Két kávé ára okozott komoly veszteséget a McLarennek

Forma-1, Fernando Alonso, McLaren
ALONSO Fernando (spa), McLaren Renault MCL33, pitlane during Formula 1 winter tests 2018 at Barcelona, Spain from February 26 to March 01 - Photo Florent Gooden / DPPI
Vágólapra másolva!
Egy filléres alkatrész meghibásodása miatt vesztett több órányi felkészülési időt a McLaren a barcelonai teszt keddi napján, árulta el Eric Boullier. Kiderült, hogy az új autójuk hátsó futóműve különleges kialakítású.

A McLaren négy verseny távjának megfelelő kilométert pakolt bele az új autójába az előszezoni tesztek első felében, majdnem kétszer annyit, mint tavaly. Ezzel a hetedik helyen állnak az összesített kilométerlistán a tíz csapatból, de idén jóval kisebb a szórás a mezőnyben.

A Renault erőforrása megbízhatóan üzemelt, de hétfőn egy hibás kerékanya miatt kicsúszott Fernando Alonso, kedden pedig Stoffel Vandoorne-t kárhoztatta hosszabb kényszerpihenőre egy meghibásodás.

Eric Boullier, a wokingiak versenyigazgatója elárulta, hogy egy aznap egy filléres alkatrész romlott el.

Az elvesztett gyakorlási idő miatt azonban nagyon drága hiba volt. Minden megégett hátul, újra kellett építeni az autó hátsó részét, a váltóval együtt" - árulta el Boullier.

Voltak problémák, de a McLaren elégedett lehet az első teszthéttel Forrás: DPPI/Florent Gooden

Ennek ellenére nem változtattak a kipufogó kialakításán. Eric Boullier elmondta, hogy csütörtökön azért voltak láthatók égésnyomok az autó hátsó burkolatán, mert az egyik hővédő pajzs kilyukadt, de extra hűtőnyílásokkal vágásával megoldották a problémát a hőmérséklet kordában tartására.

A McLaren a kisebb zűrök ellenére sem maradt le nagyon a riválisoktól a felkészülésben, mert a napokon át tartó hideg időben nem sok érdemi információt gyűjthettek a csapatok. A versenyigazgató azt mondta, a jövő hétre egy-két problémamentes versenyszimuláció teljesítését tűzték ki célnak.

Különleges hátsó futóművel támadnak

Manapság kevés igazán vagány technikai újítással jelentkeznek az F1-es csapatok, és a 2018-as autókon sincsenek látványos innovációk, ám ez nem jelenti azt, hogy néhány alakulatnál ne próbálnának eddig járatlan utakat felfedezni.

A McLaren például évek óta

egzotikus megoldásokat vet be a hátsó felfüggesztésen, hogy minél hatékonyabbá tegyék a diffúzor környéki légáramlást.

Idén egy különleges csemegével rukkoltak elő: a felső lengőkarokon gyakorlatilag összeforrasztották a felső, általában V-alakot formáló rudakat, ami így elméletileg segíti az aerodinamikát, és hasonló előnyben bízva a nyomórudak bekötési pontját is szokatlanul távol helyezték el a hátsó kerekektől.

Így néz ki hátulról az új McLaren MCL33 Forrás: NurPhoto/Joan Valls/Urbanandsport/NurPhoto/Joan Valls/Urbanandsport

Az Autosport rutinos műszaki szakértője, Giorgio Piola szerint a kialakítás hátulütőjét a hagyományos megoldásokhoz képesti súlytöbblet jelentheti, továbbá a mérnökök kompromisszumokra kényszerülhetnek a futómű feszességének beállításakor.