Vágólapra másolva!
Egy brit kereskedés a történelem során valószínűleg első alkalommal értékesített használt F1-es autókat úgy, hogy a tranzakció kriptovalutával történt.

Noha a Formula-1-es autókat kifejezetten versenyzésre tervezik, ezen a piacon is értelmezhető a használtautó fogalma. Tehetős rajongók és befektetők olykor vagyonokat képesek kiadni egy-egy híresebb autóért, amik általában aukciókon lelnek új gazdára. A kevésbé értékes példányokat egyszerűen meghirdetik az interneten, vagy kereskedésekben árulják őket.

Így tett az angliai Heritage F1 kereskedés is, amely a napokban 4 millió angol font értékben adott el ritka F1-es autókat – adta hírül a bitcoin.com. Összesen négy példány kelt el, közülük a legismertebb egy 2011-es Sauber C30 volt, amit Kobajasi Kamui vezetett a Monacói Nagydíjon. A japán pilóta az 5. helyet szerezte meg akkor, majd Sergio Pérez versenyzett vele a továbbiakban.

Kobajasi és a Sauber-Ferrari a 2011-es Monacói Nagydíjon Forrás: AFP/Tom Gandolfini

Az autóban még az előző szabvány szerint épült 2,4 literes, V8-as erőforrás dolgozott, hétsebességes, félautomata sebességváltóval. Az eladó szerint mindegyik autó versenyzésre kész, de szerintük befektetésre is alkalmasak. Ha a Sauber a legismertebb autó, akkor a készlet önmagában nem kiemelkedő, az viszont igen, hogy

ezek lehetnek az első F1-es autók, amiket kriptovaluta használatával értékesítettek.

A kriptovaluták lényege, hogy a hagyományos fizetőeszközökkel ellentétben nem függnek központi kibocsátóktól és hatóságoktól, hanem egy megosztáson alapuló hálózatban tárolt adatbázisra alapul. Napjaink legismertebb kriptovalutája a bitcoin, ennek változatával, a litecoinnal vásárolták meg az F1-es autókat.

Michael Schumacher 2001-es Ferrariját rekordáron adták el egy aukción Forrás: DPA Picture-Alliance/AFP/Christina Horsten

A vevőről csak annyit lehet tudni, hogy kínai és az elköltött összegből is látható, hogy nagy tranzakciókat bonyolít litecoin segítségével. Az értékesítést az egyébként műtárgyakkal foglalkozó Eleesa Dadiani szervezte meg.

– nyilatkozta Dadiani. A Heritage F1 alapítója, Mike O'Connor szerint ez az alkalom „precedenst teremt és egy teljesen új nemzetközi piacot teremt” cége számára. „Egyre nagyobb az igény a luxuscikkek kriptovalutával történő megvásárlására és meggyőződésünk, hogy ez az együttműködés a Dadiani Syndicate-tel csak az első a sok közül.”