Vágólapra másolva!
Jolyon Palmer beadta a derekát, vasárnap utoljára versenyez a Renault színeiben, majd átadja a helyét Carlos Sainznak, így Danyiil Kvjat is visszatérhet az F1-es mezőnybe.

Közös megegyezéssel elválnak a Renault és Jolyon Palmer útjai a vasárnapi Japán Nagydíj után, és a következő, USA Nagydíjon már Carlos Sainz lesz Nico Hülkenberg csapattársa, Sainz helyét pedig Danyiil Kvjat veszi át, és Pierre Gasly oldalán befejezheti az idei szezont. A helycseréket a Renault és a Toro Rosso is megerősítette.

Sainz a McLaren-Honda-Toro Rosso-Renault motorügylet részeként kerül kölcsönbe a gyári Renault istállóhoz egyelőre a 2018-as szezon végéig. Korábban felmerült az is, hogy a spanyol pilóta már az előző, Malajziai Nagydíjon is átülhetett volna az enstone-i csapathoz, de ők nem tudtak megállapodni Palmerrel a szerződés felbontásáról. Ez az akadály hárult most el.

Sainz a Renault színeiben folytatja Forrás: Picture-Alliance/AFP/usage worldwide/Hoch Zwei

„Hihetetlen kihívás volt a szezon, és nagyon sok mindenen keresztülmentem az előző három év során, de összességében iszonyú jó kaland volt a csapattal. Az előző szezon második felére büszkén tekinthetek vissza, Malajziában megszereztem az első pontomat és az idén Szingapúrban a 6. lettem, ami pályafutásom legjobb eredménye” – összegzett, és minden jót kívánt a csapatnak.

Palmer a további terveiről egyelőre nem nyilatkozott.

Cyril Abiteboul, a Renault Sport Racing ügyvezetője is köszönetet mondott Palmernek, így tett Franz Tost, a Toro Rosso csapatfőnöke is, aki Sainz szolgálataiért volt hálás az eddigi, csaknem három szezon során. „Mindig a lehető legjobbját adta, kiváló hozzáállást és a munkája iránti elkötelezettséget tanúsított, ami néhány remek eredményhez segítette hozzá.”

Palmernek valószínűleg nem marad hely az F1-ben Forrás: DPPI/Frederic Le Floc H

Palmerhez hasonlóan Sainz is az idén Szingapúrban érte el pályafutása eddigi legjobb F1-es eredményét, a 4. hely megszerzése után hősként ünnepelték. A spanyol tehetség a csapatnak, a Red Bullnak, és a munkatársainak köszönte meg a támogatást, és azt ígérte, hogy a vasárnapi futamon mindent belead majd.

„Az utolsó négy versenyt a Renault-nál töltöm, és ez jó lehetőséget ad nekem, hogy a vártnál hamarabb megismerjem a csapatot és az autót. Nagyon várom már, hogy elkezdjem velük a közös munkát” – tette hozzá a spanyol pilóta, aki az F1-ben két szezont eltöltött már a franciák V6-os erőforrásával, és versenyzett az egykori Formula Renault 3.5-ben is.

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!