Vágólapra másolva!
Még csak a harmadik nagydíjukra készülnek, ám Azerbajdzsán máris újratárgyalná az F1-es futam megrendezésének anyagi feltételeit a Libertyvel. Nincs minden rendben Bakuban.

Négy évvel ezelőtt nagy meglepetést keltett az akkor még Bernie Ecclestone irányításával működő Formula One Management (FOM), amikor bejelentette, hogy Azerbajdzsán 2016-tól F1-es futamot rendezhet.

Az autósport-hagyományokkal egyáltalán nem, olajjal és földgázzal viszont annál inkább rendelkező kaukázusi köztársaság öt évre megkapta az F1-es futamok rendezési jogát.

A sportminiszter, Azad Rahimov vezetésével felállt szervezőbizottság akkor boldogan nyúlt az államkassza mélyére, hogy kifizesse a FOM-nak a több tízmillió dolláros jogdíjat. A helyiek ugyanis az autós világeseménytől remélték a gazdaság fellendülését, valamint azt, hogy Azerbajdzsán az F1-en keresztül felkerül a világ turisztikai térképére.

A bakui óváros fantasztikus hátteret nyújt az F1-es nagydíjhoz, de az emelkedő jogdíjak még az olajban gazdag kaukázusi országnak is fejfájást okoznak Forrás: AFP/Alexander Nemenov

Ehhez képest az első Azeri Nagydíjra érkező F1-rajongók meglepve tapasztalták, hogy

a fővárosban mindössze 6000 szállodai szoba található (több mint 2000-et a FOM és az F1-es csapatok foglaltak le a munkatársaiknak), és az óvárosában felállított lelátókra is alig lehetett jegyet kapni.

Lewis Hamilton és Sebastian Vettel hírhedt ütközésének, illetve a két biztonsági autós fázisnak köszönhetően a tavalyi Azeri Nagydíj az idény egyik legizgalmasabb versenye volt – ennek ellenére most úgy tűnik, hogy az esemény nem lesz hosszú életű.

Hamilton és Vettel a nagy vihart kavart karambol előtt, a 2017-es Azeri Nagydíjon Forrás: DPPI/Florent Gooden

Az újabb ötéves szerződés forog kockán

Rahimov most úgy nyilatkozott, hogy az idei verseny után leülne az új tulajdonos, a Liberty Media képviselőivel, hogy újratárgyalják a verseny megrendezésének feltételeit.

„A verseny megrendezését követő három hónapon belül választ kell adnunk a Formula-1 vezetésének az ügyben, hogy meg kívánjuk-e hosszabbítani a szerződésünket újabb öt évvel, 2025-ig" – idézi a sportminisztert a TASZSZ hírügynökség.

Ez alatt a kereskedelmi feltételeket, a szponzorációs jogokat és az éves licencdíjat értjük."

Tavaly Daniel Ricciardo és a Red Bull ünnepelt győzelmet Baku keskeny utcáin Forrás: AFP/Picture-Alliance/Hoch Zwei

Úgy tűnik, Azerbajdzsánban most jöttek rá, milyen drága üzletet kötöttek az F1-gyel, és ha nem sikerül jelentősen lefaragni a költségekből, inkább kihátrálnának a szerződésből. Ha azonban megnézzük, hány új helyszín – Dánia, Vietnam, Thaiföld – udvarol a Libertynek jelenleg is egy F1-es futam megrendezéséért, az azerieknek inkább egy kompromisszumos megállapodásra kellene törekedniük.