Vágólapra másolva!
Budapestre látogatott az 1990-es évek egyik közkedvelt F1-es pilótája, Jean Alesi. A Ferrari korábbi versenyzőjeként és szurkolójaként is elismerte Lewis Hamilton teljesítményét.

A Top 50 magyar autóversenyző című díjátadó gála díszvendégeként Budapestre látogatott Jean Alesi, aki 1989 és 2001 között összesen 201 futamon vett részt az F1-ben, és a Ferrari színeiben megnyerte az 1995-ös Kanadai Nagydíjat. Alesit nagyon kedvelte a közönség, francia-olasz származásának köszönhetően a tifosi is imádta.

F1-es pályafutása után a DTM-be, a Mercedeshez szegődött, de az MTI-nek adott interjújában bevallotta, hogy továbbra is Ferrari-szurkoló, ezért szomorú, hogy nem az olasz istállóhoz került a vb-trófea, de minden tekintetben elismeri az egyéni világbajnok, Lewis Hamilton teljesítményét, miután legyőzte a Ferrarinál versenyző Sebastian Vettelt.

Alesi 2016-ban a Hungaroringen, az 1. Magyar Nagydíjnak emléket állító zászlóval, amit Victor Vasarely készített 1986-ban Forrás: DPPI/Alexandre Guillaumot

„Ebben az évben elképesztően erős volt, óriásit küzdött a vb-címért, és még azokból a helyzetekből is kihozta a maximumot, amelyekben úgy tűnt, nincs esélye a jó eredményre” – mondta Alesi a már négyszeres világbajnok Hamiltonról. A brit pilóta az idén 9 futamot nyert meg és átvette a vezetést a pole pozíciók örökranglistáján is.

Alesi jelenleg aktívan nem vesz részt az F1 mindennapjaiban, de szerinte a közvélemény vegyesen fogadta az új tulajdonos, a Liberty Media megjelenését és tevékenységét.

„Ecclestone úr, vagyis Bernie megálmodta és megteremtette a Forma-1-et, én abban az érában versenyeztem és abba az F1-be szerettem bele" – mondta a francia expilóta. – Természetes, hogy az új tulajdonosok igyekeznek másképpen hozzáállni az üzemeltetéshez, de amennyire én látom, a konstruktőrök nem minden módosításnak örülnek.”

Vettel és Hamilton nagyot csatázott az idén Forrás: AFP/2017 Getty Images/Clive Mason

Alesi a díjátadón a hazai autóversenyzés meghatározó alakjaival, versenyzőkkel, mérnökökkel és csapatfőnökökkel is találkozott, úgy vélte, „nagyszerű látni, hogy a szurkolókon túl maguk a versenyzők, csapattagok és szakemberek is hatalmas szenvedéllyel viseltetnek az autósport iránt.” Szerinte az első látogatása óta a Hungaroring és Budapest is sokat változott.

korábban mindig nyáron, valamilyen versenysorozat aktuális hétvégéjén tartózkodtam itt. Meg kell valljam, 1989-hez képest óriási fejlődésen ment keresztül a mogyoródi pálya és Budapest is, csak kapkodom a fejemet, hogy mennyi mindent felújítottak, fejlesztettek itt a fővárosban, amely egyre szebb és vonzóbb lesz” – mondta a versenyző.