Vágólapra másolva!
A korábbi F1-es pilóta másodszor, veretlenül nyerte meg a Bajnokok Tornáját. A csapatversenyben a németeknek nem volt szükségük Sebastian Vettelre a győzelemhez.

Először rendezték meg a hagyományos Bajnokok Tornáját a Közel-Keleten, ezúttal a szaúd-arábiai Rijád adott otthont a viadalnak, ráadásul ez volt az első ilyen rendezvény az országban, miután a nőknek is lehetővé tették az autóvezetést. Ettől függetlenül a 75 ezer fős stadion kongott az ürességtől és a mezőny is gyengébb volt a szokásosnál.

Sebastian Vettel és Pascal Wehrlein távolmaradása miatt ezúttal nem volt aktív F1-es pilóta a mezőnyben, de a nyugdíjazott versenyzők közül Juan Pablo Montoya és David Coulthard képviselte az F1-eseket olyan ellenfelekkel szemben, mint Le Mans rekordbajnoka, Tom Kristensen, az Indianapolis 500-győztes Hélio Castroneves vagy a rali- és ralikrossz világbajnok, Petter Solberg.

Vettel hiányzása azt is jelentette, hogy a Nemzetek Kupáján sem vett részt, de a németek csapata nélküle is győzni tudott a DTM-bajnok René Rast és a Le Mans-győztes Timo Bernhard révén. A döntőben Latin-Amerika szintén erős párosát, Montoyát és Castronevest verték Whelen NASCAR és Vuhl 05 típusú autókkal.

Az egyéni verseny döntőjében Coulthard 2:0-ra verte Solberget,

ezzel a 2014-es, barbadosi verseny után ismét a bajnokok bajnoka lett, ráadásul az elődöntőben ismét megállította Kristensent, aki továbbra sem tudja megnyerni a versenyt. Coulthard veretlenül jutott el az idei torna végéig, jól indult Montoya napja is, hiszen simán megnyerte az A csoport küzdelmeit, Kristensenben viszont ezúttal emberére akadt.

Balesetet szenvedett a McLaren tesztpilótája, az F3-as Európa-bajnokság tavalyi győztese és az idei F2-es mezőny tagja, Lando Norris. A brit pilóta az Xtreme Pickuppal ment neki a falnak, önállóan kiszállt az autóból, de később a kezét fájlalta. Az ütközés után természetesen kénytelen volt visszalépni a versenytől.

Egyelőre nem tudni, hogy hol és mikor rendezik meg a következő Bajnokok Tornáját,

Fredrik Johnsson, a verseny főszervezője azt mondta, szeretnének visszatérni Észak-Amerikába, de több érdeklődő helyszín is van. Az idei verseny után népszerűbb helyszínre lenne szükség, mert az elmúlt évek erős mezőnyei után az idei felállás a szokásosnál gyengébb volt.