Vágólapra másolva!
A japánok műszaki vezetője szerint egyenlőbb feltételekkel dolgozhatnak majd a Toro Rossóval, mint a McLarennel. Jót fog tenni nekik, hogy új tapasztalatokat szereznek.

Három, küszködéssel teli év után a McLaren szakított a Hondával, így a japán gyártó kénytelen volt új istálló után nézni a Forma-1-ben. Hosszú huzavona után a Toro Rossóval állapodtak meg, ahol betelt a pohár a Renault motorok megbízhatósága és szervizelhetősége miatt, így megkockáztatták, hogy az eddig szintén erőtlen és gyakran elromló Hondával folytassák az F1-ben.

Kívülről nézve teljesen érthető, hogy a McLaren meg akart szabadulni a Hondától, de a gyártó is panaszkodott néha a wokingi csapat munkamódszereire. Projektvezetőjük, Haszegava Juszuke szerint az irányvonal tekintetében „egyenlőbb” együttműködésük lesz a Toro Rossóval, mint a McLarennel volt.

Jövőre már nem lesz McLaren Honda Forrás: Andrew Hone/McLaren

„A módosítási kérések többségét egyelőre mi intéztük – utalt Haszegava arra, hogy eddig inkább a Toro Rosso alkalmazkodik az új motorhoz. – Az viszont kijelenthető, hogy egyenlőbb lesz az együttműködés, mint a McLarennel, és nem csak a csapat mérete miatt. Vállalatként a Honda hatalmas, de kevés volt a friss F1-es tapasztalatunk, ezért

Haszegava szerint a gyártónak műszaki szempontból is jót tesz, hogy új autóval kell tapasztalatokat szerezniük „például a hűtési helyzet terén vagy azzal kapcsolatban, hogy a csúcssebességet és az eltérő karosszériát miként érinti a légellenállás.” Kijelentette: „Ez nagyon fontos, hogy megértsük, mi is a mérce.”

A Toro Rosso elbukta a 6. helyet a Renault ellen Forrás: AFP/Evaristo Sa

A McLaren az utóbbi időben rendszeresen kommunikálta, hogy az autójuk már versenyképes lenne, és csak a motor miatt nem tudnak jobb eredményeket elérni. A fentiek alapján a Honda nincs erről meggyőződve, és a következő szezon kezdetéig ezt nem is fogják ezt tudni. Addig nagy feladat vár rájuk, hiszen rövid idő alatt kell beépíteniük az új motort az autóba.

– nyilatkozta Haszegava. – Mi csak úgy tudunk dolgozni, ahogy a McLaren Hondánál tettük, de ez újabb lehetőség lesz, hogy kibővítsük a tudásunkat és tapasztalatokat szerezzünk új munkamódszerekkel kapcsolatban – vélte. – Nem hiszem, hogy a Toro Rossónál kisebb lesz rajtunk a nyomás. A lehető legjobb motort kell készítenünk, és ezt semmi sem lassíthatja le.”

Ugyanaz lehet a kenőanyag-beszállító, de más lesz a Renault és a Honda motor Forrás: 2017 Getty Images/Mark Thompson

Az átállást tovább bonyolíthatja, hogy a Honda eredetileg az ExxonMobil üzem- és kenőanyagaihoz kezdte fejleszteni az erőforrását még 2013-ban, az idén viszont új verzióval rukkoltak elő, amihez a McLaren a BP termékeit használta. Az ExxonMobil közben a Red Bullhoz és a Toro Rossóhoz pártolt át, és úgy hírlik, hogy a fiókcsapatnál a Honda is visszakaphatja a korábban használt gyártó anyagait.

A Red Bullnál állítólag elégedettek az ExxonMobil munkájával,

mivel a számításaik szerint a pálya jellegétől függően akár egy rajthelyet is nyerhetnek a nagyobb teljesítményt nyújtó üzemanyagoknak köszönhetően. A Motorsport.com információja szerint az ExxonMobil jövőre három fejlesztési lépcsőt tervez a szezon során.