Vágólapra másolva!
A kétszeres világbajnok a Twitteren bejelentette, hogy a Logitech partnereként e-sport csapatot indít. A McLaren példáját követi.

Saját autóversenyzői kalandozásai, a múzeum és a gokartpálya megnyitása, valamint egy önálló divatmárka létrehozása után Fernando Alonso e-sport csapatot indít a McLarent is szponzoráló Logitech partnereként. Az időzítés érdekes, mert a héten zárult a McLaren saját versenye, amin videójátékosok körében kerestek maguknak szimulátor-pilótát.

Noha a McLaren és az F1 is virtuális bajnokságokat indított, a Formula E pedig tavaly nagyszabású gálaversenyt is szervezett Las Vegasban, az F1-es pilóták között Alonso az első, aki beszáll az egyre jobban fejlődő iparágba. A tervek szerint az FA Racing G2 névre hallgató csapat különböző online ligákban vesz majd részt, köztük F1-es és más bajnokságokban is.

Új területre téved Forrás: LAT Images/Steven Tee

„Végre csapatfőnök lettem! – viccelődött Alonso. – Nagyon korán nem fogunk megbeszéléseket tartani. Teljesen megváltoztatjuk a munkamódszereinket!” – engedett betekintést a cégvezetői filozófiájába. Elárulta, a Logitech és a G2 már hónapokkal ezelőtt megkereste őt, és úgy érzi, most jött el az ideje annak, hogy belevágjon a projektbe.

– vélte. – Szerintem az e-sportok és egyéb formátumok már eddig is nagyon sikeresek voltak, de a versenyzés terén még mindig az elején járunk, és úgy gondolom, nagy lehetőség rejlik ebben. Örülök, hogy én fektethetek be ebbe elsőként, és szerintem szép és mókás időszak következik. Nem csak nekünk, hanem az otthoni játékosoknak és a szurkolóknak is.”

Alonso a hivatalos F1-es játékkal, az rFactorral és egyéb szoftverekkel működtetett, profi bajnokságokban akarja indítani a csapatot, de keresi a lehetőséget arra, hogy a közönség széles köre bekapcsolódhasson ebbe. Ő maga még nem szerződött le a saját csapatához, de „van néhány ötletünk a rajongóink számára. Versenyeket hirdethetnénk, ahol

Sean Bratches, az F1 kereskedelmi igazgatója szerint Alonso döntése jót tesz majd az F1 népszerűségének a fiatalok körében, és hitelesíti majd az e-sport létjogosultságát. „Rengeteg pilóta és atléta vág bele az üzletbe a második pályafutásunk során, és bár ez egy érdekes, részvételen alapuló játék, ez egyben verseny is. Nagy üzlet, és egyre nagyobb lesz” – vélte Bratches.

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!