Vágólapra másolva!
Alain Prost személyesen kért bocsánatot a holland tehetségtől és a Red Bulltól. Daniel Ricciardónak fogalma sincs, miért ilyen balszerencsés a csapattársa.

Újabb kiesés borzolja a kedélyeket a Red Bullnál a Belga Nagydíj után, hiszen Daniel Ricciardo dobogós helyét beárnyékolja Max Verstappen motorhibája. A holland tinédzser csapattársa előtt az 5. helyen haladt, amikor 3-as fokozatból 4-esbe próbált felváltani a 44 körös verseny 8. körében, de az autója megadta magát, és pont a saját szurkolói előtt kellett félreállnia.

Verstappen helyzetét tovább rontja, hogy ez az idei negyedik belső égésű motorja volt, és rajtbüntetést kap, ha újat kell beszerelni az autójába. A határon van az MGU-H-val is, ebből is négynél tart, MGU-K-ból, akkumulátorból és vezérlőelektronikából két-két példányt használt fel. Christian Horner, a Red Bull csapatfőnöke kénytelen volt széttárni a kezeit.

Verstappen volt előrébb, de miután az autója megadta magát, Ricciardo örülhetett Forrás: NurPhoto/Xavier Bonilla/NurPhoto/Xavier Bonilla

„Megértem, hogy feldúlt, de a hibák nagy része túlmutat az illetékességünkön – idézte a Motorsport.com. – Egy rakás büntetés vár most rá Monzában, úgyhogy nagyon bosszantó helyzetben van. A motorszállítónk bocsánatot kért, és tisztában vannak azzal, hogy a megbízhatóság és a termék nem tart ott, ahol kellene” – utalt arra, hogy Alain Prost személyesen átment a Red Bullhoz.

„Nem tudjuk, mi zajlik a háttérben, de a Renault mindig egyforma felszerelést szállított a versenyzőinknek a közös történetünk során. A balszerencse és a hibák mindig vasárnap érik el (Verstappent), önhibáján kívül már a 4-5. dobogójáról marad le az idén. Danielnek ugyanennyi gondja van, de ezek péntekenként és szombatonként fordulnak elő.”

Holland szurkolók ezrei utaztak el Spába Forrás: DPPI/Florent Gooden

A Renault Sport Racing ügyvezetője, Cyril Abiteboul pont pénteken nyilatkozta, hogy nem tudnak motort szállítani a McLarennek a szolgáltatási színvonaluk romlása nélkül, de Horner szerint már most is elég rossz a helyzet. Emlékeztetett, hogy Danyiil Kvjat Toro Rossójában is erőforrást kellett cserélni, és a Red Bull mellett a gyári istálló is ezt tette Jolyon Palmer autójában.

A futam után Ricciardo is azt mondta, hogy nem Verstappen vezetési stílusában kell keresni a hibát.

„Én magam is megkérdeztem a srácokat a csapatban, a szerelőket és az erőforrás oldaláról is, hogy látnak-e valamit, amit Max tesz, és nekem esetleg el kellene kerülni. Azt mondták nincs, semmi rosszat nem csinál. Nem forgatja túl a motort vagy ilyesmi. Ez egyszerűen szerencsétlen” – mondta Ricciardo, aki csapattársa távollétében is köszönetet mondott a holland szurkolóknak.

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!