Vágólapra másolva!
Még mindig nagy tervekkel és növekvő ellenállással zárja az első szezonját az F1 tulajdonosaként a Liberty Media. Jövőre több változás is történik.

Az F1 folyamatban lévő átalakításáról közölt riportot a Financial Times, különösen a sportág médiapiaci és marketingterveiről. A szerző kitér arra, hogy nagy verseny zajlott az érdeklődők között, hogy megszerezzék a végül 8 milliárd dollárért értékesített üzletet, ez lehetővé tette a korábbi többségi tulajdonos CVC Capital Partners-nek, hogy meghatározzák az eladás körülményeit.

A riport szerint a Liberty Media mindössze egy napot kapott, hogy átnézze az F1-et működtető cégbirodalom bizalmas anyagait, ezért nem meglepő, hogy Bernie Ecclestone később azt mondta, szerinte a Liberty nem is tudta, hogy mit vásárolt. „Már csak azért sem, mert senki sem árulta el nekik” – idézte az F1 korábbi ügyvezetőjét a lap.

Hamilton lehet a kapocs az F1 és a szórakoztatóipar között Forrás: dpa Picture-Alliance/AFP/Hubert Boesl

Kitértek arra is, hogy Ecclestone-t gyorsan eltávolították a hivatalából és a helyét egy triumvirátus vette át, amiben az ESPN korábbi alelnöke, Sean Bratches lett a kereskedelmi igazgató. Az új vezetők eleinte csak figyeltek és tanultak, de Bratches elárulta, már az első pillanatban érezte, hogy milyen nagy feladat vár rá.

Noha a Liberty Media eddig Brazília és Silverstone kivételével minden problémás szerződést megújított a pályákkal, a közvetítések terén már tapogatózni kezdtek. Az RTL-lel is megállapodtak, az olasz állami televízióval viszont nem és az F1 szempontjából kiemelten fontos USA-ban is átkerülnek a közvetítési jogok az ESPN-hez. Ennél azonban többről van szó.

A "Felpörgetve" című filmben már megcsinálták azt, amiről Bratches beszélt, ez a jelenetsor azóta is nevetség tárgya

„Egy olyan vállalat mellé álltunk, ami a piac egyik legerősebb közvetítési platformját birtokolja, az övék a legjobb tematikus vidámparkok és az első számú filmstúdió – mondta Bratches a Disney tulajdonában álló cégről. – Azt akarom látni, hogy Lewis Hamilton a Formula-1-es autójával megy el az Oscar gálára, majd kiszáll és végigsétál a vörös szőnyegen.” Leszögezte: „Nem viccelek.”

Az új megállapodás lehetővé teszi a jogtulajdonosnak, hogy önálló digitális platformokat fejlesszen,

az FT riportja szerint a Liberty Media 2018-ban két új digitális szolgáltatást indít. Az egyik ingyenes lesz, de élő tartalmat nem lehet majd látni rajta, csak a versenyek után kerülnek fel rá felvételek. A másikért valószínűleg előfizetési díjat szednek majd, de élőben lehet majd követni rajta a futamokat, viszont eleinte csak öt országban, köztük az USA-ban fog működni.

Már a versenyek elején le vannak osztva a lapok Forrás: Picture-Alliance/AFP/usage worldwide/Hoch Zwei

Ennél nagyobb falatnak ígérkezik azonban az F1-es erőviszonyok átrendezése. A Liberty egyre nagyobb hullámokat kavar, mert 2021-től új technikai szabályokat vezetnének be, átrendeznék a jogdíjak elosztását a csapatok között és felmerült a költségplafon bevezetése is. Az F1-ben érdekelt gyártók már lázadnak, de a jogtulajdonos szerint sportszerűbb küzdelemre van szükség.

– mutatott rá Bratches, majd az angol Premier League-ből hozott példát: „A három leggyengébb csapat az esetek 30%-ában megverte a legjobb hat csapatot az év során. Ha valaki a Swansea City rajongója, már a szezon elején sejtheti, hogy nem fogják megnyerni a Premier League-et, de minden meccsre úgy mehetnek ki, hogy van esélyük győzni. A Formula-1-ben nem ez a helyzet.”