Vágólapra másolva!
A csapat Max Verstappennel már hosszabbított, és hajlandó várni rá, hogy az egyelőre 2018-ig szerződéssel rendelkező ausztrál versenyzője eldöntse, akarja-e velük folytatni.

Daniel Ricciardo elismerte, hogy meglepetésként érte, amikor csapata, a Red Bull bejelentette Max Verstappen szerződésének meghosszabbítását 2020 végéig. Ez szerinte számára még előnyös is lehet, mert évekre kivonja a pilótapiacról a felkapott hollandot, így neki több esélye adódhat a Mercedeshez vagy a Ferrarihoz igazolni, ha alkalom nyílik rá. Másfelől viszont vannak, akik úgy látják, mindenképpen dobbantania kell a Red Bulltól, amely mostantól gyakorlatilag Verstappen csapata lesz.

A főnöke, Christian Horner azonban egyértelművé tette, hogy ők szeretnék, ha velük maradna 2018, vagyis a jelenlegi szerződésének lejárta után.

Várni is hajlandóak a döntésére, és logikusnak tartják, hogy látni akarja a Renault (illetve a Honda) motor teljesítményét jövőre, mielőtt hosszabb időre elkötelezi magát mellettük.

A Red Bull szeretné megtartani Ricciardót Forrás: AFP/2017 Getty Images/Mark Thompson

„28 évesen a következő lépése már nagyon fontos lesz számára, ezért biztosan alaposan átgondolja, hogy tényleg a helyes döntést hozza meg – mondta Horner. – De a mi szándékainkkal tisztában van, pontosan elmagyaráztuk neki azokat. Szeretnénk őt a csapatunkban tudni, és ha még hat hónapba telik, mire ez eldől, hát úgy legyen!"

„Szeret nálunk versenyezni, látja a csapat képességeit és a munka minőségét. Ismeri a hozzáállásunkat, tudja, hogyan kezeljük a pilótáink rivalizálását, és ezzel teljesen ki is van békülve, elégedett vele."

Horner hozzátette: bár jelenleg Ricciardo az első számú választásuk, a Red Bull bebiztosította magát arra az esetre, ha az ausztrál a távozás mellett dönt.

– mondta. – Van egy biztonsági hálónk, az elsődleges célunk azonban a jelenlegi párosunk megtartása."

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!