Vágólapra másolva!
Ilyen még nem volt: a délkelet-ázsiai F4 szombati második versenyén egyetlen autó sem jutott el a célig.

Az F4 délkelet-ázsiai sorozata szombaton alighanem sporttörténelmet írt, amikor a második futamáról kivétel nélkül az összes autó kiesett – a többségük azért, mert kifogyott belőle a benzin.

A tragikomikus epizódnak közvetve a Forma-1 péntek délutáni szabadedzésén történt baleset ágyazott meg, amikor Romain Grosjean kicsúszott egy meglazuló csatornafedél miatt defektet kapva. Mivel a pálya javításra szorult, az F4 aznapi versenyét át kellett csúsztatni szombat délelőttre, amikor a két futamát szokatlan módon közvetlenül egymás után rendezték meg.

Ez okozhatta a galibát, feltételezések szerint ugyanis rosszul számolták ki, hogy mennyi benzinre lesz szükség.

Az első futam még rendben lezajlott, a másodiknak a 6. körében – 2 körrel a vége előtt – azonban az élen álló Daniel Cao autója megállt, mert nem maradt benne elég üzemanyag. Röviddel később, ugyanabban a körben még hárman jártak ugyanígy, és mivel némelyik autó veszélyes helyen vesztegelt, beküldték a Safety Cart. Ez csökkentette a fogyasztást is, de hiába: szép sorban mindenki kiesett.

Az F4 SEA 2017/18-as szezonjának a malajziai az első versenyhétvégéje Forrás: F4 SEA

Az utolsó, vagyis a 8. kör kezdetére már csak egyetlen versenyző, Kane Shepherd maradt talpon, a szerencséje azonban végül őt is elhagyta, s bár ellenfél híján igyekezett minél lassabban menni, a 2-es kanyarnál az ő autójából is kifogyott a benzin.

Ennek ellenére őt kiáltották ki győztesnek, a végeredményt az utolsó előtti körben érvényes sorrend alapján határozva meg.

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!