Vágólapra másolva!
Vettel a Ferrari hazai pályáján csúszott le a tabella éléről, de a szingapúri utcai versenyen ismét az olasz istálló kerülhet előnybe. A Mercedes az idei egyik legnehezebb versenyére számít, ráadásul a villanyfényes nagydíjon akár a Red Bull is Hamiltonék elé kerülhet.

Sebastian Vettel az idénynyitó Ausztrál Nagydíjtól kezdve egészen szeptember elejéig, az Olasz Nagydíjig vezette a világbajnokságot, a Ferrari hazai pályáján azonban át kellett adnia az első helyet Lewis Hamiltonnak. A gyors monzai pályán látványosan kiütközött a Mercedes motorok fölénye, így Hamilton 3 pontos előnyre tett szert a bajnokságban,

a hétvégi Szingapúri Nagydíj azonban remek alkalmat kínál a Ferrarinak arra, hogy visszavegye a vezetést.

Szingapúr kivilágított utcáin immár tizedik alkalommal rendeznek Forma-1-es nagydíjat, s bár néhány éve Bahreinben és Abu-Dhabiban is sötétedés után intik le a futamot, továbbra is a gazdag városállam versenye az egyetlen, amely teljes egészében éjszakainak nevezhető. A futam a felborult napirendjével igazi kuriózumnak számított 2008-ban, azóta pedig az egyik legnépszerűbb hétvégévé nőtte ki magát a mezőny körében. A szingapúri pálya ugyan jóval gyorsabb a másik utcai helyszínnél, Monacónál, de az átlagban 177 km/ó-s körével a második leglassabb pályának számít.

A Szingapúri Nagydíj az F1 egyik leglátványosabb versenye Forrás: DPPI/Florent Gooden

Komoly különbség, hogy a hercegség utcáival ellentétben

Szingapúrban egyeneseket is találunk a 23, többnyire lassú kanyar között,

a végsebesség pedig a 315 km/ó-t is elérheti. A leggyorsabb kanyar az utolsó, 23-as számmal jelölt balos, amelyet 230 km/ó-val vesznek be. A pálya vonalvezetése az idei évre nem változott, viszont a pályát több helyen újraaszfaltozták: az 1-es és 2-es kanyar környékén, az 5-ös kanyar után, illetve a 12-es és 17-es kanyarok között több ponton.

Szingapúrban a motorerő a kevésbé fontos tényezők közé tartozik, komoly szerep jut viszont a folyamatos igénybevételnek kitett fékeknek, és a megfelelő kigyorsítások is döntő jelentőségűek. Fontos tényező továbbá az autó stabilitása - ez nemcsak a féktávokon, hanem a pálya több pontján lévő bukkanókon és a durva kerékvetőkön is segíti a versenyzőket. Az utcai pályán a Pirelli a három leglágyabb abroncsát, az ultralágy, a szuperlágy és a lágy keveréket veti be. A legnépszerűbb választásnak természetesen az ultralágy gumik bizonyultak, igaz, a Mercedes a csapatok többségével ellentétben nem 10, hanem 9 szettet kért belőle.

A szingapúri pályarajz Forrás: FIA

A Szingapúri Nagydíj történetének eddigi legeredményesebb versenyzője Sebastian Vettel,

aki a Red Bull-lal háromszor, a Ferrarival pedig egyszer, 2015-ben tudott nyerni. A jelenlegi mezőnyből rajta kívül csak Lewis Hamilton és Fernando Alonso állhatott a dobogó tetejére, mindketten kétszer, míg tavaly Nico Rosberg vihette haza a legnagyobb trófeát.

A hétvége fő témái

Vettel máris visszavág Hamiltonnak?

Vettel tizenkét fordulón keresztül vezette a 2017-es világbajnokságot, az F1 leggyorsabb pályáján, Monzában azonban a Ferrari nem tudta tartani a tempót a Mercedesszel, és a győztes Hamilton 3 pontos előnnyel a tabella élére ugrott. Noha a németek komoly csapást mértek a Ferrarira Olaszországban, Vettel nem bánkódott túlságosan a futam után, szerinte továbbra is minden esélye megvan arra, hogy világbajnok legyen. A másik gyors pályán, Spában mutatott remek tempója alapján valóban arra lehet következtetni, hogy a monzai fiaskó csak kisiklás volt, a szingapúri pálya pedig a lehető legjobb esélyt kínálhatja a Ferrarinak a visszavágásra.

A nagy leszorítóerőt igénylő, lassú pályák rendre a Ferrarinak kedveznek,

az idén Monacóban és a Hungaroringen is Vettel szelte át elsőként a célvonalat, ráadásul mindkét futamon Kimi Räikkönen futott be a 2. helyen. A papírforma alapján így Szingapúrban is ők számítanak a legnagyobb esélyesnek, ráadásul a Ferrari elnöke, Sergio Marchionne és Vettel is egyetért azzal, hogy a monzai vereségből nem lehet komolyabb következtetéseket levonni. "Valamit nagyon elrontottunk - nyilatkozta az elnök a futam után. - Spa után bizakodtunk, de valami félrecsúszott, ki kell derítenünk, hogy mi.

A 3. helye ellenére Vettel pozitív érzésekkel távozott Monzából Forrás: Picture-Alliance/AFP/usage worldwide/Hoch Zwei

"Rossz napunk volt, de tudom, hogy jó úton halad a csapatunk, és számos területen javulni fogunk - nyilatkozta Vettel, aki két évvel ezelőtt győzni tudott a Ferrarival Szingapúrban. - Nem aggódom. Tudom, hogy még hosszú utat kell megtennünk, de remek emberek állnak mögöttünk, és szerintem a végsőkig harcban leszek a bajnoki címért."

Vereségre számít a Mercedes?

Hiába aratta az idei egyik legfölényesebb győzelmét a Mercedes az Olasz Nagydíjon, a nyilatkozataik alapján kifejezetten pesszimistán készülnek a következő megmérettetésre. A németek ügyvezetője, Niki Lauda például a szingapúri hétvége előtt kijelentette, a lassú utcai pályán ő is a Ferrari sikerére tenné a pénzét, ha fogadnia kellene. "Sokszor előfordult már, hogy a Ferrari gyorsabb volt a Mercedesnél, és Spában is nagyon közel voltak hozzánk. Monzában talán kevésbé, de szerintem a Ferrari elrontotta a beállításokat. Szingapúrban azonban ők lesznek a favoritok, persze azt mindig nehéz megmondani, ki fog nyerni. Azért reménykedem benne, hogy Hamilton."

A Mercedest irányító Toto Wolff úgy véli, Szingapúrban nemcsak a Ferrari, hanem a Red Bull is veszélyes lehet rájuk, ennek ellenére nem írja le előre a csapatát. "Az eddigi futamokon is láthattuk, hogy a pályatípusok szerint változnak az erőviszonyok - mondta. -

Mindkét istálló remekül szerepelt a lassú, maximális leszorítóerőt igénylő pályákon, nekünk pedig nehézségeink voltak ezeken a helyszíneken."

Hamilton Monzában átvette a vezetést a bajnokságban Forrás: AFP/Miguel Medina

"Ettől függetlenül kijelenthető, hogy sokat tanultunk a monacói küszködésünkből, és Magyarországon már sokkal jobb teljesítményre voltunk képesek. Most már sokkal jobban értjük, mit kell tennünk, ha a legtöbbet szeretnénk kihozni a kasztninkból" - magyarázta Wolff, akinek bizakodásra adhat okot, hogy a Mercedes kétszer, 2014-ben és 2016-ban győzni tudott Szinapúrban - igaz, ezekben az években az egész bajnokságot fölényesen uralták.

A Red Bull a győzelemért is harcolhat?

Az előjelek alapján a Ferrari jogosan bízhat abban, hogy Szingapúrban a Red Bull is megnehezíti a Mercedes dolgát, akár

pontokat is rabolhatnak Hamiltonéktól.

Az sem elképzelhetetlen azonban, hogy az osztrákok a Ferrari orra alá is borsot törnek a hétvégén. Az utcai pálya az RB13-asnak is kedvez, és a monzai, hátrasorolással járó motorcserét is azért vállalták be, hogy Szingapúrban nagyobb esélyük legyen az élmezőnyben harcolni. A Red Bull ráadásul az Olasz Nagydíjon is meglepően jól szerepelt: az esős időmérőn a 2. és 3. pozícióban végeztek, majd a büntetése után a 16. helyről induló Ricciardo majdnem felért a dobogóra.

A Red Bull a győzelmet célozhatja meg Szingapúrban Forrás: Picture-Alliance/AFP/Hoch Zwei

Szingapúr a statisztikák alapján is a Red Bull egyik legerősebb pályája: 2011 és 2013 között zsinórban három győzelmet arattak az éjszakai futamon, azóta pedig mindig sikerült elcsípniük a 2. helyet. Az előző két évben dobogóra álló Ricciardo nem zárja ki, hogy az idén még jobb pozícióban végez. "Szerintem nem Szingapúr lesz az egyetlen esélyünk a győzelemre, de

- jelentette ki az ausztrál, míg csapattársa, Max Verstappen, némileg óvatosabban nyilatkozott, ő a dobogót tűzte ki célként.

Újra pontokat szerezhet a McLaren?

A McLaren két rendkívül gyenge futamon van túl - noha a spái és monzai időmérőkön még többé-kevésbé fel tudták venni a versenyt a középmezőny csapataival, vasárnap mindkét pályán nyilvánvalóvá vált a Honda motor miatti lemaradásuk, és esélyük sem volt a pontszerző helyek közelébe kerülni. Meglepő lenne azonban, ha Szingapúrban is folytatódna a küszködésük,

a kanyargós utcákon arra lehet számítani, hogy Fernando Alonso és Stoffel Vandoorne ismét a pontokért harcolhat.

Noha a szintén nagy reményekkel várt Monacói Nagydíjon mindkét autójuk kiesett, a Hungaroringen nem vallottak szégyent, egy 6. és egy 10. hellyel bizonyították, hogy a lassú pályákon velük is számolni kell.

Eredményes futamra számít a McLaren Forrás: Picture-Alliance/AFP/usage worldwide/Hoch Zwei

Alonso szerint ráadásul a gyenge eredményekkel zárult spái és monzai hétvége is bizakodásra ad okot. "Tudtuk, hogy nehéz versenyeink lesznek, de mégis nehéz volt megemészteni, hogy három kiesést is elkönyvelhettünk - mondta a spanyol. - A tempónk azonban jobb volt, mint amire számítottunk, még ha nem is tudtunk pontokat szerezni. Szingapúrban ez is elérhető lesz, mert a versenynaptárban ez az egyik olyan pálya, amely a legjobban fekszik az autónknak. Itt valódi esélyünk lesz arra, hogy jobb eredményeket érjünk el."

A McLaren-Hondára amúgy is nagy figyelem hárul a hétvége során: várhatóan Szingapúrban jelentik be hivatalosan, hogy az istálló szakít a japán motorszállítóval, és jövőre a Renault erőforrásaival versenyeznek majd.

A fizikai erőnlét is döntő lehet?

Ricciardo szerint a szorosnak ígérkező Szingapúri Nagydíjon

az is fontos tényező lehet, hogy melyik pilóta várja a legedzettebben a futamot,

ebből a szempontból ugyanis az idény talán legnagyobb kihívása vár a pilótákra. A 2017-es autókat egyébként is megerőltetőbb vezetni, mint a korábbi években, Szingapúr pedig a 2008-as bemutatkozása óta a szezon egyik legkeményebb versenye. A helyenként rendkívül szűk utcai pálya és a rekordnak számító 23 kanyar folyamatos koncentrációt igényel, a kihívást pedig az állandó hőség is növeli: nappal szinte az egész hétvégén 30 fok felett van, és estére is csak néhány fokot csökken a hőmérséklet.

A Szingapúri Nagydíj ráadásul rendszerint az idény leghosszabb versenye, mert Monacóval ellentétben itt betartják azt a szabályt, hogy a versenytávnak legalább 305 kilométeresnek kell lennie. A lassú tempó és a gyakori megszakítások miatt az eddigi összes szingapúri futam megközelítette vagy túllépte a kétórás időkorlátot, a Safety Cart pedig 2008 óta mindegyik itteni futamon be kellett vetni.

Az utcai pályán könnyű hibázni Forrás: AFP/Danial Hakim

- talán itt a legfontosabb, hogy fizikailag és mentálisan is maximálisan felkészüljünk" - jósolta Ricciardo.

Grosjean szerint az is sok energiát vesz ki a pilótákból, hogy a hétvége során alig látnak napfényt, az időeltolódást figyelmen kívül hagyva ugyanis az egész mezőny az európai időzóna szerint éli a napjait. Az F1 egyik legfurcsább és legnehezebb hétvégéjére mindenki a maga módján készül, Verstappen például az elmúlt napokban szaunákban szokta a hőséget, de a többiek is külön edzésprogramot alakítottak ki a szingapúri hétvége kedvéért.

A hétvége programja

2017. szeptember 15., péntek

  • 10.30-12.00 1. szabadedzés
  • 14.30-16.00 2. szabadedzés

2017. szeptember 16., szombat

  • 12.00-13.00 3. szabadedzés
  • 15.00-16.00 Időmérő

2017. szeptmeber 17., vasárnap

  • 14.00 Szingapúri Nagydíj

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!