Vágólapra másolva!
A hungaroringi teszteredmények sem tisztáztak minden kérdést Robert Kubicával kapcsolatban. A Renault menedzsmentje még nem döntött a lengyel pilóta sorsáról.

Nagyon jó eredménnyel tesztelte Robert Kubica a 2017-es Renault-t a Hungaroringen augusztus elején, de Cyril Abiteboul a BBC-nek Belgiumban azt mondta, a pályán látottak nem adtak választ minden kérdésre azzal kapcsolatban, hogy Kubica tud-e ismét az F1-ben versenyezni. A csapat korábbi pilótája 2011-ben életveszélyes kézsérülést szenvedett egy ralibalesetben.

Kubica az idén többször vezetett már F1-es autót, legutóbb az idei RS17-est, és versenyképes eredményeket ért el, ráadásul 142 kört megtett a tikkasztó hőségben. Abiteboul szerint azt már látják, hogy Kubica „hihetetlenül tehetséges, nagyon éhes a versenyzésre és a visszatérésre az F1-ben vagy máshol, de még tovább kell dolgozni, hogy kiderüljön, tud-e versenyezni az F1-ben.”

Kubica jól szerepelt a Hungaroringen Forrás: Farkas Péter - GPhírek

Abiteboul szerint a csapat szeretne újabb tesztlehetőséget biztosítani Kubicának. „Megpróbáljuk, de korlátozások vannak. Nehéz lesz összehozni az időzítés és a lehetőségeink miatt” – utalt arra, hogy az Abu-Dzabiban zajló szezonzáró utáni teszt előtt már csak a futamok pénteki edzésein ültethetik be az idei autóba Kubicát. A szakember azonban azt ígérte, hogy megpróbálnak megoldást találni.

„Tudtuk, hogy akadályokba ütközünk majd. Az még kissé a levegőben lóg, hogy (Kubicával) messzebb mehetünk-e, de a következő két-három hét során kiderül, mit hozhat a jövő a csapatnak és Robertnek” – mondta Abiteboul, aki elismerte, Kubicától eltekintve Carlos Sainz áll a listájuk élén, de nem biztos abban, hogy meg tudják szerezni őt a Red Bulltól.

Vajon ismét látjuk jövőre? Forrás: Farkas Péter - GPhírek

Miközben Abiteboul hezitál, Kubica menedzsere, Alessandro Alunni Bravi szerint a lengyel pilóta „megmutatta, hogy komoly jelölt lehet”, és kijelentette, továbbra is az a céljuk, hogy Kubica jövőre a Renault versenyzője legyen, de a döntés a csapat kezében van. „Hálásak vagyunk a Renault-nak a lehetőségért, és várjuk, hogy lesznek-e további alkalmak.”

„A teszt után nem volt teljesen boldog, mert az ultralágy gumival nem tudott optimális köridőt teljesíteni a piros zászló miatt, de úgy érezte, mindig javult, amikor pályára lépett. Szerinte sokat fejlődhet még, és nagyobb potenciál van benne, mint a többiekben, mert hét évig nem volt itt. Ez a kiindulási alap. Nem helyezünk nyomást a Renault-ra, de ő már megtette a magáért, most a Renault-n a sor, hogy döntsenek.”

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!