeken is, de a legjobb hír az, hogy [Bahreinben] minden edzésen, mindenféle körülmények között sokkal jobbak voltunk."

Szahírban is előkerült a híres-hírhedt Vettel-féle mutatóujj Forrás: DPPI/Florent Gooden

„Ez az egyetlen különbség, az autó többi része viszont ugyanaz, amit Ausztráliában is használtunk.

Számunkra is meglepetés, hogy ilyen gyorsak vagyunk"

– tette hozzá a négyszeres világbajnok.

Kimi Räikkönen az utolsó percekig esélyes volt a pole-ra, végül azonban be kellett érnie a 2. rajthellyel, 143 ezredmásodperccel a csapattársa mögött.

Räikkönen hiába volt a leggyorsabb az utolsó tréningen és a Q1-ben, végül lecsúszott a pole-ról Forrás: AFP/Andrej Isakovic

„Az utolsó köröm messze volt a tökéletestől, a mezőny sűrűjébe kerültem, ezért nem tudtam javítani –mondta a finn. – Nem adódott igazi lehetőség [a Q3 végén] arra, hogy megmutassuk, mit tudunk.

Vettel egyébként elektromos hibával zárta a 3. szabadedzést, ami után még a motorcsere réme is fenyegette. Kiderült, hogy a német autójába beszerelték a második vezérlőelektronikai csomagot, amiből csak kettőt lehet felhasználni büntetés nélkül a szezon során.