Vágólapra másolva!
Nyílt levélben köszönte meg a Toyota elnöke Fernando Alonsónak, hogy csatlakozott az FIA WEC-sorozatban induló Toyota Gazoo Racinghez. Szívhez szóló soraival Akio Toyoda ugyan a kétszeres F1-es világbajnokot szólítja meg, de levele minden autósport-rajongónak szól.

Amióta Ayrton Senna 1988-ban megnyerte önmaga első, a Honda harmadik F1-es világbajnoki címét, és Honda Szoicsiro megköszönte a brazil kiválóság közreműködését, nem fordult elő, hogy egy világhírű autógyártó első embere egy versenyzőnek szóló nyílt levél írására ragadtassa magát.

Most megismétlődött ez a sporttörténeti kuriózum: Akio Toyoda, a Toyota Motor Company elnöke egyenesen Fernando Alonsót szólította meg levelében.

A világ személyautó-eladási listáit évek óta uraló vállalat vezére japános udvariassággal mond köszönetet a kétszeres F1-es világbajnoknak, amiért a Toyotát választotta a megbízhatósági világbajnokság (WEC), benne a Le Mans-i 24 órás futam megnyerésére tett kísérletéhez.

Alonso tavaly novemberben, a WEC bahreini idényzáróján kipróbálta a Toyota TS050 Hybridet, januárban pedig már a 2018-as autót is vezette Forrás: TOYOTA GAZOO Racing

Akio Toyoda nyílt levele így szól:

„Kedves Fernando Alonso!
Szeretném megköszönni, hogy a Toyotát választotta partnerül ahhoz, hogy valóra váltsa álmát Le Mans-ról. Rendkívül lelkesítő, hogy Fernando – aki számtalan versenyt megnyert, és aki olyan dolgokat tapasztalt meg, amit egyetlen más csapattagunk sem – most a Toyota Gazoo Racing színeiben lép pályára.


"Már nagyon várom, hogy lássam, milyen eredményt ér el a Toyota Gazoo Racing, amikor pilótáink és csapatunk minden tagja felhasználja azt a tapasztalatot, amit eddig szereztek a hosszú távú versenyzés világában, és mindez Fernando tudásával is kiegészül majd. Ez a lehetőség az egész csapatot izgalomban tartja.

Az autóipar egyik legbefolyásosabb embere, Akio Toyoda abban hisz, hogy a versenyzés révén jobb utcai autókat készíthetnek. A Toyota 2017-ben 10,251 millió személyautót adott el világszerte Forrás: TOYOTA Gazoo Racing

Végső célunk, hogy egyre jobb autókat kínálhassunk vásárlóinknak. Szeretném, ha olyan közösséggé formálódhatnánk, amelynek minden közös szívdobbanása ezt a célt szolgálja.

"Üdvözöljük tehát Fernandót, aki Sebastien [Buemi], Kazuki [Nakadzsima], Mike [Conway], Kamui [Kobajasi] és José [María López] társaságában egy olyan hatosfogat tagjává vált, amelynek segítségével a Toyota Gazoo Racing még hatékonyabban törhet céljaink felé. Remélem, hogy idén is mindenki teljes erőbedobással támogatja majd a csapat munkáját" – zárja nyílt levelét Akio Toyoda.

Az előző két évben nem volt szerencséje a Toyotának Le Mans-ban - remélik, hogy Alonso segítségével ez idén megváltozik Forrás: TOYOTA GAZOO Racing

Alonsónak nem sok szabad hétvégéje lesz 2018-ban, hiszen a Toyota WEC-es fellépései mellett továbbra is ott lesz minden F1-es futamon a McLaren-Renault színeiben.