Vágólapra másolva!
A Ferrari versenyzője ezúttal sem volt beszédes kedvében, de Sebastian Vettel és Max Verstappen sem szívesen válaszolt az újságírók kérdéseire a Malajziai Nagydíj előtt.

A Szingapúri Nagydíj rajtbalesetét összehozó Sebastian Vettel, Kimi Räikkönen és Max Verstappen is vendégeskedett az FIA csütörtöki sajtótájékoztatóján, de a várakozásoknak megfelelően egyikük sem szívesen beszélt a másfél héttel ezelőtti ütközésről és annak következményeiről. Mindhárman próbálják elfelejteni a történteket és az utolsó Malajziai Nagydíjra összpontosítani.

„Nem hiszem, hogy szükséges erről értekezni a továbbiakban. Az ilyen dolgok megtörténnek, mit lehet ilyenkor tenni? – felelte Vettel, amikor felvetették neki, hogy gyorsan túltette magát a baleseten. – Ha az autóval lett volna gond vagy nagy hibát követtem volna el, az más helyzet lenne, és az is, ha gyorsan kellene változtatni valamin, hogy ez újra ne történhessen meg.”

A post shared by FORMULA 1® (@f1) on

Reptér, hotel, pálya

Vettel úgy vélte, a szingapúrihoz hasonló balesetek a versenyzés részei, „ezért nincs sok értelme mindig újra megvitatni ezt”, majd elmondta, ő sokkal nehezebben dolgozta volna fel, „ha a verseny során valahol eldobom az autót.” Kijelentette, a következő versenyen ő soha sem szokott azzal foglalkozni, hogy mi történt az előzőn.

Az újságírók akadékoskodása Kimi Räikkönent is kimozdította a nyugalmából,

főleg, amikor arra került sor, hogy a Ferrari miért esett vissza az előző futamok során. „Szingapúrban Seb az 1. helyen zárta az időmérőt és én a 4. voltam, ha csak a Mercedesszel hasonlítjuk össze, akkor jobban álltunk. A verseny nem így alakult, de akkor sem értem, hogy miért kell mindent ilyen negatívan látni. Ez persze az ön kérdése, úgyhogy oké” – mondta.

A post shared by FORMULA 1® (@f1) on

Viszek neked tortát, mondta Verstappen Vettelnek

„Vannak pályák, amik az egyik srácnak, vannak, amik a másiknak kedveznek, ez normális és minden szezonban így van. Nagyon sok oka lehet az eredmények alakulásának, és végül a teljes szezon egy egészet alkot, és az lesz a legjobb, akinek a legtöbb pontja van. Értelmetlen egy versenyt kiemelni, az egész szezon számít” – magyarázta a 2007-es világbajnok.

Räikkönent az sem hatotta meg, hogy pályafutása első győzelmének helyszíne kikerül a versenynaptárból.

„Nem vagyok biztos abban, hogy hiányozni fog. Ez egy jó pálya, de én csak a repülőteret és a szállodát látom a pálya mellett, úgyhogy az ember eldöntheti, hogy ez hiányzik-e neki vagy sem – keltett kisebb derültséget, majd amikor felvetették neki, hogy nyaralni is visszatérhetne, viccesen megjegyezte, hogy „igen, a repülőtérre.”

A post shared by FORMULA 1® (@f1) on

Vettel legkedvesebb malajziai emléke a 2015-ös győzelme volt, az első a Ferrari színeiben

Verstappen a két Ferrari-pilóta mellett kissé a háttérbe szorult, de a 20. születésnapja közeledésével elárulta, hogy a malajziai hőségben nem igazán kívánja a tortát, Vettel viszont azt mondta, ő azért kérne belőle. Megkérdezték tőlük, hogy mit szólnának, ha egymás csapattársai lennének, de kitértek a válasz elől, bár Vettel azt mondta, szerinte egy pilótának bárki ellen meg kell állnia a helyét.

Nem válaszolták meg azt a kérdést sem, hogy szerintük saját magukon kívül ki a legjobb pilóta,

majd Räikkönen erre is rátett egy lapáttal: „Szerintem értelmetlen ilyen kérdésekre felelni. Ez a ti dolgotok srácok, nagyon jól is csináljátok, folytassátok csak, aztán mi majd elolvassuk” – utalt arra, hogy a sajtóban folyamatosan megítélik a versenyzők teljesítményét, ők viszont ennek általában nem tulajdonítanak jelentőséget.

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!